Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Centrál kávéház

vagy ahogy barátai nevezték, „Pádi". Kicsit oldalt hajtott fejjel surrant be, köhécselve, (az albérleti odúk nyirkos levegője, a redakciók hajszája, a kávéházak és saját szivarjának füstje már kezdték a tüdejét roncsolni). Mikes Lajos itt szerződtette Az Est lapokhoz, hogy megélhetése legyen. Lassan, tempós léptekkel jött Móricz Zsigmond, nyugodtan ereszkedett le helyére, s ha megitta kávéját, elővette szivarját. „Rágyújtok — mondta —, pedig nem tudom mert teszem és nem is kell, nincs benne semmi jó, de az ember sok egyebet vállal, amihez nincsen semmi kedve." Aztán füstfelhőbe, szemlélődésbe és gondolataiba burkolódzott. Nesztelenül jött és ült le Osvát Ernő. Annál zajosabban viharzott be Kosztolányi Dezső barátjával, Karinthy Frigyessel. Utóbbi éppen Mikes Lajos karjaiba futott, aki számon kérte a kifizetett, de meg nem kapott novellát. Karinthy ártatlan csodálkozással keresgélt zsebeiben — mert most is „éppen otthon felejtette". Letelepedtek és jöttek a többiek is, köztük Szép Ernő, Molnár Ferenc, Kárpáti Aurél. Távolabb, egy kisebb asztalnál a nagybányai festőiskolás író (meg fuvola-, gitár-és füttymüvész) Tersánszky Józsi Jenőnek sikerült élénk eszmecserébe bonyolítani a különben kesernyés Nagy Lajost. Nem éppen irodalmi téma — várható meccseredmények izgalma villanyozta fel Tersánszkyt, az előtornászt és Nagy Lajost, a birkózóbajnokot. Tudatosan elkülönülve trónolt a „Táltos asztalnál", lebiggyesztett szájjal szemlélve a Nyugat embereket Szabó Dezső; „csodalárváknak", „zseni-kukacoknak" nevezte őket. „Itt hajoltak titokzatos alakú papirosok fölé és róttak betűkké egy-egy átkölcsönzött új művészetet, vagy egy még kiadatlan világmegváltást. Legtöbbjüknek itt volt az igazi lakása. Itt voltak egész nap, kivéve a zárórától reggelig tartó órák titokzatosságát'" — írta a Segítség-ben —; és torz tükrében is élesen rajzolódik a Centrál élete: „Itt ettek csodálatos ebédeket, melyek egy-két karcsú szardiniából, krumplifőzelékből, szilvóriumból, feketéből és más apróságokból állottak. De néha megtörtént, hogy valamelyikük egy-két, vagy több hétre eltűnt. Ez azt jelentette, hogy Ernő főúr, a hitelgarmadák tetején, nem volt hajlandó továbbra is potya krumplifőzelékekkel vakolni a jövő művészetét. De ahogy pénz került, az új-izmus papja rögtön megjelent. És mintha semmi sem történt volna, pontosan a következő szónál folytatta a vitát, a megszakított novellát, vagy a már szélesen megalapozott theoriát." A „Tudós asztalt" professzorok, könyvtárosok, múzeumok tudósai ülték körül, mint Divald Kornél, Borsody-Bevilaqua Béla, Gerevich Tibor és társaik. Művészember is akadt. Sűrűn látott vendég volt Rudnay Gyula. Még többet tanyázott itt Rippl-Rónai József. Egyik képe alá oda is írta: „A Centrál kávéházban rajzoltam, éjfélkor, a kis Ilosvay fellépte után, egész suttyomban." Mert a húszas évek végén műsorral, zenével is próbálkozott a tulajdonos, hirdette az új stílusú „café restaurant"-t — kevés sikerrel. A kávéház megőrizte couleur locale-ját. A régi írók mindig visszatértek — és új művekkel, új elméletekkel fiatalok bukkantak Borsos Miklós: Babits Mihály fel. „A Centrálban, ahol sok ma is nevezetes, vagy azóta eltűnt férfiúval az én bölcsőm is ringott — írja Kodolányi János —, vad viták dúltak, a lárma akkora volt, hogy a „tulaj", Mészáros úr, kénytelen volt egész tekintélye latbavetésével csendre inteni bennünket, különben a kávézó nénikék s az újságot böngésző tanár urak megszöktek volna. A hátsó traktus mélyén, szemben a csempézett konyhahelyiséggel, ahol legsűrűbb volt a kávé, a rántotta, a pirított kenyér illata s a füst, ült Szabó Lőrinc, külön, könyvek és papírok közé süllyedve s folyton írva a kávéja mellett. Mongolos fejét Szabó Lőrinc leszegte, haja a homlokába hullt. Mikor azonban hozzátelepedett valaki, arcán gyerekes mosoly gyúlt ki, s beszélgetés közben máris irta a kacskaringókat cigarettájával, mint egy fáradhatatlan pók, amely a világtól való féltében s a holnapért való aggodalmában nem szűnik meg dolgozni hálóján . . ." Centrál „A Centrál, modern akadémia, pezsgett, forrt. A költők törzsasztala rég befogadott. Zsiga bácsi, Tóth, Schöpft in, Király György, Trostler s aki volt tudós és író, öt és nyolc között mind odagyűlt. Vers-börze működött, és lexikongyár; Mikes sakkozott, Babits korrigált; Elzevirt hozott Ktier Gyomáról. Karinthy vitte új feleségét; Heinrich, az öregúr, csepülte a konzervatívokat; Táltos hümmögött, kis Káldor szaladt Meredithet lekötni; pletyka, pénz s száz terv lengett a szivarfüstben; és hogy túlvoltunk Shakespeare Szonettjein (s Horváth Henrik új kecskerímein), Mihály kocogott: „Főúr fizetek!" — S mentünk, nézni detektívfilmeket." (Szabó Lőrinc: Tücsökzene 24J.) Fodor József leírja, hogyan zajlott le a délután a Centrálban aznap, amikor első verse megjelent: „A koradélutáni kávéházi üzem zsongó, nyugtató élete folyt a derékszöget formáló intim helyiségben. Szelíd kávéillatban, szórakozva szívott cigaretták hegyéről kék spirálban kígyózó ábrándszerű füstben merengtek, vagy diskurálgattak az ebéd utáni szieszta megelégedett élvezői, magányosan, vagy csoportokban . . . Duruzsoló beszéd hangzott és igen nagy példányszámban ott volt a kezekben az újság: benne az oldal és azon „az új költő", ott virítva messziről a szemembe, ahogy Mikessel befelé haladtam ..." Tóth Árpád nyújtotta először feléje a kezét. Móricz szívélyes volt. Körülvették. Befogadták . . . Kevesen emlékeznek a harmadik lapra, amelyet itt szerkesztettek. A bátor hangú Függetlenségi Szemle is a Centrálban élte rövid életét. Király György, Benedek Marcell, emigráns írók, álnéven, a Tanácsköztársaság után állástalanul maradt tanárok írtak bele, mindazok, akik keserűségüknek hangot akartak adni. Hamarosan betiltották. A harmincas években, egyetemista koromban többször ottjártam apámmal, aki otthonos volt a Centrálban. Akkor is olyan volt a kávéház, amilyennek a leírásokból elképzeltem. Megilletődve ismerkedtem meg írókkal, akiknek addig csak alkotásait olvastam és ma már csak kézjegyét őrzöm. A negyvenes években, amikor a szabad szellemcsatákat elfojtották, a kávéház is elnéptelenedett. A második világháború kitörésekor bezárt. Ma az Eötvös klub működik helyiségeiben. De vajon emléktábla miért nem utal az irodalmi múltra ? Konrádyné Gálos Magda dr. 40