Budapest, 1976. (14. évfolyam)

7. szám július - A címlapon: Tárnok utcai házak a Várnegyedben (Hemző Károly felvétele)

Tídapest XIV. ÉVFOLYAM 7. SZAM 1976 JÚLIUS I FŐVÍROS FQLTdlRITI A szerkesztő bizottság elnöke: FARKASINSZKY LAJOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Főszerkesztő-helyettes: BÁCSKAI LÁSZLÓ A szerkesztőség címe: 1014 Budapest I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Kiadja: A Lapkiadó Vállalat VII., Lenin krt. 9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT ® 76.1221 Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta Posta Központi Hírlap Iroda Budapest Vi, József nádor tér 1. sz. Telefon: 180-850. Postacím: 1900 Budapest Index: 25151 Megjelenik minden hónap elején. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Iroda címén. Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft. félévre Ft, egy évre 120,— Ft. Szerkesztőségi fogadóórák: hétfőn 10—13 óráig VII., Lenin krt.9—11 IV.-457. Telefon: 223-625 Olvasószolgálat: VIII., Népszínház u. 24. Telefon: 343-610 Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT Képszerkesztő: SEBŐK MAGDA A lap íves mélynyomással készül A TARTALOMBÓL dr. Beck Béla: Budapest V. ötéves terve — közgazdasági nézőpontból 4 Urbanizálódó ország XVIII. Tamás Ervin: Kalocsa 8 Sívó Tibor: Fővárosunk a nemzetközi idegenforgalomban 12 Ifjúsági Ház a Belvárosban .... 16 Egykori olimpikonok emlékeznek 19 Vargha Balázs: Kassák Lajos — önmagáról II. 22 Vadas József: Szántó Piroska legendái 24 FÓRUM id. Halmos Béla: Lakásépítésünk előrevetülő árnyoldalai 30 Pongrácz Zsuzsa: Hogyan laktak Budapesten ?.. 32 H. Boros Vilma: A,,Boros Ádám-gyűjtemény" 36 Szerbák Elek: Az első modern olimpia a budapesti sajtóban 38 A címlapon: Tárnok utcai házak a Várnegyedben (Hemző Károly felvétele) A hátsó borítón: Szántó Piroska: „Félek" (Szelényi Károly felvétele) Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA Iró; GARAI GÁBOR költő: GRANASZTÓI PÁL építész; Dr. HORVÁTH MIKLÓS, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója: PATAKI |ÁNOS, az MSZMP Budapesti Bizottság Agit.-prop, osztályának vezetőié; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; Dr. SÁGVÁRI ÁGNES, a Fővárosi Levéltár igazgatója; SZILÁGYI LAJOS építésügyi és városfeilesztési miniszterhelyettes; Dr. TRAUTMANN REZSŐ, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Mesterházi Lajos Gyors változások korszaka Hamarosan megkezdjük lapunkban egy néhai neves pesti lakos visszaemlékezéseinek közlését; fiaira, unokáira hagyta emiékül kézírásos följegyzéseit a kiegyezést követő néhány évtizedről, amikor Pest-Buda modern európai nagyvárossá, milliós Budapestté alakult. Tüneményes gyorsasággal, az elmaradottság igen kusza és szegényes alapjairól. Fiatal koromban irigységgel gondoltam mindig arra a nemzedékre, amelyik szemével látta megváltozni, merőben új arcot ölteni a várost, életformát váltani a város lakóit. Senki sem fogja ezt a „ferencjózsefi békeidők" nosztalgiájának értelmezni. Minden jogos fenntartásunk könyvelésének ellenrovatában nyilván kell tartanunk, hogy az a kor alkotó korszak is volt. És az én „irigységemet" még külön is mentheti, hogy a Horthynegyedszázadban a „bűnös város" alig fejlődött. (Igaz, az „idilli vidék" is maradt jóformán változatlanul.) „Saxa loquuntur": a kövek, úgy látszik, oly módon is beszélhetnek egy korszak kisszerűségéről, uralkodó osztályának retrográd, a készen kapottból élősködő mivoltáról, hogy — nincsenek. Néha nem árt a történelemből nézni a jelent; ráébredni — ha eddig nem tettük volna — most, az új ötéves terv ismeretében, hogy hiszen mi is, derékig immár, benne élünk a várostörténet új nagy korszakában. Amely dinamikájában és méreteiben nagyobb, egész jellegében pedig különb, mint a városegyesítést követő harminc-harmincöt év volt. Ami ezt a különb mivoltot illeti, nemcsak arra gondolok, hogy annaki dején az ingatlankonjunktúra olyan várost hozott itt létre, amelyben a lakásoknak kétharmada egyszobás vagy szoba-konyhás, komfort nélküli. Nemcsak arra, hogy az az építkezés meglehetős mostohán bánt a város múltjával; hogy mást ne mondjunk: eltüntette a régi városházát és — legalábbis Alt Rudolf kőrajzain — bájosan intim, barokk környékét; míg mi állandóan föltárunk, rekonstruálunk, s még a falusias kis Rókus-kápolnát is műemlékként kíméljük. Még csak nem is azt tartom a fő különbségnek, hogy abban a millenniumi városépítésben sok volt a proccolás, a nagyzási hóbort; hogy például elkészítették, a tömegközlekedés szempontjából számottevő szerep nélkül, a kontinens első földalattiját. Amelynek — egyfelől egy új lakótelepig történt meghosszabbítása, másfelől a kelet-nyugati metróhoz (pár hónap múlva pedig már két működő metróhoz) kapcsolása révén — voltaképpen mi adtunk most funkciót. Mindezen túl, a különbséget elsősorban a főváros és ország viszonyában látom. Akkor egy feudális elmaradottságban megrekedt ország adózott keményen ezért a csillogó európai kirakatért itt, a Duna két partján. Tisztelet az alkotóknak, a tervezők és megvalósítók fáradságának, nem ők tehetnek róla, hanem a társadalmi rend, amelyben éltek, hogy csak a szerint érhetett annyit a munkájuk, amennyit ért. Ma pedig egy általánosan urbanizálódó ország formálja újjá a maga fővárosát; olyan ország, ahol már a falvakban is természetessé válik a vezetékes víz, ahol nem épül ház fürdőszoba nélkül, és a legkülönfélébb háztartási villanygépek az elemi berendezési tárgyak sorába kerültek. „Az ország építi a maga fővárosát." A vidéknek, a vidéki városok nagy részének, keserves elmaradást kellett pótolnia rövid idő alatt. Ez egy időre a fejlesztési keretek népesség-arányos elosztását követelte, ami — a nagyvárosi és fővárosi speciális terhek miatt — Budapest fejlődését lassította. A IV. ötéves tervben már változott az arány, most pedig, az 1974-es politikai bizottsági határozat szellemében, az a helyzet, hogy míg az ország összes-beruházása a múlt tervidőszakához képest 52%-kal nő, Budapesté 90%-kai! Ami azt jelenti, hogy 1980-ig 76 milliárd forint fejlesztési és 26 milliárd felújítási kerettel gazdálkodhatunk, mintegy négyszeresével annak az összegnek, amely 1965—70-ben állt a rendelkezésünkre. Igazában a hatvanas évekig — az Erzsébet-I híd, a Palota helyreállításáig — még az a gondunk volt előtérben, hogy a város újra olyan legyen, amilyen volt. De már az elmúlt ötéves terv is szembeszökő változásokat hozott a városképben. Éspedig nemcsak a perifériák óriási szabad „grundjain", hanem a hagyományos, a közismert, a naponta látott képben is. Gondoljunk csak 1