Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Vadas József: Meloccó Miklós művészete

Nem mentség gyanánt, hanem a tárgyilagosság okából hangsúlyoznunk kell: a házgyári paneles építésmód az építés jelenlegi legfejlettebb, nagyipari formája. A házgyári házak minden szerkezeti eleme futószalagon, tömeggyártó technológiával készül. Természetes, hogy a termék megjelenésében, anyagában, változatosságában lényegesen eltér a kisipari módon tervezett és megépített háztól illetőleg lakástól — mint ahogy a mértékszabó műhelyében készített ruha is észrevehetően különbözik a konfekcióipar futószalagon gyártott termékeitől. De ahol a ruházkodás tömegszükséglet, ott a folyamatos áruellátás biztonságát már csak a futószalag kapacitása szavatolja. És ahol százmilliókat kell emberi lakásban elhelyezni, ott a lakásszükséglet kizárólag futószalagos, tömeggyártó módszerrel elégíthető ki. Más választás nincs; a feladat azonban az, hogy ennek ellenére elkerüljük az uniformizálódást. Az évezredeken át kialakult, de fejlődésében lassú, erősen stagnáló hagyományos építőipar elindult tehát az iparosodás útján. Fejlődésének mai legmagasabb csúcsán olyan technológiai elvek szerint termel, mint bármely más termelési ág nagyipari üzemei. Az állami és szövetkezeti építőipar feladatai a felszabadulás, majd az államosítás itán hirtelen tömegarányokban jelentkeztek. A sok kis vállalat egyik napról a másikra egyesült; sok idő, még több tapasztalat, i-engeteg iskolapénz kellett ahhoz, hogy az építés nagyipari módszereit megtalálják. Kezdetben az új nagyvállalati formában a profilokat igyekeztek egymástól horizontálisan is elkülöníteni. A hagyományos módszerek azonban megmaradtak. A tervező és kivitelező műszaki emberek serege a szakmát egyazon tanintézetben sajátította el. A vállalati praxisban először csak az arányokban mutatkoztak lényegesebb különbségek, amelyeket mérnök, technikus viszonylag,könnyen megismert és mind avacottabb módon alkalmazott. A nagy fordulatot csak a házgyár, tehát az építőipar igazán nagyipari módszereinek a megjelenése jelentette. A házgyár teljesen kész terméket, komplett házat, komplett lakást gyárt — termékeit azonban olyan tervező mérnök, tervező művész készíti, akinek az építés nagyipari módszereiben vajmi kevés jártassága van. Ez érthető, hiszen az idősebbek az egyetemen és a praxisban a hagyományos építést tanulták és gyakorolták; a fiataloknak pedig még sok taoasztalatra van szükségük, még akkor is, ha a diploma megszerzése után nyomban a házgyári praxisba kerülnek. Felvetődik a kérdés: vajon helyes-e az ipari gyártmányú elemek, épületrészek tervezését meghagyni a tervezőirodák szervezetében? Nem lenne-e sokkal célravezetőbb az ipari gyártmányokkal legszorosabban összefüggő építészeti tervező tevékenységet közvetlenül a házgyári szervezethez kapcsolni? Szerintem ez a szervezési intézkedés mindenképpen hasznára válna a tervezés és a kivitelezés közötti jobb együttműködésnek, s minden bizonnyal emelné a késztermék színvonalát. Emellett a tervező építőművész asszimilációja az új sze-32 repkörhöz a nagyipari építésmódnak nem csak esztétikai, de gazdaságossági vonatkozásaira is pozitívan hatna. Szükségtelen erősítgetnünk, hogy egy ilyen folyamat mindenkinek csak hasznára válnék. Elég gyakran elhangzik olyan észrevétel is, hogy a házgyári lakás önköltsége nem csökken a termelékenység arányában. Messzire vezetne, ha e kérdésben a házgyári beruházások kezdeti stádiumához visszatérve próbálnánk választ adni. Nem kétséges, hogy a házgyári ház önköltsége az egyedileg épült házéhoz képest máris lényegesen alacsonyabb. Sami mégfontosabb: a házgyár a hazai munkaerőviszonyok közepette is, tervét túlteljesíti, télen-nyáron, az időjárástól függetlenül egyenletes ütemben termel, s teremt otthont a rászorulóknak. A hasonlítás bármely más módja csalóka. Teljesen irreális egy 10 emeletes házban gyári úton készült lakás önköltségét bármely egyedi vagy kevésbé fejlett, hagyományos módszerrel épített ház és lakás önköltségével összehasonlítani 1972—1973-ban például a házgyár az általános 51—52 négyzetméter alapterületű kétszobás lakást 274 000 forint összegben számlázta a beruházóknak. A lakások piaci árának ismeretében, ugyanilyen, vagy csaknem azonos lakóértékű, hagyományos módszerrel épült lakás ennél lényegesen magasabb áron cserél gazdát — ha ilyen nívójú lakás egyáltalán hozzáférhető, vagy az ismert tekervényes úton, saját vállalkozásban egyáltalán megépül. A vevő számára azonban a kereslet-kínálat mai zajlásában már régóta csak az a tényező számít, hogy tudja: a házgyári lakás minősége megbízható, és aki állami lakáshoz jut, házgyárban készült OTP vagy szövetkezeti lakást vásárol, az olyan „portékát" kap, amelynek minőségével, megbízhatóságával, garanciaképességével semmi más termék nemigen versenyezhet. Jóllehet a házgyári elemek közúti és vasúti szállítását már megoldottuk, mégis az a helyzet, hogy e technológia alkalmazása csak tömegarányokban és nem túlzottan nagy távolságon belül gazdaságos. Ez adja legfőbb létjogosultságát. Igazán ott gazdaságos, ahol új városnegyedet vagy merőben új várost építenek, és ahol a házgyár közel fekszik az építés helyéhez. Ezzel elérkeztünk a tervezés igazán reális, új lehetőségeihez. Lakónegyedet, teljesen új települést egységükben lehet csak megtervezni, a lélekszám adott és távlati növekedésének, az életszínvonal alakulásának, a fejlesztés egyéb vonatkozásainak ismeretében. Igen használható tapasztalati normatívák vannak például arra, hogy 1000 lélekre mekkora iskola, óvoda, bölcsőde, könyvtár, üzlet, szolgáltató stb. hálózatot kell tervezni. De a városkép kialakítása szempontjából is az az egyetlen helyes módszer, ha az egész egységet előre megtervezik. E tekintetben akár az is elhanyagolható tényező, hogy egy új lakótelepülést házgyári elemekből vagy hagyományos anyagokból terveznek. Jól, hozzáértéssel, művészi érzékkel kell tervezni. íme néhány példa. Berlint és a nagy német Hanza-városokat évszázadokkal ezelőtt nem házgyári panelekből, nem gyorsított ütemben, hanem gazdag céhmesterek, majd kereskedők, még később iparmágnások és bankárok egyedi ízlése szerint, hagyományos anyagokból tervezték, építették. A tervezőnek és kivitelezőnek általában nem kellett légköbméterenként és négyzetméterenként megszabott költséghányaddal bíbelődnie. De minden valamennyire is tájékozott ember jól tudja, hogy Berlin és a Hanza-városok architektúrájából az ólmos unalom, a monotónia ásít a látogatóra — jóllehet valamennyi évtizedek, sőt évszázadok során épült, tehát nem olyan erőltetett ritmusban, mint a második világháború utáni új lakótelepek, új városok szerte a világon. Es e régi házak homlokzata, az így kialakult városkép gazdagságról, jólétről tanúskodik — mégis monoton. Tény ezzel szemben, hogy a második világháború után milliókat kellett és kell még mindig fedél alá juttatni. Ez a korszak semmiképp sem lehet a luxus-építkezések korszaka. Ez a szempont, véleményem szerint, még az új középületekre is vonatkoztatható. Petrográdról viszont tudjuk, hogy Péter cár a várost rajzasztalon terveztette meg, és a cári Oroszország igen gyorsan fel is építette a hatalmas birodalom modern fővárosát. Rajzasztalon történt tervezése és erőltetett ütemben lezajlott építése ellenére Petrográd — a mai Leningrád — mégis olyan szép várossá lett, amely épületeivel, egész városkompozíciójával ma is hatalmas építészeti élmény. A házgyári kivitelezéshez ki kell képezni, illetőleg meg kell találni a megfelelő tervező egyéniségeket, és mihamarabb új módszereket kell kialakítani. És törvényként kell tisztelni a szabályt, hogy új lakótelepet előre meghatározott rendeltetéssel, előre megszabott funkciókkal, teljes egység gyanánt szabad csak megtervezni. A házgyári panelek gazdag választékából színes, változatos lakótelepek épülhetnek, harmonikus városképet alkotva; ehhez ma már minden műszaki előfeltétel megvan. A budapesti házgyárak rövidesen mintegy 28 különféle épülettípus gyártására lesznek alkalmasak. A négy házgyárban már végrehajtott és a tervezett további rekonstrukciók révén az egyes gyárakban készült elemek bármilyen arányban kombinálhatók lesznek bármelyik fővárosi házgyár elemeivel. Ez a lehetőség remélhetően a legkényesebb ízlésű szakember fantáziáját is megmozgatja majd. Végezetül: ne feledjük, hogy a házgyári program végrehajtását nálunk húsz esztendővel ezelőtt kezdték meg. A feladat teljesen új volt. Az Építőipari Beruházási Vállalat, a Típustervező Intézet, az Iparterv és a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat céltudatos munkája, a dolgozók összefogása teremtette meg a modern, futószalagos építőipar alapjait. Most az új házgyári termelés nyelvén értő és beszélni tudó tervező nemzedéknek kell porondra lépnie. Hogy ne csak a kor gigászi teljesítménye, de egész szellemisége is méltó módon jusson kifejezésre — a nagyipari építkezés művészi formanyelvén. Vincze Oszkár