Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Megay László: Tengerhajózásunk központja

Bíró lajos elbeszélése A protektor "Dálóczi Viktor, egy lelkes fiatalember, szórakozottan lapozgatta az újságot, és a szeme — végigsétálván az utolsó lapokat is — egyszerre megakadt a következő apróhirdetésen : „Fővárosnál állást szerzek csinos tanítónőnek, ha hálás lesz irántam. Leveleket „Befolyásos barát" címen kérek a kiadóhivatalba." Viktor elolvasta ezt az apróhirdetést, nem hitt a szemének, és elolvasta újra. Elolvasta újra, és halvány arca piros lett attól a dühtől, amely lángot vetett a lelkében. Ez mégis a teteje minden arcátlanságnak és minden szemérmetlenségnek! A világnak az a képe, amely egy ilyen napilapban tükröződik, amúgy is elég szomorú; a nő sorsa itt a földön amúgy is a megalázottság és a szenvedés; az a vásár, amely az apróhirdetésekben bonyolódik le, amúgy is alantas és tisztátlan, de ez: ez felülmúl mindent. Viktornak amúgy is régi szándéka volt, hogy valami módon harcra kel a világ aljasságai ellen; állandóan ködös háború-tervek kóvályogtak a fejében, és ha forró vágya szerint egyszer valami kereszteshadjárat indult volna meg a Budapesten szétterpeszkedett ordináréság ellen, ő lett volna az első, aki felvette volna a hadjárat jelvényét; időről időre az is eszébe jutott, nem lehetne-e egy titkos szövetséget szervezni a budapesti titkos gazságok, titkos csalások, titkos panamák, a törvény kezét kikerült, vagy törvényesen nem is üldözhető visszaélések ellen; mindmáig ezekből a vágyakból semmi meg nem valósulhatott; az apróhirdetés olvastára azonban úgy érezte Viktor, hogy töprengésnek és habozásnak itt nincs többé helye. Nem lehet többé várni. Itt a cselekvés ideje. Viktor felugrott és hozzálátott a cselekvéshez. Leült az íróasztalához, és megírta a következő levelet: Igen tisztelt uram! Csinosnak, sőt szépnek mondott tizenkilenc éves lány vagyok. Odaadó barátnője lennék, ha nekem a fővárosnál tanítónői állást szerezne. Ha be tud és be akar juttatni a fővároshoz, írjon Remény címen poste restante levelet a főpostára, hol keressem fel. Undorral olvasta át még egyszer ezt a levelet, amelyet igyekezett az apróhirdetések hangján megírni, parfümös és színes borítékba helyezte, elküldte a lap kiadóhivatalába, és türelmetlenül várta a választ. Harmadnap megkapta. A főpostán átvette a Remény jeligéjű levelet, és dobogó szívvel bontotta fel. A levélben ez állott: „Ha komoly a szándéka, írja meg nekem a nevét, a lakását, a családi viszonyait (van-e családja, kikből áll stb.), és küldje el az arcképét (újabb időből valót) Krizantém címen a főpostára." Viktor állott a Koronaherceg utcán; a kezében tartotta a levelet; a keze remegett, és az arca elsápadt a dühtől. A fogát csikorgatta mérgében. — Ó, te óvatos gazfickó — mondta mintegy belesziszegve önmagába —, hát te ilyen óvatos gazfickó vagy? A magad nevét nem árulod el, de hálás kis barátnődnek már a családi viszonyait is ismerni óhajtod? Félsz tőle, hogy találkozik valami haragos atya vagy feldühödött bátya, aki utólag megfizetteti veled csömörletes nagylelkűségedet. No megállj! Berohant egy kávéházba, tintát, tollat, levélpapírt kért, ráírta egy borítékra: Krizantém, beletett egy üres levélpapírt, és indult, hogy a levelet bedobja a legközelebbi levélszekrénybe. De azután megint leült, eltépte a levelet, új borítékot címzett meg, és ebbe már nem tett üres levélpapírt. Az üres levélpapírnak elriasztó hatása lehetne. Inkább írjunk egy szép levelet. Ezt írta: Nem szolgáltathatom ki magamat addig, amíg nem tudom a nevét, és nem tudom, komolyak-e a szándékai. Kérem, ne vezessen félre egy ártatlan lányt. Remény. Ezt a levelet bedobta egy levélszekrénybe, felindultan járt-kelt a városban egész nap, és este korán feküdt le, hogy másnap korán felkelhessen. Másnap reggel nyolc órakor felkelt, és kilenc órakor már ott volt a főpostán. Meghúzódott a poste restante levelek rekesze előtt és várt. Tegnapelőtt küldte el a levelet — gondolta —, tudja, hogy rögtön választ kap, ma tehát el fog jönni a levélért. Türelmesen várt, az órák lassan múltak, a poste restante rekesz előtt hosszú és tarka vándorcsapat vonult el időközben — nők és férfiak, gyereklányok és öregurak —, de a Krizantém jeligéjű levélért senki sem jelentkezett. Eljött a dél; Viktor átrohant egy kávéházba, két sonkászsemlét és egy narancsot tétetett a felöltője zsebébe, azután sietett vissza az őrhelyére. Megkezdődött a délután, és sivár-unalmasan vánszorgott előre. Viktor elfogyasztotta a két zsemléjét és az egy narancsát, a hivatalos óra letelt, és nem jött senki, Viktor fáradt volt, de csüggedést nem érzett. Ha ma nem jött — gondolta —, holnap annál bizonyosabban jön. Kimerülten ült be egy kocsiba, megkocsikáztatta magát egy kissé a Stefánia úton, jól kiszellőzötten beült egy vendéglőbe vacsorázni, azután korán hazament, hogy másnap korán kelhessen fel. Másnap reggel nyolc órakor kelt fel, és kilenc órakor ott volt a főpostán. Az őrtállás kétségbeejtően unalmas volt, és déltájban Viktor szinte kezdte elveszíteni a reménységét. De amikor már-már elcsüggedt, és már azt mondta magának, hogy lehetetlenségbe fogott bele, vagy legalábbis roszszul kezdte a dolgot, akkor egyszerre világos felöltőben, bottal a kezében és virággal a gomblyukában egy kövéres és derülten világos úr lépett be az ajtón. Viktornak megdobbant a szíve, és kimerült tagjain új energia forró hulláma futott végig. A kövéres és világos úr jókedvűen csörtetett végig a helyiségen, és legényesen, udvariasan és otthonosan szólt be a poste restante ablakon: — Kezét csókolom, nagysád, Krizantém címen van-e levelem? A postáskisasszony keresett egy másodpercig, a derült úr egy egész csomó levelet kapott a kezébe, legényesen köszönt, és indult kifelé. Viktor a felindulástól reszketve követte. — Gazfickó — gondolta magában —, a krizantém a kedvelt virágod, regényes vagy, derült vagy, boldog vagy, jól megy a boltod, egy csomó levelet kaptál... de most itt vagy már a kezemben. A derült úr ringva sétált ki a napfényes utcára. Kint egyenként bontogatta fel a leveleit, fotográfiákat szedett ki belőlük, és édesded mosolygással nézegette a fotográfiákat. Viktor ezalatt szemügyre vette. Sárga a felöltője és kerek a feje; sárgás a bőre és világos a bajusza; krumpliorra van, színtelen szeme, erősen pohosodik, és negyvenéves lehet. Tűrhetetlenül világos jellege van az egész embernek, és szinte fickándozik a buta, a ravasz életörömtől. No, majd elrontjuk ezt az örömet. Viktor végigkísérte a derülten sétáló urat egy csomó utcán; azután lekísérte a Dunaparti korzóra; tanúja volt egy csomó meleg üdvözlésnek, baráti kézszorításnak és aszszonyok felé áramló széles mosolygásnak; fél kettő tájban elindult vele az Andrássy út felé, egy negyedóráig a nyomában járt még, 20