Budapest, 1975. (13. évfolyam)

12. szám december - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Wohl nővérek irodalmi szalonja

„fl regi Pest" Egy száz éve megjelent könyvről Száz éve jelent meg Rómer F. Flóris archeológus kitűnő munkája, „A régi Pest". E terjedelmes mű legértékesebb része a török hódoltság és az utána következő idő tárgyalása. Itt találunk bőséges adatokat arra, hogyan lett Magyarország fővárosa német várossá, ami egyben megcáfolta azt a föltevést, illetve állítást, hogy Pest eredetileg is német település volt. 1514-ben Pest közelében gyülekeztek a törökök ellen készülő seregek, amelyek azután Dózsa György vezetésével a paraszti tömeget provokál urak ellen fordultak és közvetlenül Pest környékén harcoltak, Száleresi Ambrussal az élükön. A harcok során Buda külvárosaiban fosztogatásra került sor, sőt Pest is ostrom alá került. Tizenkét év múlva a mohácsi vész a hazával együtt elpusztította fővárosát is. Báthory István, az ország nádora, 1526-ban Rákos helyett már Komáromba hívja össze a rendeket, így írván: „Hiszen jól tudjátok, hogy Buda és Pest városai elégtek és az élelmektől egészen megfosztvák." Ursinus Velius 1527-ben már mint múlt dolgot említi, hogy Pest a török csapás és az ellenséges felgyújtás előtt gazdag és előkelő város volt. Kültelkei három mérföldre terjedtek, magyar és német lakói jobb időkben mindenfelé kereskedést űztek, leginkább pedig nemes és édes boraikat eladásra Lengyelországba és Sziléziába vitték. 1541-ben Pest egészen a törökök kezébe került s így maradt Buda visszavételéig, 1686-ig. A visszafoglalásra intézett támadások alatt (1542, 1598, 1602 és 1684) a városok nagy része rombadőlt, s ami megmaradt, azt a gyakori tűzvészek és lőporrobbanások pusztították el. A török uralom alatt minden romlásnak indult, kivéve négy török mecsetet és a fürdőket, melyeket a törökök építettek és fenntartottak. A mecsetek egyike a volt Károly kaszárnya északnyugati részén, a másik a Ferencesek temploma helyén, a harmadik a Dunaparton, a negyedik a pálosok telkén állott. A török fürdők szintén a hajdani Károly kaszárnya helyén voltak. Mindezek az épületek nyom nélkül enyésztek el. Gerlach István 1573-ban a következőket írja Pest városáról: „Ebéd után a hajóhídon, mely 700 lépésnyi hosszú, a Dunán át Pestre mentünk és láttuk, hogy hajdan tekintélyes iparűző városnak kellett lennie. Van benne számos, de sötét és nem éppen vidám kinézésű bolt, és a régi időből fennmaradt szép kőépületein jelvényes vagy rostélyos ablakok láthatók, melyeket azonban a törökök sárral betapasztottak, úgyhogy most itten semmi díszes nem látható. A két török templom pitvaraival egyenlő külsejű. Az imaterem előcsarnoka három oldalról szőnyeggel van borítva, valamint a belső terem is; a basa templomában a keleti oldal is szép szőnyegekkel van kirakva. E mecsetek fölül kerekek, de kissé csúcsosítottak, középen vastag vassodronyokról kisebb-nagyobb lámpák lógnak. Mindegyik mecsetnek nyugati és déli oldalán áll a sudár fehér toronyka, fölül kis folyosóval. A törökök az általuk elfoglalt városban semmit sem építenek, nem javítanak. Beomlani hagyják. Június 20-án az urak hajón Pestre indultak és ott igen díszes fürdőt láttak, vörös márványból; ezt fűteni lehet, a víz langyosan folyik a falból. (E márványtáblák a kerületi templomok sírköveiről valók, melyekről a törökök a feliratokat lefaragták.)" Bocatius János, kassai polgármester, 1605-ben Pestről így ír: „Emelem fejemet, nézem a házakat, melyek teteje ugyancsak szegényes és födetlen, az ablakokat sárral, téglával, szalmával betömték; füsttel, piszokkal, kőrakásokkal, díszüktől megfosztott házakat láttam. Az omladék templomok istállókul szolgálnak a barmoknak. Nem látsz itt új zsindelyt vagy deszkát! A márvány emlékek, melyeket a temetőkből hurcoltak ide, az utcák szögletein ülőhelyekül vagy árúpadokul használtatnak. A dögök szanaszét hevernek. Ami ahol eltörik, az ott marad." A budai alsó városról is azt írja: „Összeomlott, szétdúlatott, lakóitól elhagyatott; alig áll fenn valami épület, egy-két török templomot kivéve. Innen Pestre megyek át; óh, szegény Pest, inkább Pestisnek lehetne nevezni! Ott sincs egy ép ház, valamennyi földig lerombolva; a kevés lakó söpredék és a nép alja." Pest falainak akkori alakjáról egyesek azt vélik, hogy négyzetet, mások szerint félkört képeztek. Az a vélemény, hogy magas, erős, faragott kőből álló bástyái a tekintélyesebbek közé tartoztak. A pesti falakat egy óra alatt lehetett megkerülni. Ilyen volt az a Pest, melyet a törököktől visszafoglaltak. Itt kezdődik a város újjászületése s innen ered az a téves vélemény is, hogy Pest egészen új város; holott régibb a budai várnál s az újra szervezkedő budai várossal éppen egykorú. A visszafoglalok első gondja volt a két várost, melyet azonban egynek tekintettek, kitisztítani, az omladékot eltávolítani s az építkezéshez szükséges embereket betelepíeni. Elrendelték, hogy a várak és városok fölépítéséhez szükséges mesterembereket, kovácsokat, fazekasokat, ácsokat, asztalosokat, kőműveseket a német tartományokból mielőbb hozassák ide. Werlein Istvánnak, az 1687-ben kinevezett nagyhatalmú felügyelőnek 1688. november 8-án megparancsolták Bécsből, hogy Buda, Pest, Esztergom és Vác városaiban a telkeket azonnal fel kell osztani, a polgárokat össze kell írni, hogy meg lehessen állapítani, milyen napszám szerinti, holdas vagy fertály telek jutott mindenkinek. Ennek következménye volt az idegeneknek a fővárosba való beözönlése, ahol sokan egészen ingyen, mások igen csekély áron kaptak háztelket, szőlőt, szántóföldet és rétet. A visszafoglalok a fölszabadított várakat és városokat az uralkodó tulajdonának tekintették, minden visszaemlékezés nélkül a régi tulajdonosok jogaira, akik nagyrészt már nem is éltek; bőséges kézzel osztogatták a romokat és elhagyott telkeket, csak hogy legyen, aki azokat bekeríti, s idővel lakhatóvá is teszi. Természetes, hogy az országunkban lábat vetett osztrák mindent osztrák módon adminisztrált; a bevándorlók nem tiltakoztak ellene, mert nyelvét, hazai szokásait és törvényeit itt is föltalálta az osztrák, bajor, frank és sváb jövevény. Magyar lakos igen kevés volt. Az uraságok közül alig vágyott valaki is vissza a romfészekbe, és akinek talán még háza volt itt, eladta vagy elajándékozta. A középosztály pedig nehezen hagyta el az Alföldet, mert ott inkább élvezhette megszokott szabadságát; az ijesztő romokkal vesződni nem akart, vagy mert Buda siralmas állapota olyan leverőleg hatott az egész nemzetre, hogy ide senki nem is kívánkozott. így történt aztán, hogy a „Metropolis Hungáriáé germanica facta est" — vagyis: a magyar főváros német lett. És részben még száz évvel ezelőtt is, amikor Rómer F. Flóris munkája íródott a „régi Pestről", a magyar főváros német volt. Alig egy év után, hogy Pest ismét a keresztények kezébe került, 1687-ben ezt írják: „Pest középszerű város és majdnem négyszögű, mely bár sok oldalról szenvedett a harc dühétől, mégis lassanként megújul és máris sokkal inkább népesedik, mint Buda." A hatóságok nagy kedvezményekben részesítették a két város polgárait. Pestet 1696-ban emelik először szabad királyi várossá. Amikor a polgárok adószabadsági évért folyamodtak, ígéretet kaptak, hogy árucikkeik mentesek lesznek a dunai vámtól. A kövezetvám az árukat behozó kocsiktól egy garas volt, de visszamenet egy fuvar murvát kellett magukkal kivinniök. A későbbi árvizek megmutatták, hogy jobb lett volna e törmelékkel inkább a várost feltölteni, mint azt kihordani. Aki áiut árult, de nem épített, az áruból csekély adót tartozott fizetni. A mértékeket városi bélyeggel látták el, s a közmérleget használók a városi hivatalnoknak egy dénárt fizetettek. A polgári jog díját 5 forintban állapították meg, 1712-ben már 12 forintra emelték. A budaiak számára kiadott rendeletek Pesten is érvényesek voltak, mert Pest Buda egyik (hatodik) kiegészítő külvárosának számított és egészen a budai kamara alatt állott mindaddig, amíg szabad királyi városi jogait ismét vissza nem kapta. 1688-ban a házakért bizonyos adót (taxát) vetettek ki; a jobbakat és a középszerűeket csekély áron adták el s azokhoz a kültelkeket ingyen csatolták. A városi telket annál könnyebben lehetett eladni, mert öt évre mentesítve volt a kamarai adótól s a betörő ellenségtől sem kellett már tartani. A kézműveseket kiváltságokkal édesgették. Budának és Pestnek egy-egy kocsmát, mészárszéket és egy téglavetőt engedélyeztek. Hajókon és nem polgároknak bort mérni nem volt szabad. Országos és heti vásárokat szerveztek, a város kapuit katonaság őrizte; ezek számára laktanyákat építettek. Ekedvezmények ellenére a mostani Belvárosnak legalább egyharmada még a XVIII. század első felében is pusztaság volt. Ekkor épültek a Magyar, a Zöldkert, a Lipót utcák s a keskeny földszinti lakok mellett emeletes, tágas úri házak is. A kormány törekvése, hogy a várost benépesítse, leginkább abból tűnik ki, hogy 1686 — 1702 között a harmadfélszáz első kiosztású ház közül (104 háznak az árát nem tudjuk) 118 házat leginkább a császári főtisztviselők kaptak, 32 ház tulajdonosának asszignálva volt, ami szinte ingyent jelentett, 24 házat ingyen adtak. A XVII. század végéig előforduló „elsőd háziúrnak" (számuk 279) pusztán neveik szerinti nemzetisége így oszlott meg: magyar 27%, német 57%, szlovák 10%, rác 15%, olasz 1%. Sz. I. 39