Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - dr. Tatai Zoltán: A főváros és környéke iparának szelektív fejlesztése

A budapesti tudományegyetemen tanultam, 1932-ben bölcsészettudományi doktori, 1933-ban pedig történelem— földrajz szakos tanári oklevelet kaptam. Ezután a tanulásnál sokkal nehezebb feladat következett: állást kapni. Még javában tartott az egész kapitalista világot sújtó gazdasági válság, amely az életszínvonal romlásán kívül nagyarányú munkanélküliséget okozott. A klinikákon fiatal orvosok dolgoztak, felelősségteljes operációkat végeztek fizetés nélkül, csupán kosztért; diplomás mérnökök örültek, ha betanított munkási órabérért mérnöki munkát végezhettek. Homonnai Márton, a vízipóló-sport nemzetközi viszonylatban is egyik legkiválóbb játékosa, jogi végzettséggel az utcakereszteződéseknél közrendőrként posztolt. Az értelmiségi munkanélküliekről a baloldali beállítottságtól ugyancsak távol álló Kornis Gyula, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára a következő szomorú jellemzést adta: „Ülnek a nagy tömegben, az élet nagy várótermében a diplomás ifjak, lesik a folyton késő és nagyrészt elmaradó vonatokat. Ha egy-egy megérkezik, csak néhány kocsiból álló szegényes vicinális, amelyre csupán egynéhány ügyes ifjú tud fölkapaszkodni." Magamat kissé élhetetlen természetem miatt nem sorolhattam ugyan az „ügyes" ifjak közé, mégis megpróbáltam, meg kellett próbálnom egy ilyen „vicinálisra" fölkapaszkodni. Végzettségemmel kétféle értelmiségi pályán kísérletezhettem, a tanárin és a könyvtárosin. A tanári állás nem sikerült. Három-négy vidéki gimnáziumba is beadtam a kérvényemet, hogy alkalmazzanak óraadó tanárnak: eredményt nem értem el. Mikor régi iskolámban, a II. kerületi érseki gimnáziumban egy történelemtanári hely megüresedett, még a felügyelő bizottság elnökéhez, a nagyhatalmú Wolff Károlyhoz, a Keresztény Községi Párt vezetőjéhez is elmentem kihallgatásra, hogy pártfogását kérjem. Hiába, mást neveztek ki. A könyvtárosság sem kecsegtetett sok reménnyel. A két világháború közt a tudományok fejlődése jelentősen meggyorsult. Emiatt szükségessé vált a könyvtárak bizonyos mérvű korszerűsítése, a külföldi beszerzések fokozása, a katalógus-Az ,,így éltem, dolgoztam a felszabadulás előtt" című pályázatra beérkezett pályamű. hálózat kibővítése, az olvasószolgálat javítása. Mindez a könyvtári állások szaporítását követelte, ez azonban nem történt meg. Ellenkezőleg! Takarékosság címén még a nyugdíjazás, elhalálozás révén megüresedett állások többségét sem töltötték be. A Fővárosi Könyvtárban például a húszas években 120—130-an dolgoztak, viszont 1936-ra, tehát már a gazdasági válság legnehezebb évei utáni időben, a rendes állások számát 90 főre csökkentették. A megszaporodott munkát a meglevő személyzettel nem lehetett rendesen elvégezni. Ezért a legtöbb könyvtár különféle, mellékutakon szerzett pénzekből ideiglenes díjnokokat, napidíjasokat fogadott fel alacsony, 60—80 pengős fizetéssel. Az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központban például két kinevezett tisztviselő mellett nyolc rosszul dotált gyakornok dolgozott. De még ezeket a gyakornokokat is irigyelték azok a fiatal diplomások, akik egy későbbi kinevezésben bízva, néha 2—3 évig szolgáltak anélkül, hogy egyetlen fillér fizetést vagy legalább valami költségmegtérítést kaptak volna. A mondottakat csak egy példával szeretném bizonyítani. Egyik barátom, Györké József finn-ugor nyelvész az egyetemet kitüntetéssel végezte el. Tehetsége révén protekció nélkül kapott külföldi ösztöndíjat: három évig vezette Észtországban a tartui egyetem magyar intézetét. Számos tanulmánya jelent meg különféle észt, finn, német és magyar folyóiratokban. 1933-ban, 27 esztendős korában tért haza. Itthon három évig dolgozott a Széchényi Könyvtárban fizetés nélkül, további négy évig „ádobosként" (erről a fogalomról még lesz szó!) 80 pengőért, és csak 1940-ben véglegesítették. Kitűnő könyvtáros volt, a felszabadulás után főigazgatónak nevezték ki, az Akadémia levelező tagjává választotta. (Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy nem politikai okok miatt mellőzték; egyszerűen nem akadt számára üres állás.) A könyvtárosok javarésze a Horthy-korszakban köztisztviselő családból származott. A rosszul fizetett és az egyáltalán nem fizetett gyakornokok többsége köztisztviselők fia, lánya volt, mert szüleik a köztisztviselői kinevezés reményében vállalták azt az áldozatot, hogy eltartották őket pár évig a diploma megszerzése után is. Proletárcsaládok nem engedhették meg maguknak ezt a „luxust". VISSZAEMLÉKEZÉSEK Egy fiatal könyvtáro Az Egyetemi Könyvtárban (1934) Csigó László reprodukciója 30.29^/1941. . IU.S.ü.o. KinuvtízaLi Tekintetessógednt 194;!. «vi január hó l.-i hatállyal a tudooinyos tisztviselők lótszcnában a Kir. H. f&zuiny Péter Tudonanyej^yeteti Könyvtárához 1 . oazt. könyvtári aefcédőrrú a IX. fizetesi osztályba. Erról Tekiuteteasúgedet örvended e:! tudomásulvétel végett ertesiteu. Magasabb illutuényainek folyóaitüaa Iránt a Ö.Kir, Központi IlletnényhivaLal fog intézkedni. Budapest, 11141. deceuber hó 30. Tel;intetö3 dr.Vértesy Miklós uriuik, I.oszt. könyvtári se^édor Huflnj'Bst r