Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Vadas József: Meloccó Miklós művészete

már nem lehet fogalmunk. Szó sincs tehát csalásról, és ámításról sem. Egyetlen, valódinak látszani akaró részlete valóban valódi, valóban hiteles: az eredeti halotti maszk pontos nagyítása. Hogy a művészettörténet tele van a szabálytalanságokkal? Melocco tavalyi kiállítása is ezt bizonyította. Megvizsgálta például Tiziano Urbinói Vénuszát s a Milói Vénuszt, és úgy találta: hibásak. Az egyiknek a karja kifordult, térdéből hiányzik egy darab: a másiknak a lába rövid és a melleit mintha láthatatlan cérnaszálak húznák fölfelé. Alkotóik nem tudtak rajzolni — állítja Meloccó, kissé provokatívan. Bezzeg Brunelleschi, akinek keresztre feszített Krisztusa szintén „hibákról" árulkodik — csakhogy ezek a torzítások tudatos mondanivalót sugallnak. A megfeszített test ugyanis nem lóg, hanem kapaszkodik. Tehát holtában is kitartást szuggerál és kitartásra buzdít: az áldozat győzelmét hirdeti. Nem tudom: Meloccónak ez a fajta analízise művészet-e vagy inkább tudományos vizsgálódás? Az is kérdéses számomra: elveszti-e varázsát Tiziano művészete Meloccó értelmezésében? De az tény: a legnagyobbakkal folytat párbeszédet, és a legnagyobbak titkaihoz férkőzik közel. Már eddigi pályája is azt mutatja: nemhiába. Kár, hogy Budapesten mindössze egyetlen szobrát— Mátyás királyt ábrázoló alkotását — állították fel, s azt is csak féligmeddig köztéren : a Tárnok utcai iskola udvarán. Autó Fej (1972) Arc (1972)