Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Tamás Ervin: Nagykanizsa

CSIGÓ LÁSZLÓ felvételei A keleti városrész A kórházépület A Szabadság tér ezer főnyi helyőrsége volt, és számtalanszor visszaverte a török meg-megújuló rohamait. Hős kapitányai — Huszti György, Alapy Gáspár, Tahy Ferenc és a legismertebb: Thury György, — vitézeikkel, (akik néha évekig zsold híján voltak) gyakran törtek ki a várból, elűzve a jobbágyfalvakat dézsmáló török hadakat. Az ellenség Thury Györgytől félt leginkább, akinek bátorsága, ereje cselvetésre késztette a törököket. A fehérvári, a pécsi és a szigetvári pasa ügyes tervet szőtt tőrbecsalására. Egy csapat török taktikából végigdúlta a Kanizsától északra fekvő falvakat, magával hurcolta a rabszíjra fűzött jobbágyokat és jószágaikat. Az égő falvak láttán Thury rájuk csapott vitézeivel, ám ők Orosztonyig maguk után csalták — ahol több ezer főnyi pihent török sereggel találták magukat szemben! Hősként harcoltak mindannyian, de a túlerő győzött. Thury fejét győzelmi jelvényként Sztambulba küldték a szultánnak. Halála hírére gyászba borult Európa, „Magyarország tornyát" siratták benne. A vár azonban csak 1600 körül esett el — viszont akkor berendezkedhettek a törökök kilencven esztendőre! A felszabadult Kanizsa első városi tanácsának egyetlen magyar nevű tagja sem volt, a város jegyzőkönyvét hoszszú ideig német nyelven vezették. Felégetett, lerombolt, szomorú település volt; a német de Berge Kristóf parancsnoksága alatt várába is idegen helyőrséget helyeztek. Az évek múltával a vár elvesztette jelentőségét, 1702-ben pedig a bécsi haditanács leromboltatta. Köveiből az a ház épült, amelyben ma kamarakiállításokat rendeznek. A város a várrombolás ellenére is gyorsan fejlődött. Egy 1770-ben készült adóösszeírás szerint 1551 adózója volt, közülük igen sokan iparosok, kereskedők,akik 44 féle mesterséget űztek. Igaz, közben földet, szőlőt is műveltek — mai szóval: kétlakiak voltak. A történelemben száz esztendőt ugorván, a XIX. században bankokat és részvénytársaságokat alapítottak Kanizsán. A gazdasági fellendülés átformálta a város képét; az eklektika jegyében született újjá a település. Sorban épültek az utcák, jómódú gazdagon berendezett polgárházakkal, gipszből és vakolatból felrakott eklektikus stíluselemekkel, kovácsoltvas kapukkal. Az 1864-es kataszteri térkép már 57 utcát és csaknem másfélezer házat jegyzett, 1865-ben 85 lámpa égett az utcákon, 1894-ben bevezették a villanyvilágítást. A világháború azonban pontot tett a gyors fejlődésre, sem élelem, sym ruha, sem tüzelő nem volt'— annál több munkabéruzsora, rekvirálás, árdrágítás. A munkások elégedetlensége nőttön nőtt, 1918 januárjában csatlakoztak az .általános politikai tömegsztrájkhoz, melynek vezetésére munkástanácsot is alakítottak. Vezetőjükké dr. Hamburger Jenőt és Sneff Józsefet választották. (Hamburgert a börtönből éppen Sneff szabadította ki az őszirózsás forradalom után.) A Tanácsköztársaság bukása után azonban ismét megteltek a börtönök munkásvezetőkkel, pangott az ipar, a kereskedelem. A város évtizedekig nem volt képes talpraállni. Ipari központ Minek köszönheti Kanizsa ismét a fellendülést? — ezt kérdezgetem az itt lakóktól. A válasz egyöntetű: az olajmezők feltárásának. Lispe és Kerettye, Zala „fekete aranyának" lelőhelyei tették az olajipar irányító központjává Nagykanizsát. Egycsapásra megszűnt a munkanélküliség! Az egykori híres vár helyén megépült a mai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár őse, a fúrásoknál a környék parasztságának ezrei jutottak biztos kenyérhez. 1930-ban Nagykanizsa harmincezer lakosából csak 5400 volt őstermelő 8100 volt az iparosok száma, és csaknem 7 ezer ember élt a kereskedelemből és a közlekedésből. A második világháború után ismét .a dél-zalai olajmezők feltárása jelentette az újabb fellendülés kezdetét. 7