Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Konrádyné Gálos Magda dr.: Barabás Miklós háza a Város-major utcában

Konrddyné Gálos Magda dr. Barabás Miklós háza a Városmajor utcában Sokemeletes szomszédai közt szinte anakronizmusként hat a Városmajor utca 44. számú ódon, földszintes épület. Barabás Miklós festőművész 1840-ben építtette magának, saját tervei szerint. Átvergődve az előkert kőtörmelékein, száraz gallyain, közelebbről is szemügyre vehetjük a klasszicista stílusú házat. Négy oszlopon nyugszik háromszögletű oromzata, alatta, a tornácon, az ókori harcot ábrázoló fríz ma is ép. Ám a falakról hullik a vakolat, s az ablakokat is erősen megviselte az idő. A bejárattól jobbra kopott kis műemléktábla szerénykedik, balra pedig hat levélszelű-ény mutatja, hogy az — azóta kicsit megtoldott — öreg házban mennyien zsúfolódnak össze. Fiatalkorának viharos évei után itt érezte magát először igazán otthon Barabás Miklós. A háromszéki származású fiú kegyelemcipókon és a maga költségén járta ki a nagyenyedi kollégiumot, miután dorbézoló apja korán szélnek eresztette. A szükség eszméltette rá, hogy milyen könnyen rajzol, fest, s hogy ezzel segíthet sanyarú helyzetén. Már diákkorában képekkel viszonozta társai szünidei meghívásait, és festményei árából szerzett könyveket, ruházatot. Nagyenyed után Kolozsvárott időzve, sok arcképet készített. Itt tanult meg egy olasz festőtől olajfestékkel bánni. Erdély több városában, majd Bukarestben (ahol két évig élt) nagy sikereket aratott képeivel, ő azonban érezte, hogy még sokat kell tanulnia. Nekivágott a világnak. Előbb Bécsben, azután Olaszországban képezte magát, ahol a nagy mesterek műveit másolta. Közben egy angol festőtől elsajátította a vízfestés technikáját. 1835-ben tért vissza Magyarországra. Pesten egy barátjával, Érdy János régésszel közösen vettek ki szállást a József (ma: József nádor) téren. Ahogy saját írásaiból értesülünk róla: igen vidáman élt. Reggelizni a Kávéforráshoz jártak, kedvelt vendéglőjük pedig a jó ételeiről és italairól híres Kispipa volt. Itt egyszer olyan zajosan mulatoztak színész barátaikkal, hogy a másnapi lapokban is visszhangja támadt. De ez nem jelentette, hogy a festést elhanyagolta volna — csak még nem akadt elég megrendelője. Felsőbüki Nagy Pál, a neves reformkori politikus azt mondta: „Ahova az ember néz, mindent Széchenyi alapított.. ." Ehhez hozzátehetjük, hogy ahány „kiművelt emberfőt", bármilyen irányú tehetséget fedezett fel Széchenyi, igyekezett a hazához kötni. A reformkorban „kevés magyar festő lézengett itthon" — írta gunyorosan a Honművész. (Markó Károly például Itáliában, Broczky Károly Londonban élt.) Széchenyi, minthogy Barabás képeit jónak találta, minden lehetőt megtett boldogulása érdekében. A Nemzeti Casinóban kiállíttatta Paolo Veronese „Európa elrablása" című, hatalmas művéről készített másolatát. Nagynevű és nagypénzű főrangúakkal együtt hívta meg, hogy megrendelőket szerezzen neki. Amikor pedig Bihar vármegye felkérte Széchenyit, hogy üléstermük számára megfestethessék arcképét, és ő maga ajánljon festőt, 1936. február n-i válaszlevelét a lapokban is közzétette. Ebben megírta, hogy „ . . . igen szerencsés véletlen csak kevéssel ezelőtt hozott egy igen derék és ügyes festőt e hazai központba, Barabás Miklós, fiatal képírót''', akiért jót mer állni. Ekkor festette őt le először Barabás, majd később több képet is készített róla. Ezután már minden rendűrangú ember arra törekedett, hogy arcmását Barabás örökítse meg. Az ecset mellett a tollat is sokat forgatta a festő. Távlattani műve alapján a Magyar Tudományos Akadémia — „mint művészségének alapos és tudományos ismerőjét" — levelező tagjául választotta. Rendszeresen leírta életének és korának főbb eseményeit is. Az 1838-as árvízről írta :„.. .a Duna vize az egy méter magas kőkockákat félredobálta, olyan magasra áradt, s a Magyar Király előtt folyt a víz". A rombadőlt házak megrendítő képe mellett egy derűs mozzanatról is olvashatunk naplójában: deszkákon függönyrudakkal evező pincérekről, akik nyakukba kötött asztalkendőkben szállították a vendégeknek a zsemlét. Az árvíz keserves napjai után egy időre visszatért Erdélybe (ekkor tanította Teleki Blankát rajzolni), de a következő év ismét Pest-Budán találta. Rég nem látott barátai: Vörösmarty, Megyeri, Lendvay és még számos író, színész a zugligeti Fácánban majálist rendeztek visszaérkezése örömére. Végleg a fővároshoz kötődött. Érdy János tanácsára megvásárolt egy szőlőt a Városmajor utcában, Bugát Pál tudós orvos és nyelvész szomszédságában. A zajos, poros Pesttől távol — elválasztotta tőle a Várhegy, hiszen a Lánchíd még épülőben volt, az Alagutat csak megálmodták —, üde kertek közt terült el ez a szőlő, rajta kis présház. Barabásnak már volt némi megtakarított pénze, arcképekből, valamint a Pesti Műegylet tárlatán egyedülálló sikert aratott és elárverezett „Galambposta" című képéből. Módjában állt tehát — és a házasodás szándéka is serkentette —, hogy 1840-ben itt építkezzen. A következő esztendőben feleségül vette „az áldott lelkű, művelt" Bois de Chesne Zsuzsannát, akivel mindvégig ebben az eredetileg nyári lakásnak készült házban élt — bár műtermét Pesten megtartotta. Itt született négy gyermekük. Leányági leszármazottai még őriznek a városmajori otthonból származó bútorokat, néhány képet és sok családi szájhagyományt. A szabadságharc idején a főváros arculata megváltozott, hol lelkes, hol nyomott hangulat uralta. A festők bezárták műtermeiket. ő, ha lehetett, kimozdult otthonról, és ahogy a korabeli sajtó írta: „ . . . csakis az egy Barabás Miklós dolgozott még szorgalmasan, kőre rajzolva a csatatéren magukat kitüntetett hősök arcképeit, azokét, kiket a nemzet annyira szeret, de kiknek élete egy hajszálon áll, s hű képeit birandja a nemzet". A városmajori ház tornácán tartózkodtak, amikor Hentzi Pestet bombázni kezdte. Éppen vacsoránál ültünk — írta naplójába —, / S ... mikor aztán láttam, hogy házunk fölött repülnek át a bombák, kivált mikor egyik ott robbant szét, súlyos darabjai iszonyú csörömpölést vittek véghez a házfödél cserepén, beszaladtam a folyosón a szobába . . ." Azután felkapták a gyerekeket és a pincébe siettek. „Iszonyú volt az a pokoli zaj, amit a közeli utcákban lehullott bombák okoztak ..." Az ő házában nagyobb kár nem esett. Ép maradt a padláson elrejtett nagy képgyűjtemény is, amelyet Batthyány Lajosné kérésére őrzött ott a festő (közte egy saját művét: a vértanú miniszterelnökről festett életnagyságú portrét). A harcok idején is lázasan dolgozott, megörökítette — részben emlékezetből, hihetetlen jó arcmemóriával — a szabadságharc addig le nem rajzolt hős vezéreit, Guyon Richárdtól Bem tábornokig. Budavár bevétele után a 33