Budapest, 1976. (14. évfolyam)

11. szám november - Vida Sándor: Az újpesti Munkásegység Blokk 1936-ban

Újpesten - 1936-ban A munkanélküliek számára mun­kaalkalmat, a szakmában szoká­sos béreket követel a Blokk programja. Addig is, amíg mun­kához juthatnak a munkanélkü­liek, heti 14 pengő segélyt, in­gyenes étkezést kaphassanak a város terhére. Továbbá munka­nélküliségük ideje alatt ne kell­jen lakbért fizetniök. Az iskolai és kórházi ügyek területén is számos megvalósí­tásra váró feladat van. Tandíj­mentesség a szegénysorsú gye­rekeknek. Szünidei üdülés, sza­natóriumi ápolás a rászorulók­nak. A munkásgyerekeknek in­gyenes gyógykezelés járjon. Új iskolák felépítése, új kórház, gondozó intézet és elsősegély­nyújtó helyiségek létrehozása szükséges. A városfejlesztési program­pont kislakásépítő akciót, utca­kövezést, közművesítést, par­kokat, játszótereket, kötelező háztatarozást sürget. A közle­kedés megjavítását, valamint „Az egészséget és tisztaságot veszélyeztető üzemek kitelepíté­sét a dolgozók által lakott város­részekből." Végül a törvényhozásról szóló fejezetben városi autonómiát, titkos és arányos választójogot követel a program. A képviselő­testületi tagság kizárólag egye­nes (vagyis tiszta!), közvetlen és arányos választások alapján legyen betölthető. Az érdek­képviseleti jelölést, a hivatali és örökös tagsági gyakorlatot azonnal meg kell szüntetni. A választóknak legyen joga, hogy az általuk választott kép­viselőtestületi tagot bármikor visszahívhassák. „Ez az akcióprogram még nem teljes. Hiányzik belőle még sok-sok sérelem orvoslása. De mindenesetre alap, melynek ke­resztülvitele hatalmasat lendí­tene Újpest dolgozó népességé­nek sorsán. Meg lehet és meg kell valósítani! Harcolunk érte minden erőnkkel! Aki azt akar­ja, hogy ez a program megvaló­suljon, az támogasson bennün­ket a harcban és szavazzon a Szocialista Munkásegység Blokk jelöltjeire!" A népfrontért, az egységért A népfrontpolitika szellemé­ben, annak mielőbbi létrehozá­sáért agitált a Választási Újság. A franciaországi Saint-Étienne város példájára hivatkozva sür­geti a magyarországi, pontosab-A Blokk jelöltjeinek listája a Választási Újságban Vágja ki! T«gy« «II Szavazáskor vigye magával I A Szocialista Munkásegység Blokk listáit minden kerületben Bakos János vagy SZéll JÓZSef vagy Takács István vagy Genedils Ferenc elvtársak vezetik. Csak am la szavazólappal szavazzon, amelyiken az első helyen valamelyik elvtársunk neve szerepel. ban az újpesti egységet a mun­kások, kisiparosok, kiskereske­dők között, hisz a francia város „nem sokban különbözik Új­pesttől vagy más magyarországi ipari várostól". Ismerteti a vá­lasztás eredményeit, majd a vá­ros vezetőinek intézkedéseit, amelyeket a népfront helyi győ­zelme után hoztak. „A Népfront választási győ­zelme nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy Saint-Étienne-ben a szakszervezeti egység már élő valóság, és a bánya, fegyver- és szalag-ipar munkásai egy-egy egységes szakszervezetben har­colnak követeléseikért, legszo­rosabb együttműködésben a dol­gozó tömegek városi tanácsával." Az újpesti szocialista egység megteremtése érdekében a Blokk képviselői tárgyalásokat kezdtek — mint arról már fen­tebb is szóltunk — a szociál­demokrata párt városi szerve­zetének végrehajtó bizottságá­val. „Munkatársainktól delegá­ció ment hozzájuk, ismertette velük álláspontunkat és progra­munkat, végül kértük őket, hogy az újpesti munkások és kisemberek érdekében lépjünk fel egységesen úgy a választá­son, mint az utána következő harcokban. A Végrehajtóbizott­ság mint testület, visszautasí­tott minden lehetőséget az egy­ség megteremtésére." Az egységet ellenző kifogá­sokban nem volt hiány. Ezek közül az egyik például, hogy a Szocialista Munkásegység Blokknak nincsenek szerveze­tei, nem állanak munkástöme­gek a hátuk mögött, tehát nem érdemes velük egységfrontot létrehozni. A Blokk képviselői adatok felsorakoztatásával bizo­nyították ennek ellenkezőjét. A szociáldemokrata pártot Újpesten az utóbbi években a munkások ezrei hagyták el, mert nem voltak megelégedve a párt politikájával — érvel­tek. A szociáldemokrata párt által felvetett minden kifogást visszautasítottak, majd leszögez­ték : minden akadály leküzdhető, csak akarni kell, csak be kell lát­ni, azt, hogy a munkásegységnek, a népfrontnak a megteremtése elengedhetetlen szükségszerűség. „Mi mindent megteszünk, hogy ez megvalósuljon. Az agi­tációnak, a meggyőzésnek min­den eszközét felhasználjuk arra, hogy a szociáldemokrata párt vezetőségét és tagjait más be­látásra bírjuk. Nem rajtunk fog múlni, ha nem sikerül. De, ha nem valósul meg, akkor indulni fogunk önállóan, mert ezt köve­teli minden újpesti munkás és kispolgár érdeke." A lap feltárta a korabeli Új­pest ellátási nehézségeit, és mindazon kérdésekről írt is, amelyek az akció-programba be­kerültek. „Újpest és a drága­ság", „Veszélyben a város ön­kormányzata", „A barakk-lakók életéből", „Újpest város és a munkanélküliség" című írások szóltak az égető és azonnali orvoslást sürgető problémák­ról. A Választási Újság előállításának rövid, de izgal­mas, érdekes történetére egy volt képviselőjelölt, egy élő tanú, a vasmunkás Takács István elvtárs emlékezik. A lap ki­nyomtatására a párttól kapott megbízatást. Az összekötő Bu­gár János volt, akivel az újpesti kórház mellett szokott talál­kozni, és séta közben beszélték meg a lap előállításának tervét; Andrásffy Gyula és mások is segítették az újság megjelente­tését. A nyomdában bizonyos Berger elvtárs szedte ki a lapot, aki szintén a baloldaliak közé tartozott. A nyomda vezetőjét sikerült rábírni a kinyomtatásra egyrészt azzal, hogy kifizették előre a nyomdaköltségeket, más­részt hivatkoztak az engedélyre és a korrektúrára, amelyet már bevittek jóváhagyásra a főkapi­tányságra. így a nyomdagépek megindultak, a lap elkészült, az ifjúmunkások pedig széthord­ták az újságkötegeket. Az enge­dély helyett pedig a rendőrség nyomozói érkeztek meg Új­pestre! De ekkorra már kivit­ték a nyomdából a 2000 példány­ban előállított Választási Újsá­got. A rendőrség Takács Istvánt és társait letartóztatta. Lakásai­kon házkutatást tartottak, de a terhelő bizonyítékokat a csa­ládtagok segítségével több he­lyen sikerült időben eltüntetni. Néhány nap múlva bizonyítékok hiányában kiengedték Takács Istvánt és később a többi letar­tóztatottat is. Rendőri felügyelet alá helyezésük hatályát azonban csak a felszabadulás érvénytele­nítette . . . E negyven év előtti bátor tet­tük értékes adat a magyarországi népfront létrehozásának terve mellett. A városi képviselőtes­tületbe való bejutásra indított kísérletük a párt létezését, an­nak élő és ható erejét, aktív munkáját bizonyítja. A Választási Újság bravúros megjelentetése pedig a két világháború közti magyarországi kommunista sajtó történetének szinte példa nél­kül álló nagyszerű fejezete.

Next

/
Thumbnails
Contents