Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Megay László: Tengerhajózásunk központja

Marcus Aurelius kőszobra színnel jelezték a térség betonpadlóján. De védelmi, biztonsági okokból a megmaradt eredeti, római kori falak nagyobb részét is modern kőtömbökkel burkolták. így már sajnos nem tudjuk megfigyelni az eredeti fal érdekes építési technikáját. A 3,40 méter 18 vastag fal két szélét hatalmas, majdnem méteres hosszúságú kőtömbökből rakták ki, az így kifalazott szélek közé mindenféle kisebb-nagyobb kőtörmeléket dobáltak, arra égetett meszet szórtak, és az egészet vízzel öntötték le. így lényegében helyben oltották a meszet, az teljesen összeforrott a kőanyaggal és még majd két évezred után is olyan szilárd, hogy csákánnyal sem lehet szétverni. (Egyébként ilyen „öntött fal" technikával készült Óbudán, a Flórián tér közelében az az ugyan-Csigó László teivéteie. csak római kori, a sajtóban is sokat emlegetett építmény, amely olyan masszív volt, hogy még a kompresszor se nagyon bírt vele, és így robbantani kellett.) Ezért talán nem kellett volna feltétlenül a Március 15. téri erőd maradványait modern kváderkövekkel burkolni. De ebben a formájában is jól megfigyelhetjük a kelet—nyugat irányban húzódó főfalat, az abból észak felé kiugró tornyokat. A megmaradt torony Duna felé eső oldalában tisztán látható egy keskeny, mintegy méteres nyüás, egy kitörő kapu maradványa, melyen át a védők szükség esetén ki tudtak törni. Sajnálatos viszont, hogy az új kőburkolat miatt nem láthatjuk azt a kis oltárkövet, mely a falba beépítve épen maradt. Felirata szerint Silvanusnak, azaz az erdők istenének állította Aelius Amandus, aki ugyancsak a felirat tanúsága szerint „fogadalmát szívesen és az istenség érdeme szerint teljesítette". Az oltárkő utolsó sorában levő V. S. L. M. ugyanis ennek az oltárköveknél szokásos formulának (Votum solvit libens merito) a rövidítése. Általános