Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - Gál Éva: Az eltűnt Óbuda

amelyet a hódoltság alatt és után, egészen 1698-ig a reformátusok használtak. A mai plébániaépület (Lajos utca 168.) 1756-ban épült, de régebben is volt már ugyanezen a helyen egy, a mainál jóval kisebb plébániaépület (az 1732-es canonica visitatio jó állapotban levő épületnek nevezte). A községháza 1778-ban a mai Lajos utca 170. sz. alatt állt; hogy mióta, annak kiderítéséhez további kutatásokra van szükség. Kollár István 1812-es Óbudalátképén (reprodukcióját közölte a „Budapest" 1974. júniusi száma) jól látható ez az épület, s az is felismerhető rajta, hogy bár földszintes, mégis különbözik a jobbágyházaktól. Ám 1808-ban átköltözött innen a községháza egy utcával odébb, az 1940 körül lebontott Serfőző utcába, az úgynevezett nagy községi házba (Grosses Gemeind-Hauss); ezt addig katonai kvártélyozásra használták. Ez volt az akkori Óbuda legnagyobb épülete — leszámítva a kastélyt és az uradalmi épületeket —, három utcára (az akkori Szentlélek, Prefektus és Serfőző utcára) néző homlokzattal. A Kollárlátkép jobb szélén látható ennek az akkori községházának a teteje. Innen 1834-ben helyezték át az óbudai városházát a mai Fő tér 3. sz. helyén volt egyemeletes klasszicista épületbe. A katolikus iskola — sokáig a helység egyetlen iskolaépülete — 1778-ban a mai Óbuda utcában, a plébániaépület mögött állt. Mikor épült, nem tudjuk; az uradalmi prefektus sem tudta már 1772-ben, s ez arra vall, hogy igen régi épület lehetett. 1751-től a községi számadásokban állandóan szerepelnek az iskola javítási költségei. 1786-ban pedig az akkori tanító, Lachner Gáspár panasza szerint tanításra teljesen alkalmatlan, roskadozó épület volt: az egyetlen tanteremben, ahová Lachner szerint csak 80 (!) gyermeket lehetett volna ültetni, 206 tanuló szorongott lócákon; a sötét, kisablakú helyiség vályogfalain patakokban folyt a víz; a tanterembe az óbudai gyermekeknek alig a fele fért be, a többi egyáltalán nem járhatott iskolába. 1787-ben új, két tantermes iskola épült a régi helyén. A XIX. század elejétől azután a katolikus iskola a mai Óbuda és Tanuló utca sarkán állt; ez utóbbi utca innen nyerte eredeti német nevét (Schulgasse). A kocsma fontossága a XVIII. században vetekedett a középületekével. Ez volt az a hely, ahol a lakosok — legalább is elvileg — a hatalom képviselőinek ellenőrzése nélkül jöhettek öszsze. A kocsmák ugyanakkor igen fontos jövedelmi forrást is jelentettek a községnek — akárcsak az urasági kocsmák a földesúrnak. Óbudán a község a XIX. század elején két kocsmát üzemeltetett. A nagyobb, úgynevezett felső kocsma a mai Dugovics Titusz tér 2. sz. alatt állt, s 1817-ig Oroszlán-kocsmának (Wirthshauss zum Löwen) nevezték; ekkor nagy költséggel átépítették, és a Magyar Koronához címzett vendégfogadóként (Zum ungarischen Kronen) nyitották meg újra; róla kapta az utca a Kronengasse (Korona utca) nevet. A másik, az úgynevezett alsó községi kocsma a mai Lajos utca 138. sz. helyén működött, a Rák cégére alatt (Wirthshauss zum Krebsen); 1808-ban a kisforgalmú kocsmát megszüntették, s épületét eladták egy magánszemélynek. A kálvinisták 1698-tól — amikor a templomot elvették tőlük — a mai református templom helyén, Madarassy Gergely jobbágytelkén talált romépületben tartották istentiszteleteiket (Madarassy Gergely 1650 körül született Óbudán, a legjobb módú, legtekintélyesebb magyar jobbágy volt ekkoriban a helységben). Ma már tudjuk, hogy ez a romépület a középkori királynéi vár maradványaihoz tartozott. 1785-ben, amikor II. József türelmi rendelete alapján az óbudai reformátusok végre felépíthették ugyanezen a helyen templomukat, szinte az egészet a helyszínen kitermelt középkori kövekből emelhették. Ugyanekkor a templom mellé külön egyházközségi épületet is emeltek, ettől kezdve itt folyt a kálvinista gyermekek oktatása. Mindaddig nem volt külön református iskola, bár kálvinista iskolamesterek neve már a XVII. század vége óta szerepel a forrásokban; az oktatás azonban vagy a tanító lakásán, vagy az oratóriumban történt. Az 1712-től a földesúr által Óbudára befogadott zsidók a mai Lajos utca 163. sz. helyén építették első imaházukat. Erről 1727-ből maradt fenn az első adat, amikor Zichy Ferenc — a későbbi győri püspök, aki Óbudát mint apai örökséget meg akarta szerezni a mostohaanyjától, özvegy Zichy Péternétől — fegyveres embereivel rátört Óbudára, és leromboltatta a zsidók „oskoláját. . . bent levő sidók eszközeit, könyveit, palástjait . . . eszterhajával, fájával edgyütt el hordatta, ablakokat ki verette, rostélyokat, épületnek köveit prédára bocsátotta" — miként ezt özvegy Zichy Péternének a nádorhoz intézett levelében olvashatjuk. (A XVIII. században a zsidóiskola (Judenschul) elnevezés az imaházat jelentette.) Miután az örökösödési per eredményeként az özvegyé maradt a helység, a zsidók újjáépíthették imaházukat, sőt 1732-ben zsinagógát is emelhettek a helyén. Amikor ez már nagyon roskadozott, lebontották, s 1767—69-ben megépítették a második zsinagógát, majd ennek helyén 1820—21-ben a ma is álló, műemléki védelem alá helyezett, klasszicista zsinagógát. Uradalmi épületek Óbuda az újkorban mindvégig — egészen a fővárossal 1873-ban történt egyesüléséig — földesúri mezőváros volt, előbb a Zichy család birtokában (1659—1766), majd a kincstár tulajdonában mint koronauradalom. A helység életében tehát meghatározó szerepet töltöttek be a mindenkori földesurak és a nevükben ténykedő uradalmi tisztek. Óbuda földesúri, birtokigazgatási központja a helység északi felében rendezkedett be, a rombadőlt XIV. századi prépostsági templom környékén. A földesúri épületeket is nagyrészt a XVIII. század elején még magasan álló falak középkori köveiből emelték. A Dunához közel — nagyjából a ma is álló Zichy-kastély helyén — állt a XVII. század végén a Zichy-uradalom első óbudai majorsága, amelyben a majorgazda lakásán kívül helyet kapott a gabonacsűr és a présház, is. (Az újabb ásatások tanúsága Az egykori Serfőző (1874 előtt Molnár) utca a XIX. század végén