Budapest, 1975. (13. évfolyam)

1. szám január - Fekete Gábor: Vác, a jubiláns

CSIGÓ LÁSZLÓ felvételei A FŐVÁROS VONZÁSÁBAN X. Fekete Gábor Vác, a jubiláns A Lenin út A Naszály tövében, a Dunai Cement és Mészművek három füstokádó kéménye alatt, harminc kilométernyire Budapesttől, ritka évfordulót ünnepel egy város; az alapítólevél tanúsága szerint Vác az idén kilencszáz éves. A bibliográfiáknak, lexikonoknak, útikönyveknek, öszszefoglaló munkáknak, s mindazoknak a dokumentumoknak, amelyek ezekkel a váci évszázadokkal foglalkoznak, csupán a címszavaik is negyvenoldalas útmutatót töltenek meg. Könnyen beletörhet a bicskája a mégoly képzett, lelkes helytörténésznek is, ha a Duna menti város hosszúra nyúlt krónikájából tömör, igényes, tartalmas összefoglalót akarna készíteni a ma emberének: egy váci kollektíva, éppen a jubileumra, megpróbálkozott ezzel, de a lektorátus nem javasolta munkájukat kiadásra. így hát a 900 éves város emlékkönyv, históriai összefoglaló nélkül ünnepel. Ettől azonban az emlékek még emlékek maradnak, a történelmi színek sem fakulnak meg. Egyébként nagyon kevés vonás emlékeztet Vác arculatán a matuzsálemi korra. Ódon utcácskák, várfalak, kövek nemigen őrizték meg a régmúltat, a műemlékek zöme is mindössze néhány évszázados. Hogy például Mátyás király idején a város a humanista kultúra egyik hazai fellegvára volt, azt jobbára írásos emlékekből tudjuk, habár nem kevés túlzás van abban a megállapításban, amelyet egyik tanárképző főiskolánk tíz éve kiadott tudományos közleménye tartalmaz; eszerint Vác akkortájt élte szellemi fénykorát. (A város kulturális jelene, amelyről még szót ejtünk, legalábbis cáfolja a megállapítást ...) A váci tanács ablaka ma az ország egyik legszebb barokk terére néz, ám nehéz elképzelni ebben a mai atmoszférában a hintó-