Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Megay László: Tengerhajózásunk központja

Jelmagyarázai HB A római tábor ff'ls**»nen látható maradványai E223 ^eltart és visszatemetet! falszakaszok CZD Feltételezett falak Wellner István A Március 15. téri római kori erőd Az Erzsébet-híd pesti hídfőr\ jénél, a Duna-Intercontinentáltól egy percnyire beton támfalakkal lépcsőzetesen kialakított, nagy, teknőszerű mélyedés vonja magára a figyelmet. Déli, tehát a Belvárosi plébániatemplom felé eső oldalfala üvegből készült; olyan, mint egy hatalmas, föld alatti kirakat. Aki benéz, majd 2000 éves, római kori sírkövek és oltárkövek másolatát, ókori katonai táborok makettjét látja — ha ugyan lát valamit. Az üvegfal nagyobb részét ugyanis vadszőlő lelógó indái fedik el, maga az üvegfal is helyenként kitörött és ott deszkafal zárja el a kilátást. Pedig érdemes lenne az üveg mögötti feliratokat is kibetűzni, hiszen ezek adnának magyarázatot: miért is van ez a hatalmas betonmedence a tér közepén. Kereken 1700 évvel ezelőtt, a késő római korban, egy nagyjából 86 X 85 méteres erőd épült itt. Ha mérete nem túl nagy is, azért nem akármilyen kis tábor volt ez. Alapfalai 3,40 méter szélesek — ebben felülmúlják még magának Róma városának körítő falait is. Szükség is volt itt a Duna partján egy ilyen tömör, minden ostromnak ellenálló erődre. Hiszen a rómaiak számára már ellenséges területen épült a Dunán való átkelés biztosítására, és a bal parton lakó szarmata — jazig népek szemmel tartására. Ebben a korban ugyanis a Duna volt a Római Birodalom határa. A rómaiak a mai Magyarországnak csak a nyugati felét, a Dunántúlt hódították meg, és a Duna—Tisza közén legfeljebb egy-két útvonalat igyekeztek fenntartani a Dáciával — azaz Erdéllyel — való kapcsolat biztosítására. Még a múlt század legvégén, az Erzsébet-híd pesti hídfőjének építésekor akadtak rá a római kori tábor délnyugati sarkára. Az ókori maradványokat azonban — épp a modern híd építése miatt — el kellett bontani, csak az építőanyagként, tehát másodlagosan felhasznált, általában i. sz. II. századi sírköveket, azok töredékeit őrizték meg. Ezek a részben domborművekkel, az elhunytak képmásával díszített, feliratos kőtáblák most az Aquincumi Múzeumban vannak kiállítva. (Egykettőnek másolatát láthatjuk többek között a már említett üvegfal mögött.) Ugyancsak az első Erzsébet-híd építésekor, a Dunában találtak egy aranyozott vaslemezből készült és féldrágakövekkel, színes üvegpasztával díszített késő római parancsnoki sisakot; ez a Nemzeti Múzeum egyik látványossága. De a római kori falmaradványok körül jó három évtizedig nem történt semmi. Akkoriban — azaz századunk elején — egészen másképp nézett ki a mai Március 15. tér. A mostani bölcsészkari épület és a Duna között állott a régi piarista rendház. Amikor azután 1931 — 32-ben lebontották ezt a XVIII. századi, kétemeletes épületet, kiderült, hogy az részben római kori alapokra épült. Dr. Nagy Lajos, az Aquincumi Múzeum (hajdani) igazgatója ekkor tárta fel az ókori erőd északi falának egy részletét, egy kiugró, úgynevezett patkó alakú bástyával. Lényegében ekkor ismerték fel az Erzsébet-híd építésekor talált maradványok rendeltetését is. A későbbiek során azután megtalálták a Belvárosi plébániatemplom szentélyénél a római kori tábor délkeleti saroktornyát, majd a Duna felé haladva a déli táborfal egyes részleteit is. így rajzolódott ki a kereken 86x85 méteres, kicsit rombusz alakú ókori erőd alaprajza. Mivel pedig egy késő római kori történeti krónikában, a Hydatius-féle évkönyvekben azt találták, hogy Constantinus és Maximianus konzulsága alatt, azaz i. sz. 294-ben Sarmatiában, azaz a mai Duna— Tisza közén „Contra Acinco" tábort építettek, a talált maradványokat ezzel azonosították, és a tábort Contra-Aquincum néven emlegették a szakemberek. A múlt évben Soproni Sándor régész kiderítette ugyan, hogy az „Acinco" szó nem Aquincumra, hanem a mai Bácskában volt Acumincum városára vonatkozik — de ez a pesti, a Március 15. téri erőd ittlétén nem változtat, így is ez a legkorábbi kőépítmény a mai Pest területén — legfeljebb építését nem köthetjük a 294-es évhez. A patkó alakú kiugró torony, és főként a Belvárosi plébániatemplom szentélyénél talált legyező alakú saroktorony úgyis inkább néhány évtizeddel későbbre, Nagy Constantinus (312—337) uralkodásának idejére utal. Ennek a csaknem 17 évszázados római kori erődítménynek egyik patkó alakú tornyát és északi falának egy részletét láthatjuk a Belvárosi plébániatemplom és a Petőfi szobor közötti park lemélyített szintjén. A fal keleti irányú folytatását és a következő toronynak a helyét — mivel ezek már csak nagyon töredékesen maradtak meg — piros 17