Budapest, 1976. (14. évfolyam)

5. szám május - Gábor István: Münnich Ferenc utca 7.

A neves művészettörténész, Lyka Károly állapította meg Pollack lakóházairól, hogy „megőrzik a homlokzat egyszerű fal-karak­terét, sík táblaszerűségét... Ezek a hom­lokzatok testvéries összhangban illeszkednek bele abba az építészeti együttesbe, amelyet a Zitterbarth—Hild-féle épülethomlokzatok teremtettek Pest ezen korabeli utcaképébe." A kitűnő építőművész terveinek egy másik vonását Gerlóczy Gedeon emelte ki: „A bér­házak egyszerűnek látszó feladatánál a hom­lokzat megoldása mellett a kapubejárat, a lépcsőház és az udvar kiképzése nyújtott némi lehetőséget építészeti kialakításra ... Végül kialakult egy egységes térkompozíció, ahol a kapuboltozat ívei után oszloppal sze­gélyezett kupolás körtér következett, meg­határozva a vörösmárványból készült széles lépcső indításának tengelyét. . ." A Nádor utca 7. számú ház eredeti for­májáról csak a Fővárosi Levéltárban föllel­hető, Pollack Mihály által készített és alá­írásával hitelesített tervrajzok alapján alkot­hatunk némi fogalmat. Bár a Rados Jenő­vel közösen írt „A klasszicizmus építészete Magyarországon" című könyvben Zádor Anna figyelmeztet arra, hogy a ceruzával ké­szült homlokzati terv és az alaprajz között el­térés látható, valószínűleg abból eredően, hogy a két terv nem egyszerre készült. Ugyancsak Zádor Anna állapítja meg erről az épületről, hogy „az érett megoldások soro­zatát a Hanzély Márton számára 1821-ben épített kétemeletes sarokház nyitja meg". Véleményét a szerző azza indokolja, hogy „a tagolásában és arányában egyaránt finom ösztönre valló főhomlokzat quaderrel sze­gett enyhe oldalrizalitjai egyenlő szélességűek a középső kapuzattal és a hármas erkélyajtó­val ellátott középszakasszal. A szembeszökő kapu fölé helyezett egyenletes hármas rit­mus egyszerűbb módon ismétlődik a máso­dik emeleten. Sajátságos a bejárati csarnok és a lépcsőház egymáshoz való megoldása. A bejárati csarnokot négy gömbsüveges sza­kaszból álló lépcsőelőtér egészíti ki. Ez utób­biból nyílik a félköríves lépcső, amelynek különleges elhelyezése sem feledteti el azt az érzést, hogy az egymástól független, ön­magukban lezárt és befejezett terek kissé széthullanak". A ház tervrajzából egyébként rekonstruálható, hogy a Nádor utcai olda­lon levő téglalap alakú kapu fölött erkély volt — ez ma is megvan —, fölötte három magas, erősen nyújtott alakú ablak, és e fö­lött három körív az első emeleten. A Mihail Pollack néven aláírt tervrajzon, amelyen szintén a Hanizely-név szerepel, a bejárat és az előcsarnok mögött hatalmas, tágas udvar látható. A Nádor utca 7. számú háznak van egy történelmi nevezetessége: 1848-ban Kos­suth Lajos mint pénzügyminiszter ebben, a korábban már szépen restaurált épületben lakott. Ahogyan Hatvany Lajos művében, a „Beszélő házak"-ban olvasható, a Nádor utcában mindössze két szobát bérelt, azok 18 egyikét is tanácskozási és hivatali helyiség­ként használta. Néha itt gyűltek össze a mi­niszterek is. A kor folyóirata, a Március Ti­zenötödike beszámolt arról, hogy a szemben levő házban — amelyet ugyancsak Pollack épített, méghozzá saját használatára — a la­kók a nyitott ablakokon át gyakorta hallhat­ták a miniszterek német nyelvű beszédét. Feltehetően Batthyány Lajos miniszterelnök számára tették ezzel könnyebbé a megértést. Később, 1848 nyarán Kossuth Lajos a Vá­rosmajor környékén bérelt egy villát, majd ősszel ismét visszaköltözött a Nádor utcába. Itt mutatta be Pálffy Jánosnak, a parlament elnökének a szobájában tartózkodó „idegen, csúnya, öreg, kisded, bekötött fejű ember"-t — Bem tábornokot. Nem sokkal ezután, 1849 júniusában Kos­suth kénytelen volt a Nádor utca 18. szám alatti házba, édesanyja lakásába költözni, mert a Nádor utca 7. szám alatti lakását Windischgrátzék lefoglalták és elkobozták — olvasható Hatvany Lajos könyvében. Említettük, hogy sok más, Pollack Mihály által tervezett köz- és magánépülethez ha­sonlóan a Nádor utca 7. számú házat is többször átalakították. Különösen nagy vál­tozáson ment át a ház földszintje és belső tere. Eredeti szépségében csupán a homlokzat maradt meg. A ránk maradt iratok alapján tudunk egy 1849-es átalakításról, a Jelzálog és Hitelbank megbízásából. Már 1831-ben ez a bank volt az épület tulajdonosa. Ezt az átalakítást Hável Lipót építőmester végezte, aki új kéményeket létesített, modernizálta a szerkezeti falakat, és új függőfolyosót épí­tett. Fentmaradt egy 1930-as átépítés irata is; ezt Bloch és Kalitscher építőmesterek hajtották végre, ezúttal is a Jelzálog- és Hi­telbank megbízásából. 1944-ben súlyos háborús kár érte a házat: a Zrínyi utcai oldalon bombatalálatot kapott. Az utcai főfal kifelé dőlt, és összeroppanással fenyegetett, amit sürgősen helyre kellett állítani. Erre 1946-ban került sor. Ekkor épí­tettek rá egy harmadik emeletet is, az emlé­kező tanúk szerint meglehetősen gyönge, máshonnan visszamaradt anyagokból, és emiatt az épületnek sokáig födémcsere-gond­jai voltak. Ez a gyors helyreállítás tehát csak elodázta a végső megoldást. 1949-ben azután Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács akkori főtitkára, utasítást adott az átalakításra. Az épületben — amelynek fel­újítását a KÖZTI tervei alapján készítették — a Tervhivatal működött az ötveres évek kezdetétől egészen 1957-ig, amíg meg nem szerezte a környező házakat; köztük a Nádor utca és Zrínyi utca másik sarkán levő, 9. számú épületet, amelyet ugyancsak Pollack Mihály épített, valamint az ezzel szemben levő házat, amelyben ma egy általános iskola található. Amikor az Országos Tervhivatal Az Akadémia irodahelyiségei A Tervhivatal könyvtárinak olvasóterme a földszinten

Next

/
Thumbnails
Contents