Budapest, 1975. (13. évfolyam)

12. szám december - Kozma Béla: A kamaraerdei szociális otthon

fölépül az új, kétszintes betegpavilon, amely száz férőhellyel növeli majd az otthon befogadóképességét. Erre valóban égetően nagy szükség van, mert jelenleg akkora a zsúfoltság, hogy az eredetileg ötágyas szobákban heten szoronganak. A házaspárokat majd kétágyas szobákba helyezik át. De még többet lehetne tenni ezen a téren, ha még most, az építkezés során módosítani tudnák a terveket és még egy emelet ráhúzásával további száz férőhelyet létesítenének! A bővítéssel járó költségtöbblet végeredményben megtakarítást jelentene, mert a módosítás jóval kevesebbe kerülne, mint egy újabb pavilon építése. Holott a férőhelyek további szaporítása belátható időn belül elkerülhetetlen lesz. A Fővárosi Tanács illetékes ügyosztályán ismét ezernél több új beutalási kérelem vár elintézésre. Az együttélés problémái Pihenés, munka, szórakozás: minderre megvan a lehetőség. Az otthon lakói igazán változatosan töltik itt napjaikat,éveiket. Szabad mozgásukban nincsenek korlátozva: oda mehetnek, ahová akarnak, és addig maradnak távol, amíg jólesik. Nincsenek sem megélhetési, sem ruházkodási gondjaik, mindezek terhe az otthonra hárul. A reggeli, az ebéd, a vacsora változatos, ízletes és bőséges. A központi fűtés mindenütt egyenletes meleget ad. Télen-nyáron folyik a melegvíz a mosdókban és fürdőhelyiségekben, mindig van borbély, manikűr és pedikür. A ruha- és cipőjavító műhelyek állandóan üzemelnek, úgyszintén a házi mosoda is. Legfeljebb a vízszolgáltatás akadozik olykor, különösen a nyári időszakban, mint általában a főváros magasabb fekvésű helyein. Néha áramszünet is adódik, ami egy ilyen intézmény életében kiváltképpen nagy nehézségeket okoz. Itt is, mint mindenütt a fővárosban, állandó a takarítónőhiány, így a helyiségek tisztántartása is gyakran az ápolószemélyzetre hárul. Ezzel sok-sok órát veszítenek el a nővérek értékes munkaidejükből, amit kizárólag a betegek ápolására és gondozására lennének hivatva fordítani. Az otthon belső életében is adódnak olyan problémák, amelyek megoldása, illetve az erre irányuló erőfeszítés nem csekély gondot okoz a vezetőségnek. Elsőként kell említenünk a tennivalók sorában a harmonikus együttélés szabályainak betartását és betartatását. Ezért a gondozottak ellátása mellett igen fontos az a nagy emberismeretet, fejlett pszichológiai érzéket és türelmet igénylő munka, amelyet a vezetőség irányítása mellett az arra hivatottak: az orvos, a szociális nővér, az osztályos nővér szüntelenül végeznek a közhangulat javítása érdekében. Egy ilyen szűkkörű, összezárt közösségben fokozott követelmény az egymáshoz való alkalmazkodás. És éppen ellenkezőleg történik: a zsúfoltság miatt gyakoriak a súrlódások, nézeteltérések. Az otthon lakói a társadalom különféle rétegeiből kerültek ki, különböző a vérmérsékletük, szellemi beállítottságuk, a világnézetük. Hasonló társadalmi erők működnek, hatnak és ütköznek itt is egymással, mint a kinti világban Nehéz, de nagyon szükséges lenne az egyensúly megteremtése. Ezt a törekvést az itt lakók javarésze támogatja, ám ezzel az együttes fáradozással szemben ott áll az összeférhetetlen természetűeknek vagy a betegeknek a közösségi érzék hiányáról tanúskodó magatartása, a nyugalmat háborító, izgága viselkedése. Van, aki túlteszi magát a házirenden, és ezzel rossz példát ad a többieknek. Vannak, akik kötekednek és cívódásukkal feszült légkört teremtenek. Rendreutasításuk vagy lecsillapításuk nagy diplomáciai érzéket kívánó feladata az alkalmazottaknak és a lakótársaknak. Az összhangot megzavaró másik ok a gondozottak és az intézet dolgozói között időnként felmerülő nézeteltérés. Azápolónők panaszkodnak — és okkal—, hogy vannak, akik keveset adnak a rendre és a tisztaságra; a lakók viszont azt sérelmezik, hogy gondozóik a kifogásaikat és figyelmeztetéseiket kevéssé barátságos hangnemben közlik velük. Nehéz igazságot tenni, hiszen az öregek általában érzékenyebbek és ingerlékenyebbek, mint a fiatalok. Viszont a dolgozók is joggal elvárhatják, hogy fáradságos munkájukat éppen azok, akikért dolgoznak, kellően méltányolják. Dehát efféle nézeteltérések végülis minden közösségben előfordulnak . . . A közös szórakozások, foglalkoztatások, kulturális rendezvények és kirándulások sokat segítenek az együttélés problémáin. Tömören fejezi ki a gondozási munka alapelvét az otthon igazgatójának nyilatkozata: „A fő törekvésünk az, hogy olyan légkört, közvetlen és emberi kapcsolatot teremtsünk elsősorban az otthon lakói és dolgozói között, valamint minden egyes gondozottunk között, amely tartalommal tölti meg mindennapjaikat s ezáltal kellemessé, széppé teszi az egész közösség életét." 19