Budapest, 1976. (14. évfolyam)
11. szám november - Vida Sándor: Az újpesti Munkásegység Blokk 1936-ban
1936. január 16-án kerékpáros ifjúmunkások, vasasok, cipőgyáriak, textilesek feltűnés nélkül, egyesével igyekeztek bizonyos időközönként Újpest különböző részeiről az Árpád út 18. sz. alatti Attila Nyomda felé. Pillanatok alatt magukhoz vették a frissen nyomtatott újságkötegeket, amelyek egyenként 100—100 darab Választási Újságot tartalmaztak, és már el is tűntek a nyomda környékéről. Megadott címekre vitték a 2000 példányban illegálisan előállított kommunista lapot. Ez az újság közölte a Szocialista Munkásegység Blokk Akcióprogramját, amelyet az 1935. decemberre tervezett községtanácsi választásokra állított össze a kommunista párt kezdeményezésére és útmutatásával néhány baloldali, köztük kommunista munkás. A városi választást már néhány ízben elhalasztották. Ezért követelte ekkor a Munkásegység Blokk, hogy a választásokat időben tartsák meg az illetékes hatóságok. Ellenkező esetben a város élére kormánybiztost vagy megyebiztost neveznének ki, ami ellen a legszélesebb tiltakozási hullám indulna meg, mivel ez diktatórikus intézkedéseket is vonna maga után. A választást tehát meg kell tartani! — követelte a Blokk. * Újpest akkori területét hét választási körzetre osztották. A Blokk szervezőinek nagyszerű munkáját dicséri az a tény is, hogy a Választási Újságot mind a hét körzetbe eljuttatták. A választási listákra felvett személyekhez s azokhoz is, akik a fennálló rendszer kiszolgálói voltak. Az újság közölte a Szocialista Munkásegység Blokk listáján indulni akaró képviselők neveit. Miért kellett közölni? Azért, mert a szavazás alkalmával leadásra kerülő jelölt-listákon sem a pártok nevei, sem az egyes pártokat jelző számok nem voltak feltüntetve, fgy a választók csak a nevek ismeretében tudhatták, hogy melyik lista melyik párté. Ezért közölték a Blokk jelöltjeinek listáját. „A Szocialista Munkásegység Blokk szavazólapjainak az első helyén minden kerületben Bakos János famunkás vagy Széli József textilgyári munkás vagy Takács István vasmunkás vagy Genedits Ferenc cipészmunkás fog szerepelni. A választók a választási helyiségben kezükbe kapott szavazólapok között keressék meg azt, amelynek első helyén a fenti elv-Vida Sándor Szocialista Munkásegység Blokk társaink valamelyike szerepel, és azt összehajtva pdják oa'a a választási elnöknek, aki azt megnézés nélkül az urnába dobja. A szavazás titkos! A szavazó, ha előzetesen még a szavazási helyiségen kívül nem kapta meg szavazólapunkat, úgy az asztalról valamennyi listából kérjen egyet és mindenkitől elfordulva válogassa ki a mi listánkat és összehajtva adja át az elnöknek. Ha nem volna kitéve, követeljük minden kerületben a szocialista Munkásegység Blokk szavazólapját, azaz azt a listát, melyen elsőnek valamelyik fentnevezett elvtársunk neve van feltüntetve!" Az újpesti képviselőtestületi választások előtti kommunista szervezkedés célja az volt, hogy a városi testületbe megkíséreljék bejuttatni a Szocialista Munkásegység Blokk fedőnév alatt a kommunistákat. Miután világossá vált, hogy az újpesti szociáldemokraták Fábiánékkal az élen elzárkóztak az együttműködés elől, határozta el a KMP Újpesti Bizottsága e Blokk létrehozását. Annak ellenére — sőt ezért —, hogy a bravúros körülmények között kinyomtatott lapban nem fordul elő még a kommunista szó sem, az újság minden írása a párt akkori politikai irányvonalának szellemében készült; ahogy korábban a Társadalmi Szemle és egyéb legális, féllegális kommunista lapok egész sora. Az akcióprogram Az akcióprogram hét nagyobb fejezetben, 28 pontban rögzítette Újpest város követeléseit, „melyeknek keresztülvitele megjavítja Újpest lakosságának helyzetét". Áz első fejezet a községi adózás területén szükséges tennivalókat sorolja fel. Követeli a havi 300 pengőn aluli jövedelemmel rendelkező kisemberek — munkások, alkalmazottak, nyugdíjasok, kisiparosok pótadóinak eltörlését, adóhátralékaik elengedését. A különböző vámok, illetékek megszüntetését, a piaci helypénz felére való csökkentését. A felsorolt intézkedések következtében kieső városi jövedelmeket a mammutfizetések leszállításával, a 300 pengőn felüli jövedelmek progresszív megadóztatásával kell pótolni. Végül: „A város takarékoskodjon az adminisztrációs költségekkel és csökkentse a bürokratikus kiadásokat. Egyetlen városi alkalmazottnak, még a polgármesternek se lehessen évi 4000 pengőnél nagyobb összfizetése." A közszolgáltatások, a gáz, víz, villany árát a budapesti átlagra kell visszaszorítani. A villamos viteldíjat a munkások és alkalmazottak részére olcsóbban állapítsák meg a jelenleg érvényben levőnél, a munkanélküliek pedig munkakeresés céljára heti két alkalommal ingyenes jegyet kapjanak. „Követeljük új modern munkáslakóházak építését, egészséges, közművekkel ellátott lakóterületen. A régi, egészségtelen házak, barakklakások lerombolandók. A barakklakók rendes, egészséges lakásokba telepítendők." A városi alkalmazottak bérét legalább 300 pengőre kell emelni, az évi 4000 pengőn felüli jövedelmeket pedig le kell csökkenteni. Biztosítani kell a városi alkalmazottak szervezkedési szabadságát, s e szervezkedésért politikai magatartásért senkit ne lehessen elbocsátani vagy nyugdíjba küldeni. A szociálpolitikai követelések élére az ínségmunka minden formájának megtiltása került. A Választási Újság fejléce és kolofonja (Rácz Géza reprodukciói) Az újságban közölt felhívás Munkáért! Bókéért! Kenyérért! Szabadságért! harcol a Szocialista Munkásegység Blokkja I Támogasd e harcot! Szavazz a Blokkra! 32