Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Vargha Balázs: Kassák Lajos — önmagáról III.

Az (ró 1936-ban (Lengyel Lajos felvétele) IRODALMI VÁROSKÉPEK Vargha Balázs Kassák Lajos - önmagáról III. 20 „Ki az utcára!" Tüntetők. Rendőrök. Katonák. Lovasroham. Kardlapozás. Vér a kövezeten. Sokszor megénekelt, elbeszélt témák századunk első két évtizedének magyar és európai irodalmában. Pedig nálunk alig néhány nap volt ilyen vörösbetűs. Pesten, a háború előtt szinte csak egy. Az a május 23. 1912-ben. Kassák Lajos minden írótársánál illetékesebb, hitelesebb krónikása az utcai összecsapásoknak. Nem is csak a legnagyobbnak, a Vérvörös csütörtöknek, hanem azoknak is, amelyekben csak próbálgatták erejüket s taktikájukat Budapest proletárjai. Gyorsan fellobbanó utcai csetepaté, tömeges kilakoltatás — nem volt az ritkaság a „békevilág" hétköznapjain. Az általános titkos választói jogért indult a tüntetés május 23-án. Ez volt a jelszava korábbi hangos, de szelíd demonstrációknak is. „Az angyalföldi gyárak munkásai — írja az Egy ember é/etében — esténkint kitódultak a kapukon, sugdolódzó csoportokban szétszéledtek, hogy aztán valahol a Belváros megjelölt utcáiban lármás, félelmetes tömeggé verődjenek össze. Angyalföld híres volt ekkor, fölkeléssel fenyegetőzött. S a Belváros urai féltek a mozgolódó tömegtől. Voltak esték, mikor a körutak üzletei és kávéházai leeresztették redőnyeiket, lovas- és gyalogos rendőrök cirkáltak az útközépen. Fegyverrel a kezükben halálra szántak voltak ezek a rendőrök, s a munkásság nem húzódott vissza kuckóiba. Nappal Tisza István szónokolt a Parlamentben, úgy pattogott el a hangja a város fölött, mintha gépfegyverből lövöldözne, s esténként megáradt az utca, hogy áttörje a gátakat és fölfordítsa a kiváltságosok rendjét." Hol is hallatszott ez az ijesztő, tiszaistváni gépfegyverhang? Csakis bent, az Országházban. Nagy tereket akkor még nem tudtak beharsogtatni hangszórókkal. Az emlékező is bizonyára bent hallotta, a neogót ülésteremben, amelynek elnöki pulpitusát alkóv-ágynak látta Ady Endre, jobbágy lányok vérével bemocskolt Báthory Erzsébetágynak. Kassák azonban írói hangerősítéssel, a technikai megoldást előlegezve, kattogtattatja ezt a riasztó hangot, végig a város fölött. Nem tudom, ki lehetne-e még nyomozni, hogy ez a motívum csupán írói intuíció szüleménye-e, vagy későbbi tapasztalatok visszavetítése? A nemzetiszocialista mozgalom propaganda szervezetének egyik harci eszköze volt az utcai hangszóró. Lehettek Bécsben is hangszórós tömeggyűlések az 1920-as években, mikor az Egy ember élete első fejezetei készültek. Bizonyos, hogy a mai olvasó (különösen az idősebbje) Tisza István városriasztó hangjához Hitlerét kapcsolja, a dokumentumműsorokban néha még hallható üvöltést. Kassák Lajos tapasztalatból tudta, vasmunkás éveiből, hogy a munkásmozgalomban milyen feszültségek gyűltek föl az első háború előtt. Az elkeseredett munkások tenni akartak valamit, a szakszervezeti bürokrácia azonban csitította őket. Az Angyalföld egyik szuggesztív jelenete: a sztrájk-tanyán ülnek az emberek, a munkásotthon nagytermében. Fölöttük vörös porfestékkel írt jelmondatok: „A tudás hatalom." „A munkásság csak önmaga erejében bízhat." „A jövő megteremtése a munkásosztályra vár." Az elkeseredettek egyike ezt mondja: ,,— Nézzetek ezekre a falakra, milyen szent igazságokat hirdetnek előttünk, és mi tehetetlenek vagyunk, mint az együgyűek. Mit akarunk hát? Mire várunk még?!" Kiáltások: „— Ki az utcára! — Nekünk is jogunk van a jobb élethez." De nem állnak fel, nem mennek ki az utcára. Egyetértésük elbomlik. S ebben nagy része van egy némán rájuk tekintő arcnak: a titkárénak. „Kiabáltak összevissza, de mégis mintha nem mindenki nyitotta volna ki a száját. A bátorság és elszántság hangjai kongtak a levegőben, mert voltak az emberek között, akik véletlenül, vagy a velük született óvatosság érzésével körülpillantottak a teremben, még mielőtt egész életükkel elkiáltották magukat. S ezek meglátták, hogy a terem jobb sarkában levő irodafülke ablakában ott áll a titkár, kinéz rájuk az üvegtáblákon át, fölhúzza a vállait és széttárja a karjait, mintha így némán kérdezne tőlük valamit. A lázongó emberek elkapták róla a tekintetüket, de a háborgásuk észrevétlen takarók alá csendesedett, s megint a tanácskozások következtek, a végtelen spekulációk, amikben sem tüzek, sem virágok nem teremnek."