Budapest, 1975. (13. évfolyam)

11. szám november - Fekete Gábor: Miskolc

Balla Demeter felvételei Az avasi református templom URBANIZÁLOD*) ORSZÁG IX. Fekete Gábor MISKOLC A város látképe, háttérben a Szentpéteri kapui lakótelep Több mint félévszázada, hogy Miskolc napilapja, a „Reggeli Hírlap" terjedelmes karácsonyi mellékletben ismertette a szakemberek elképzeléseit — vagy inkább vágyálmait — a Sajóvölgye jövőjéről. Feltehetően maguk sem hittek abban a hangzatos elnevezésben, amellyel Miskolcot és általában Borsodot illették: „a magyar Ruhrvidék". írtak, jövendöltek villamos energiát szállító súlyos távvezetékek kábelhálózatáról, erőműveket tápláló modern szénbányákról, munkásokat és mérnököket képző iskolákról, hajózható Sajóról, nehézipari üzemek nagy számáról. Jövendölésük, ha időbeli eltéréssel is, de valóra vált, sőt, az élet merészebbnek bizonyult fantáziájuknál is. Borsodban a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár, a mályi téglagyár, a Hejőcsabai Cementgyár, Kazincbarcika, Leninváros, Borsodnádasd üzemóriásai és gépsorai jelentékeny szerepet játszanak az ország ipari termelésében. Csupán az LKM és a DIGÉP lényegesen több nyersvasat és hengerelt acélt ad, mint az említett cikk megjelenésekor az egész magyar ipar Ennek a nagy iparvidéknek a szíve Miskok , a Bábonyibérc és az Avas közé szorult magyar nagyvárosok eg/ike. Településfejlesztési státuszát tekintve felsőfokú \árosközpont. Pedig valamikor egyutcás városnak nevezték, s két különlegességéről volt nevezetes. Az ej»/ik: 999 céhbeli csizmadiája solt. A másik: személypályaudvarán 28 percet áll: a személyvonat, ezt nevezték az egész országban a „huszonnyolcas"nak. De Miskolc már akkortájt is inkább iparváros volt, semmint hivatalnokváros, az adminisztráció és a bürokratizmus Kassán összpontosult. A század első évtizedében az „egyutcában", ezen a csaknem ezerháromszáz méter hosszú, keskeny útvonalon olyan üzletsor nőtt ki, amelynek csak a fővárosban volt párja. Diósgyőr akkor még elkülönült Miskolctól, de a vasgyár, az ország akkoriban egyik legnagyobb üzeme a munkásosztály politikai szellemiségét erőteljesen sugározta Miskolcra. 1918-ban a Nemzeti Tanács miskolci bizottsága egy napon alakult meg a budapestivel, a vasasok ugyancsak az elsők között alakítottak ezredeket a Vörös Hadseregbe. Még a polgárság jelentős része is haladó szellemű volt a városban; baloldali sajtójára, radikális hangjára az egész országban figyeltek. A második világháború vége felé itt alakult meg a MOKAN-komité, amely a szovjet csapatok oldalán a fegyveres harcokból is kivette részét. Az egyutcás városból a felszabadulás óta Nagy-Miskolc lett. Az egykori községek — a többi között Hejőcsaba, Diósgyőr, Görömböly, Pereces — összenőttek a régi Miskolccal. Most már csak az van hátra, hogy arculatában, ellátásban, szellemében is egységessé váljék a valóban nagyranőtt Nagy-Miskolc; az egyutcás város lassan szétterül, északi és déli irányba is nyújtózkodik, s az előrejelzések szerint még az ezredforduló előtt csaknem negyedmillió lakos számára kell lakásról, munkahelyről gondoskodni. De az egységes arculat helyett szerencsésebb a harmonikus városkép kifejezést használni, mert Nagy-Miskolc külső arculata sohasem lesz egységes.