Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - Gál Éva: Az eltűnt Óbuda

szerint itt korábban egy nagyobb középkori — egyelőre közelebbről meg nem határozható — épület állt.) Amikor 1728— 1729-ben Zichy Péter özvegye, Bercsényi Zsuzsanna — Bercsényi Miklós leánya — áttette székhelyét Zsámbékról Óbudára, a majorság helyén megépült az első óbudai Zichy-kastély. Erről sem tervrajz, sem ábrázolás nem maradt fenn, csak Bél Mátyás 1737-ben megjelent ,,Notitia Hungáriáé . . ."-jában olvashatjuk rövid leírását. 1745-ben, Bercsényi Zsuzsanna halála után fia, Zichy Miklós lett Óbuda földesura, aki ekkor az egész uradalom székhelyét ide helyezte át. Az első szerény kastély helyén Zichy Miklós 1746—1752 között felépíttette a Fő tér 1. sz. alatt ma is álló barokk kastélyt. Miután az óbudai uradalom 1766-ban a Magyar Kamara kezelésébe került, a kastély előbb az uradalmi prefektus székhelyévé lett, majd az 1780-as évektől a Hadfeszerelési Bizottság (Montours-Commission) vette át az épületet. Ettől kezdve a szüntelen átalakításokkal egyre inkább lezüllesztették; a szép barokk kastélyparkot is ezekben az években rombolták szét. Az óbudai jószágigazgatóság — prefektorátus — 1786-ban a Fő tér 4. sz. alatt ma is álló, akkor még földszintes épületbe költözött, amelyet egy jobbágyházból alakítottak át erre a célra. A XVIII. század végén építették át mai formájára, emeletessé. A mai Hídfő utcát erről az épületről nevezték egészen az egyesülésig Prefektorátus utcának (1873 után a mai Harrer Pál utcával egynek tekintették, s annak eredeti nevét — Szentendrei utca — rá is kiterjesztették). Az urasági tiszttartó és kasznár lakása, továbbá az uradalmi présházak, pincék és dézsmaház egy utcával odébb, a mai Polgár utcában kaptak helyet, nagyjából a mai BRG-gyár helyén. Elképzelhető, hogy ezen a hatalmas — s jobbágyok közt soha ki" nem osztott — telken régebben, a középkorban szintén valami nagyobb középület állhatott (egyelőre ezen a területen még nem folyhatott régészeti feltárás). A földesúr pincéibe 9000 akó — több mint 4800 hektoliter — bor fért be. A rosszabb minőségű borokat a földesúr helyben mérette ki az urasági kocsmákban, s a lakosságot különféle utakon-módokon kényszerítette a bor megvételére. A legnagyobb uradalmi kocsma a présház mellett működött, s első bérlőjéről, az 1720-as években itt élt Vogl Jánosról még a XIX. században is Voglkocsmának nevezték. Az 1720— 1730-as években még két urasági kocsmáról tudunk: a mai Mókus u. 1. sz. helyén létesült Mókus-kocsmáról (Zum Eichkatzl), amelynek épülete a legutóbbi időkig fennállott, továbbá a bécsi országúton, az ún. országúti malom (Strassenmühl) melletti Kerék-kocsmáról (Zum goldenen Radl). Ez utóbbit nem bérlőjéről nevezték Radl-kocsmának még a XIX. században is (mint a műemléki topográfia tévesen írja), hanem cégéréről, amelyről már 1750-ben történik említés. 1746—47-ben Zichy Miklós az akkor épülő trinitárius kolostor közelében, a kiscelli dombon új kocsmát építtetett. Az Arany Szőlőfürthöz (Zum goldenen Trauben) címzett kocsma elsősorban a kiscelli kegyképhez sereglő zarándokokat látta el; 1784 után, amikor a kolostor épületét a katonaság vette át, hamarosan megszűnt. Ugyancsak rövid ideig működött az első óbudai téglavető mellett (kb. a mai Bécsi út és Tégla utca sarkán) egy urasági bormérés, amely olyan kicsi volt, hogy még cégért sem tettek rá, csak Weinschank beim Ziegelofen néven emlegették. A legkésőbb létesült urasági kocsma a mai Laktanya és Sorompó utca sarkán, a Zichy-uradalom egykori majorsága helyén az 1780-as években felállított, a Vörösfenyőhöz címzett kocsma volt (Wirthshauss zum Lärchbaum), amely még a XIX. század második felében is működött. Temetők Óbuda XVIII. századi gyors növekedése miatt a temetők helyét gyakran kellett változtatni, részben azért, mert a város hamar kinőtte őket, részben azért, mert környékük mindig újra és újra beépült. 1744-ig a plébániatemplom körül volt a város temetője (1739-ben a mai Miklós tér helyén külön pestistemetőt is nyitottak). 1744-ben a város akkori nyugati szélén, a mai Kiscelli utcai postaépület környékén új temető nyílt (ugyanez időtől kezdve a kálvinistáknak külön temetőjük volt, ennek helyét azonban nem ismerjük). Nem egészen négy évtized alatt ez az ,,új-temető" is megtelt, s az 1780-as években a katolikus temetőt áthelyezték a mai Raktár, Kerék, Kórház és Vihar utcák által határolt területre, ahol a XIX. század végén szűntették meg a temetkezést. A zsidó temető az 1720-as évektől kezdve a XIX. század végéig a mai Laktanya utcában volt. Sírkövei végül már a prágai zsidó temetőéhez hasonló sűrűséggel sorakoztak. A temető melletti, a Dunához vezető kis utcát ezért nevezték el Kő utcának. Lakóházak A XVIII. századi Óbuda kicsiny jobbágy- és zsellérházaiból egy sem maradt fenn a XX. századra; csak a gyakorta középkori alapokra épült falaik és az átalakított házakban megmaradt régi épületrészek kerültek elő itt-ott, a legutóbbi idők bontásai alkalmával. Bél Mátyás leírásából is tudjuk, hogy a hódoltság után újjáépült városban a lakóházak legtöbbjét nád vagy szalma fedte, falaik pedig főként vályogból készültek. A lakóhelyiségek (családonként általában egy szoba) sötétek, nedvesek, alacsonyak voltak. A nyitott tűzhelyes konyhában a füst a tetőtérben hagyott nyíláson át távozott. Ilyen körülmények köközött a házakat állandóan javítgatni kellett, s még így is gyakran esik szó a korabeli forrásokban „igen rongyos", „dűlőfélben levő" házakról. Sok mindent lehetne még elmondani — és kellene még felkutatni — a XVIII. századi Óbudáról. Amely eltűnt ugyan s kevés nyomot hagyott, mégis sok tekintetben benne élt — ha gyakran rejtve is — a későbbi városban: az utcák girbe-gurba vonalvezetésében, a hegy-, a dűlő- és utcanevekben. írásunk egyik célja éppen az volt, hogy bizonyítsuk: van még felkutatni való Óbuda túlságosan is feldolgozottnak vélt történetében. XVIII. századi hangulatot idéző utcakép! Bach Melitta reprodukciói a Kiscelli Múzeum fotótárában őrzött XIX. századi felvételekről