Budapest, 1975. (13. évfolyam)

1. szám január - Fekete Gábor: Vác, a jubiláns

A Földvári téri lakótelep jából kiszálló Mária Terézia alakját. A váci vasútvonal vagy a fegyház, ahol nemcsak századunk magyar kommunistái raboskodtak, hanem a Marx-szal innét levelező Frankéi Leó is, már a munkásmozgalom fejezetéhez tartozik, s méginkább frissek az emlékek a harminc esztendő előtti Vácról. Immár szemtanúk elbeszéléséből ismeretesek a felszabadulás napjai. Épségben maradt város 1944. december 8-án nyerte el végleges szabadságát a hosszú életű város; előtte három nappal még elszenvedte az angolszász repülők szónyegbombázását, csupán a Kodakgyárra félszáz bomba hullott. A városháza vezetői pénzzel, iratokkal, értékekkel megrakodva ezen a napon hagyták el Vácot, amelyet aknazárral és erődrendszerrel vettek körül a hitleristák, hogy Budapest északi kapuját megmentsék a bekerítéstől. Két nappal később a siketnémák intézetében helyetfoglaló német parancsnokság elrendelte az állomásépület, a posta, a villamosművek, a horganyhengermű, az öntöde és a fonógyár felrobbantását. A váciaknak szerencséjük volt, a német robbantókülönítménynek nem volt elegendő robbantóanyaga, és Budapestre küldött teherautót az utánpótlásért. Az autó már nem tért vissza, szovjet páncélosok és lovasok közben egyetlen rohammal foglalták el a várost. A középületek, a műemlékek, a közművek épen maradtak, s a Barokk téren, körülbelül azon a helyen, ahol Mária Terézia hajdan kiszállt hintájából, kilőtt német Tigris tank füstölgött. Ez a látvány, mintegy jelképeként a Vác számára befejeződött háborúnak, igen sokakban megmaradt. Három hónappal később a püspöki nagybirtokon, a Floch-Reyersberg, a Haltenberger, a Gosztonyi uradalmak földjein leverték a karókat, a váci és környékbeli földmíves nép birtokába került a föld, három év múlva a munkások birtokába a gyár. Az ipar „jussa" A váci párt-, állami és társadalmi szervek kiadványaiból kiérződik a büszkeség, lépten-nyomon ismétlődik a kifejezés: „. . . Vác iparváros . .. Vác iskolaváros . . . Vác a kultúra városa . .. Vác az ifjúság városa . . ." Voltaképp minden megállapítás igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy mindehhez nyolcszázhetven esztendő nem volt elég, az utóbbi harminc kellett hozzá. Az ezer hektárnyi belterületen és hétszer ekkora terjedelmű külterületen, a város mintegy háromszáz utcáján, terén hetvennél is több üzem, vállalat található, kicsiny ipari szövetkezettől egészen a DCM-ig. Javarészük a felszabadulás után rendezkedett be Vácott vagy alakult át modern ipari objektummá. Hogy csak az országos jelentőségűeket említsük közülük; akár mint önálló üzemek, akár mint idetelepített „leányvállalatok" : a Forte, a Chinoin, az Egyesült Izzó, a Hajógyár. Ilyenformán érezhető, hogy a város lakosságából, amely 1949 óta 21 ezerről 31 ezerre nőtt, 13 ezer a munkás. Az elmúlt húsz évben hétezerrel nőtt a váci foglalkoztatottak száma, közülük négyezren — nők. S amíg két évtizeddel ezelőtt a keresőknek alig a fele dolgozott az iparban, ma — a kétharmadának adnak megélhetést a váci üzemek. Természetesen Vác az ingázók városa is, naponta mintegy ötezren járnak be Budapestre dolgozni, ugyanakkor háromezren más vidékekről érkeznek a városba, a nyilvántartások szerint éppen 56 községből, s még Nógrádból is. A közlekedést, akárcsak a monori járásban, itt is a vasút uralja — a fővárosba 40—60 perc alatt érkeznek be a munkásvonatok —, bár a váci autóbusz-pályaudvar sem mondható éppenséggel kihaltnak. Vác, mint 100 ezer lakosú járás székhelye, iparközpont és Pest megye mini-fővárosa, nem hallja unos-untalan a budapesti urbanizációs áldásokról szóló példálózgatásokat, az ipar itt már megkövetelte és meg is kap+a „jussát": a város vezetékes vízellátása gyakorlatilag 100 százalékos, a csatornázás a maga 56 százalékos ellátottsági szintjével ugyancsak magasnak mondható, s lényegében a lakott belterület is teljes mértékben villamosított. Arról persze nincs szó, hogy a lakásépítés tekintetében a város lépést tartott az igényekkel, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a bevándorlás miatt ezen bajos is lett volna segiteni. 1971 —1974 között, tehát igazán nem hosszú idő alatt, nyolcszáznál is több családi otthont produkált az állami lakásépítkezés, s ugyanennyit az üzemi, illetve magánépítkezés; ennek ellenére éppen annyi — ezerháromszáz család — a lakásigénylő ma, mint négy évvel ezelőtt. így hát a két nagy lakótelepi építkezés — a város Budapest felőli bejáratánál, a Földvári téren — némi szanálás révén tovább folytatódik a központi koncentrált lakásépítés, néhány tízszintes lakóépület közbeiktatásával is. Az üzemi és magánépítési területnek kijelölt Deákvári utca környékén — Vác mai turistatérképén már nincs is rajta e tágas térség — ugyancsak több száz családi otthon falait húzzák fel ezekben az években. Ez utóbbi területre épülő lakások leendő tulajdonosai egyébként nem kevés izgalommal tekintenek a DCM felé. A térség ugyanis igencsak a füstöt ontó kémények „lőtávolán" belül fekszik. A cementmű telepítésével nem volt minden rendben; a tervezők túlságosan bíztak az uralkodó széljárásban. Sajnos, a kémények olyankor is füstölnek, amikor megfordul a szélirány, ezért negyven tonnára becsülik azt a por- és korommennyiséget, amely évente a városra ülepedik. Megsínyli ezt a város tisztasága, de a növényzet is: a váci fák levelei hamar sárgulnak, a gyümölcsök kevésbé fejlődnek, s az iparóriás rendszeresen fizeti a kártérítést az érintett termelőszövetkezeteknek. Kétszázmillió forinttal meg lehetne tisztítani a város légterét, ez az összeg azonban csak hosszú évek elteltével teremthető elő, addig fokozatosan építik be a környezetvédelmi berendezéseket. Emiatt a leendő új lakástulajdonosok izgalma, s emiatt, hogy a váci kórház kutatási programjába most bekerültek a légzési ártalmak. A lakásgondok megoldását 1980-ra ígérik a Duna-parti városban, az egészségügyi ellátás viszont már most megközelíti a kívánt színvonalat. Köszönhető ez elsősorban a Szőnyi Tibor Kórháznak, amelyet 1970-ben négyszázegynéhány ággyal adtak át, de rendszeres bővítése révén, hozzászámítva a régi kórház ágyait, hamarosan kilencszáz fekvőbeteg ellátására lesz mód. Új ideg- és elmepavilonok, véradóállomás, épülő szakorvosi rendelőintézet és mentőközpont egészíti ki az egészségügyi intézmények 7