Budapest, 1975. (13. évfolyam)
11. szám november - Gábor István: Az Eötvös Gimnázium
A kémiai előadóterem Csigó László felvételei Egy régi épület új élete Gábor István Az Eötvös Gimnázium A patinás belvárosi iskola, az Eötvös Gimnázium épületében 1857-ben nyílt meg az első fővárosireáliskola. Története azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza, egészen az 1790—91-es országgyűlésig. Ekkor javasolta először a kiküldött művelődésügyi bizottság mechanikai és technikai iskolák alapítását. Ám a javaslatot a bécsi udvar elvetette. Az 1832—36-os országgyűlésen már törvényjavaslat született ipar- és reáliskolák létesítéséről az ország nagyobb városaiban. A bécsi kormány ezt a javaslatot is levette a napirendről. Nem sokkal ezután Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban követelt reáliskolákat az iparoktatás számára, és Széchenyi István is felhívással fordult a főnemesekhez, négy-öt reáltanoda alapítása érdekében. Elképzelését 1844-ben megjelent „Magyarország kiváltságos lakóihoz" című munkájában fejtette ki. A reáliskolák létesítése Széchenyi reformprogramjának egyik fontos része volt. 1. Az ellenzéki követeléseknek végülis nem állhatott ellen a bécsi udvar. 1846-ban megszületett a József nádor Ipartanoda, a mai Műszaki Egyetem őse. 1849 tői kezdve a bécsi oktatási törvény hatosztályos reáliskolák létesítését rendelte el, de ezek a főiskolai tanulásra csak nagyon korlátozott lehetőséget nyújtó intézmények — már német nyelvük miatt is — elsősorban osztrák érdekeket szolgáltak, emiatt kezdetben a magyarság okkal idegenkedett tőlük. Ennek ellenére 1850 és 1858 között tizenhét reáliskolát szerveztek a monarchia területén. A helytartótanács 1851. november 15-én kiadott rendeleté ben fölszólította Pest város polgármesterét egy három osztályból álló reáliskola alapítására. A felszólításra a polgármester nem válaszolt. 1853. január 19-én a polgármesterhez ismét utasítás érkezett, amelyet hosszas vita és levélváltás követett. Végül gróf Thun Leó, bécsi közoktatásügyi miniszter tett pontot a vita végére : Weiser Józsefet, a bécsi landstrassei főreáliskola igazgatóját megbízta a létesítendő pesti intézmény vezetésével. 1854. november 17-én a pesti utcákon német és magyar nyelvű falragaszok tették közhírré, hogy rövidesen hatosztályos reáliskola nyílik, kezdetben csak három osztállyal. Beiratkozni november 27-én, 28-án és 29-én lehetett a pesti Vigadó — Redout — első emeletén, ahol először az iskola is helyet kapott. Ami az iskola helyét illeti, A könyvtár