Budapest, 1976. (14. évfolyam)

4. szám április - Hrenk lstvánné: Cselédsorból a legnagyobb társadalmi megbecsülésig

Hrenk Istvánná Visszanézve a múltamra, életemet elbeszélni nagyon nehéz. Most mégis kezembe veszem a tollat, hogy megpróbáljam leírni 35 év történetét. Úgy, ahogy eszembe jut. 1920-ban születtem, a Rókus kórházban. A szüleim Szolnok megyeiek voltak, jászságiak. Édesapám háborús sérülésben meghalt. Én nem is ismertem őt. Édesanyámnak el kellett mennie cselédnek. Sok helyen járt az országban, volt Egerben, Jászladányban, engem nem tudott nevelni, rokonokhoz kerültem, tanyára. Iskolába nemigen jártam, inkább zavartak ki a mezőre markot szedni, az állatokra vigyázni. Pedig nagyon szerettem tanulni, olvasni. Nyolcéves koromban már kiadtak dolgozni, libapásztornak kellett mennem. Hat elemi iskolát végeztem. Elég nehéz volt ezt a hat osztályt is kijárni. Nagyon sok rossz emlékem van ebből az időszakból. Előfordult, hogy két-három napig ennem sem adtak a tanyán, pedig a rokonaim voltak. Ha éhes voltam, kimentem a mezőre, epret szedtem a fáról, meg amit találtam, azt ettem. Édesanyámat nem láttam hét évig, csak csomagot küldött néha. A kiszolgáltatottságommal éltek vissza, ütöttek, vertek. 12 éves koromban édesanyám férjhez ment. Ez már a harmadik házassága volt. Akkor magához vett, így jöttem fel Budapestre. Bolgár kertészekhez jártam dolgozni, gyomláltam, kapáltam, mindent végeztem, amit egy gyerek meg tud csinálni. 15 éves koromban cselédnek álltam. Az első helyem Mátyásföldön volt. Itt nagyon megbecsültek. A nagysága — akkor így Az ,.1gy éltem, dolgoztam a felszabadulás előtt" című pályázatra beérkezett pályamű Zászlóanya lettem mondtuk — csupa jóra tanított. Mindketten MÁV-tisztviselők voltak, harmonikus életet éltek, egy kisgyerekük volt. Nem mondom, akadt épp elég munkám, a háromszobás lakást végig kellett takarítanom. De minden évben elvittek magukkal Siófokra is. Akkor ez nagy dolog volt, egy ilyen proletárgyerek mint én, másképpen nem juthatott volna el a Balatonhoz. Igaz, hogy ott is dolgoztam, de mégsem kivert kutyaként éltem közöttük, mint a tanyán annak idején. Négy évig maradtam náluk. Akkor meghalt a mostohaapám, agyonnyomta egy benzineshordó. Sajnáltam, jó ember volt. Dalárdánk 1941-ben. Én jobbról a negyedik vagyok M CselÉorból a legnagyobb tárcadalm