Budapest, 1976. (14. évfolyam)
11. szám november - Bogyirka Emil: Községháza építés Erzsébetfalván
hogy firfias, erős, komoly benyomást gyakoroljon." Tovább idézve a műleírást: „A középrísz erősebb quaderfalazattol, 12 műmárvány oszloppal és pillérrel, magas attikával és Ives mansard tetővel van hangsúlyozva." A Trencsénből származó építész tervei a vidéki megye- és városházakhoz hasonló, klasszicista oszloprend mögé helyezett díszteremmel rendelkező épületet vázolnak fel. Az építész nemcsak mérnöki, hanem üzleti érzékkel is rendelkezett. Ezért tervezett a földszintre vendéglőt és kávéházat, bérbeadható üzlethelyiségeket. A község anyagi helyzetére való tekintettel „célszerűnek mutatkozik olyan megoldás, melynél a létesítendő objektum jövedelmezősége minél magasabbra legyen emelhető, hogy ezáltal a befektetett tőke törlesztéséből magára a községre minél kevesebb kihatás háruljon". A tervezett községháza végeredményben nemcsak közigazgatási épület lett volna, hanem a társadalmi érintkezés, a politizálás, az üzleti élet színhelye is. Kaszinó, vigadó, kávéház: az egyre nagyobb szerephez jutó kispolgárság életformájának tartozékai. A község életében vezető szerepet játszó telek- és bérháztulajdonos, hivatalnok, gazdagabb kisiparos, kiskereskedő réteg már nem kocsmákban kíván szórakozni: vigadót kér, ahol szilveszterkor háborítatlanul pezsgőzhet, farsangkor zártkörű elit-bálokat rendezhet, egyleteket alakíthat. Kaszinót kér, ahol világpolitikáról, községi politikáról lehet beszélgetni, vitatkozni, ahol lehet biliárdozni, kártyázni, kávézni, újságot olvasni. Az ismertetett és a később megvalósult tervek feletti vitáról nem sokat tudunk. A képviselőtestület elsősorban a községháza építését érintő anyagi kérdésekkel foglalkozott. A község nehéz pénzügyi helyzetével magyarázott sokéves halogatás mögött a vagyonos polgárok spekulációit lehet felfedezni. A községháza ügyében kiküldött bizottság egyik 1900-ban kelt jelentésében a következőket olvashatjuk: „A község szorult anyagi viszonyaira s a most uralkodó pénzügyi viszonyokra való tekintettel, a bizottság azon meggyőződésre jutott, hogy a községháza tervbe vett végleges elhelyezésének ügye ez idő szerint napirendre nem tűzhető, a községházának csupán ideiglenes s néhány évtizedre leendő elhelyeztetése kerülhet érdemleges tárgyalásra ... A bizottság az adott körülmények között elsősorban a Hitel Márton utca 41. sz. háznak a megvételét tette tanulmány tárgyává . . ." Itt jegyezzük meg, hogy a nevezett ház tulajdonosa, Suda János: a Kaszinó elnöke, vagyonos polgár, házbérbeadó, helyi közéleti személyiség! Minden bizonnyal arról volt szó, hogy ez a befolyásos ember a konjunktúra idején olcsón felépített házát így akarta jelentős haszonnal megvétetni a községgel. A községháza ügye a telekspekulációkra is felhívta a figyelmet. A kizárólag üzeleti szempontú parcellázások okozta tervszerűtlenség most ütközött ki. amikor kiderült: nem maradt megfelelő telek közintézményeknek. 1904: felépül a községháza Végülis egy más homlokzatú községháza épült fel 1905—1906-ban, Böhm és Hegedűs nevű építészek tervezésében és kivitelezésében. Az épület belső elrendezése szinte azonos volt a trencséni építész által tervezettel — ám vigadó, kaszinó, vendéglő nélkül. A községháza — mint a képen is látható — erősen lechneri hatású építmény. Az egyik tervező ugyanis az a Hegedűs Ármin, aki Sterk Izidorral és Sebestyén Artúrral együtt építette fel a Gellért Szállót és annak hullámfürdőjét. Sebestyént pedig Lechner Ödön irányzatának egyik legkomolyabb követőjeként tartják számon. 1944-ben a bombázások erősen megrongálták az épületet. 1946-ban, két sérült tornyát lebontva helyreállították, a hatvanas évek végén pedig hátsó traktusát kibővítették. A községháza 1950-ig Pesterzsébet község — később megyei jogú város — közigazgatási központja volt. Nagy-Budapest létrehozása óta, amikor a település Soroksárral együtt a főváros XX. kerülete lett, ebben az épületben működik a kerületi Tanács. hangot kapott a helyi sajtóban és a képviselőtestületi üléseken. Az önállósulást elsősorban a lakosságszám indokolta. Egy sokatmondó adat: a ráckevei járás, amelyhez Erzsébetfalva tartozott, kereken 62 000 lakost számlált a századfordulón. F?z 18 kisebb-nagyobb település népességét jelentette. Erzsébetfalva 15 000 lakosa a járás népességének közel egynegyedét tette ki. Érthető tehát, hogy nagyarányú kampányt indítottak annak érdekében, hogy a község gazdasági és társadalmi fejlettségének megfelelő igazgatási, bírósági, kulturális és politikai szerepköröket kapjon. Erzsébetfalvának az elsőfokú közigazgatási hatósága a ráckevei főszolgabírói hivatal volt. Járásbírósága Ócsán volt, adóügyeit Soroksáron intézték, pénzügyileg a budai igazgatósághoz tartozott. Ennyifelé kellett utaznia az erzsébetfalvi lakosnak, ha peres, adó- és egyéb közigazgatási ügyeit akarta intézni. A bírósági hatáskörök megszerzésének módját a község járásbírósági székhellyé való kinevezésében látták. Ennek érdekében a helyi vezetők valóságos mozgalmat indítottak, felhasználva a sajtó adta lehetőségeket is. A századfordulóra Csepel, Erzsébetfalva, Kispest és Soroksár együtteséből egy olyan településkoncentráció alakult ki Pest déli részén, amely közlekedés és ügyforgalom tekintetében is nyomós érveket szolgáltatott egy ilyen hivatal felállításához, akár az Ócsárol való áthelyezés, akár egy új alsófokú bírósági körzet létrehozása útján. Ezek a községek közlekedés szempontjából is elönyösebb helyzetbe kerültek, mint Ócsa, amelynek vasúti összeköttetése sem volt Erzsébetfalvával. A helyi ügyvédek a járásbíróságok szervezésénél elfogadott elvet hangoztatták: a székhelyeket a népesség és a közforgalom igényeihez képest kell kijelölni, hogy „mindazok, akiknek bírói segélyre szükségük van, azt bizton és gyorsan feltalálhassák". Az ügyek gyors elintézése feltételezi a gyors közlekedést — hangsúlyozták a jogászok. A másik érvelés a népességszámra és az abból kővetkező ügyforgalomra támaszkodott. Statisztikai adatokban bővelkedő beadványok és újságcikkek sokaságával árasztották el a felsőbb fórumokat. A statisztikai egybevetések közül érdemes néhányat megemlíteni. Az országban levő húsz, 10—20 000 közötti lélekszámú nagyközség közül 1900-ban csak kettő: Mohács és Óbecse lakossága haladta meg Erzsébetfalva lakosságát. A község tehát ebben az időben 257 járásbírósági székhely közül — a lakosság számaránya szerinti sorrendben — a 8. helyet foglalta volna el. Az ügyforgalmi statisztika szintén Erzsébetfalva mellett szólt, elsősorban a soroksári, a haraszti, a taksonyi ügyforgalommal való összehasonlításban. Az ócsai járásbíróság 1901. évi ügyforgalmából egyedül Erzsébetfalváé 45,5 százalékot tett ki. A fenti három község 25, a maradék 12 község pedig még 30 százaléknyi ügyet sem adott az ócsai járásbíróságnak. A közvélemény hangulatára apelláló, mozgósító erejű újságcikkek, a budapesti ügyvédi kamara pártoló véleménye és bizonyára egyéb befolyásos személyek segítségével 1912-ben Erzsébetfalva járásbíróságot kapott. E hatáskörért versenyre kellett kelnie többek között Kispesttel és Soroksárral is. A járásbíróság a kibővített községházán kapott helyet, a közjegyzői és a telekkönyvi hivatallal együtt. Az első világháború előtti években a község ezzel megszerezte a legfontosabb közigazgatási funkciók gyakorlásának jogát. Vigadó, kávéház, vendéglő füstbement terve E jogok gyakorlásához a városképből kiemelkedő, tekintélyt adó épületre volt szükség. A település szerény anyagi lehetőségei ellenére a községházának a legvárosiasabb színfoltnak kellett lennie. Ez az általános törekvés kiderül a tervező által készített műleírásból is. Ezen kívül a századeleji hivatali magatartást az épületnek kifelé is sugároznia kellett: „A főpárkány a dór stílus szellemében van tartva.