Budapest, 1976. (14. évfolyam)
6. szám június - Szinai János: Népesedéspolitika — lakásépítéspolitika
A mennyiségi lakáshiány — a lakások és a családok száma közötti különbség — megszüntetése, a jelenlegi lakásépítési ütem (20 000 lakás/év) mellett 10—15 év alatt elérhető, reális célkitűzés. A lakásigénylők nagy számát, növekvő tendenciáját, összetételét és változásának főbb irányait figyelembevéve azonban előadódhat, hogy 1990-ben a mennyiségi lakáshiány megszüntetése csak látszólagos lesz, s még mindig a maihoz hasonló nagyságrendű lakásigénylő lesz. Az alapvető ok ismételten az, hogy a lakásállomány nagyság szerinti összetétele és a lakosság családnagyság szerinti összetétele jelenleg sincs egymással összhangban; a különböző rövid-, közép- és hosszútávú tervkészítéseknél pedig ezt az öszszefüggést továbbra sem veszik kellően figyelembe. Az új 15 éves lakásfejlesztési tervnek a másik alapvető célkitűzése az, hogy a lakásigények minőségi jellegű újratermelődését csökkentsük, elkerüljük. A lakáshelyzet kedvező megváltoztatása azért is fontos, hogy az 1990 után jelentkező lakásigényeket, azaz a további lakásépítkezéseket — a szükséges lakásalap-tartalék megteremtésén kívül — a lehetőségekhez képest csökkenteni lehessen. Ez óriási népgazdasági érdek! Összefoglalóan: a következő tervidőszakban a lakás- és városépítés fejlődése minőségi jellegű változás előtt áll. A változás körvonalai, alapvonásai, főbb célkitűzései, a megoldandó problémák és feladatok már most kirajzolódtak. A minőségi jellegű változást jelzi pl. az a városfejlesztésilakástelepítési helyzet, hogy elfogynak az ún. szanálásmentes lakásépítési területek. Már a IV. ötéves terv során szükségessé vált a munkáslakta peremkerületek rekonstrukciójának a megkezdése, a józsefvárosi rekonstrukció folytatása mellett. Az új V. ötéves tervben az ilyen jellegű építési tevékenység fokozatosan túlsúlyba kerül, a VI. ötéves tervben pedig döntővé válik. A jelenleg ismert távlati elképzelések szerint a VI. ötéves tervben úgyszólván csak a IV. kerületi Káposztásmegyeren lesz szanálásmentesen nagyobb arányú új építkezés. Ugyanakkor a lakásállomány nagyfokú elavulása elkerülhetetlenné teszi a belső kerületek újjáépítését. Az igen lassan haladó józsefvárosi rekonstrukció bebizonyította, hogy a belső kerületekben a szinte teljes szaná-Táblázat (100 lakásra vonatkoztatva) I. változat II. változat Szobaszám Férőhely Előírt összetétel A lak. típ.-hoz tartozó össz. fh. Javasolt összetétel A lak. típ.-hoz tartozó össz. fh. 1 1 1/2 2; 1+2x1/2 2 1/2-3!— 2 3 4 5—6!— 5% 15 20 + 40= 60% 20% 20 45 240 120 10% 15 30% 45%! 20 45 120 270 ÖSSZESEN: 100 100% 430 100% 455 (+25!) lássál történő rekonstrukció csak az egyenletesen elavult területek átépítésénél alkalmazható, és ott is igen sok akadályba ütközik. Az egyenetlenül avult városrészekben — belső kerületeink legtöbbje ilyen — a megoldás az ún. rehabilitáció, amikor a hagyományos, értékes városszerkezet megtartásával egy időben, a gazdaságosan felújítható épületek korszerűsítése és újjáépítése mellett, az életveszélyes, nem felújítható épületek bontásával, egész lakótömböket újítanak meg. A zárt beépítést fellazítják, a foghíjakat beépítik új lakóházakkal, a lakótömbök belsejét lebontják, majd parkosítják, játszó- és sport-tereket, óvodákat, bölcsődéket és különböző ellátó létesítményeket építenek. Ily módon a városszerkezeti jelleg megtartásával levegős, korszerű emberi lakókörnyezet alakul ki. De a felkészülést erre már most, az V. ötéves tervidőszakban meg kellene kezdeni! A jelenlegi iparosított technológiák azonban (házgyári, alagútzsalus stb.) kevéssé alkalmasak az igen különböző, sokszor bonyolult konfigurációjú beépítésekhez. A lakástelepítési helyzetből adódik, hogy ehhez meg kell teremteni a megfelelő technológiát, az ipari hátteret. A rehabilitáció kipróbálására, a legjobb módszerek és megoldások kikísérletezésére, a szakmai közvélemény és a lakosság véleményének a megismerésére, egyszóval a megfelelő előkészítésre nagyon jó lehetőséget nyújt a BVTV által már 1974-ben kidolgozott „Az elavult tömbök felújításos átépítése Budapest belső kerületeiben" című tanulmányprogramterv. Megvalósításához az V. ötéves tervidőszakban hozzá kellene kezdeni. Az új budapesti 15 éves lakásépítés-politikai koncepció kialakításához, e nagy feladat sikeres megoldásához szeretnék néhány általam fontosnak tartott szempont kiemelésével is hozzájárulni. A célunk egyértelmű: az, hogy a leggazdaságosabb lakásépítés a lehető leghatékonyabban valósuljon meg, s hogy csökkenjen a lakásigénylők száma. Célunk eléréséhez mindenekelőtt a jelenleginél elmélyültebben, alaposabban és részletesebben szükséges vizsgálni a társadalmi lakásigény, valamint a tanácsokhoz beadott konkrét lakásigények alakulásának, változásának okait. Elemezni kell a mennyiségi és minőségi igények jelentkezését, meghatározni a legfontosabb tendenciákat; végül szükséges az eredmények s a következtetések visszacsatolása az építéshez és az előkészítéshez. A következő tervidőszakokban olyan lakásméret-összetételt kell tervezni, amely elősegíti a népesedés kedvező alakulását. Azaz kiemelten kell kezelni és minél hamarabb biztosítani a férőhely-többletes, nagy, 2V2 szobásnál nagyobb lakások építését. Az előzőekben bemutatott példa igazolja, hogy ez igenis lehetséges. Az V. ötéves tervidőszakban például a következő lehetne a lakásméret-összetétel (I. a fenti táblázat II. változatát). A javasolt összetétel az V. ötéves tervben tervezett mintegy 60 ezer államilag épített lakásszámon belül mintegy 15 ezerrel több férőhelyet (gyermekférőhely!) jelentene, ugyanazon központilag meghatározott beruházási kereteken belül. A javasolt lakásösszetételre még az a jellemző, hogy a kislakások arányának növelésével párhuzamosan a nagylakások aránya növekszik. A következő tervidőszakokban a kislakások arányának 15%ra való növelésével a 2 és y2 szobásnál nagyobb lakások aránya 50—60%-ra is nőhet, ugyanakkor a középméretű lakások aránya fokozatosan csökkenne. Itt jegyzem meg, hogy az előző lakásépítési tervidőszakban nem az volt a baj, hogy elsősorban kis-, túlnyomórészt pedig középméretű lakások épültek, hanem az, hogy szinte kizárólag ilyenek épültek. Még egy fontos nézőpont: érdemes megfigyelni a családok taglétszám-változását. Ez általában a következő: egyedülálló fiatal; házasságkötés után 2 fő; majd 1—2—3 gyermek születése után átlagban 4—5—6 tagú család alakul ki tartósan. Generációs együttélés esetén, unokák születése után, 7—8—9—10 tagú családdal is számolhatunk. A következő fázis a generációs nagycsalád szétesése 2—3 nukleáris családdá. Majd az egész kezdődik élőiről. A leírt folyamathoz tartozó együttlakás-időtartamok azt mutatják, hogy a létrejövő új családoknak rövidebb ideig (házasságkötés után, esetleg még egy gyermekkel együtt) egy kislakásra, majd tartósan nagy lakásra volna szükségük. A középméretű iy2 , 2 szobás lakásokra tehát kevesebb az igény. S a továbbiakban még kevésbé szükséges középméretű lakásokat építeni, hiszen az elmúlt időszakban ezek igen jelentős számban megépültek! A kislakások további építését viszont az egyedülállók, valamint az idős korú népesség nagy aránya és növekvő tendenciája indokolja. Ez a tendencia — párosulva az életszínvonal növekedésével — a másik legstabilabb lakásigény-újratermelődési tényező. Igaz ugyan, hogy Budapest lakásállományában még mindig közel 50% az 1 szobás lakás, de a korszerű, összkomfortos kislakásokban hiány van. Es ha ilyenek nem épülnek, akkor a városrész nagyságú új lakótelepeken nem biztosítható a különböző korosztályok társadalmilag szükséges elhelyezése, a természetes korösszetétel. Mindezt kiegészítem azzal, hogy a vonatkozó együttes párt-és kormányhatározat előírja: „ . . . elő kell segíteni, hogy a fiatal házasok, a nyugdíjasok, az egyedülállók növekvő része szabadulhasson meg a drága albérletektől, s ahhoz hasonló jellegű, de kulturált és olcsó lakásokhoz juthasson." A határozat szellemének megfelelően az is javasolható, hogy a kislakás-kontingens legnagyobb részét ún. üzemeltetett házak formájában (nyugdíjasház, minigarzon, szobabérlők háza, különböző panziós házak stb.) építsék meg. Sőt a nyugdíjas házak nagyobb ütemű építésével a többi között cserére lehetne késztetni azokat az idős házaspárokat, egyedülállókat is, akik lakásszükségletüket 1—2— 3 szobával meghaladó, régi épí-30