Budapest, 1975. (13. évfolyam)

10. szám október - Nagy Lajos pályaműve: Inaséveim

VISSZAEMLÉKEZÉSEK Inaséveim a húszas évek végén Rövid pályamunkámban pesti inaséveim és segédidőm szemé­lyes tapasztalatai alapján szeret­nék képet adni az 1920-as évek üzemi tanoncainak, munkásainak életéről. Hitelesség okából mellé­kelek egykori hivatalos okmányo­kat is. Az én sorsom is példázza a kisparaszti nyomorból való mene­külést — a gazdasági válság ide­jén — a rangosabbnak tetsző, biztosabb jövedelmet ígérő ipari életforma felé. írásomban — az üzemi munkásság életviszonyai mellett — családi helyzetünk felvillantásával talán sikerül ábrá­zolnom a sokgyermekes, szegény parasztcsaládok helyzetét is a Horthy-korszakban. Családunk szociális helyzete Apám az első világháborúban a kezére megrokkant. Az O. F. B. Az „így éltem, dolgoztam a felszabadulás előtt" című pályázatra beérkezett pályamű. által juttatott néhány hold gyenge minőségű szántóföldön gazdálkodott; a tíztagú család megélhetését, a nyolc kiskorú gyermek megfelelő nevelését, to­vábbtanulását nem tudta bizto­sítani. Felcseperedvén, mi gyere­kek is sokat dolgozgattunk a föl­dön és a ház körül, mégis gyak­ran nélkülöztünk. Ezért, amikor a négy polgárit elvégeztem, szüle­immel együtt úgy döntöttünk, hogy én mint a legidősebb fiú­gyermek, kitanulom a szépnek és jónak ígérkező orvosi műszerész szakmát, s keresetemmel majd enyhítek valamit családunk anya­gi gondjain. Próbaidőm, munkahelyem 1926. szeptember hó elején a M. O. N. E. orvosi műszerüzem és kórházberendező Rt. (Budapest IX., Üllői út 1.) vezetősége pár hetes próbaidőre felvett tanonc­nak. Nagy reményekkel vágtam ne­ki az előttem addig ismeretlen ipari pályának. Mint a paraszti életformában felnövekvő ifjú, örömmel gondoltam arra, hogy életemet ezentúl tiszta, higiénikus környezetben, csillogó, finom mű­szerek készítésével, fehér köpeny­ben töltöm el. Az első nagy csalódás akkor ért, amikor az Ör utca és a mai Horváth Mihály tér sarkán levő pinceműhelybe irányítottak. A cég itt készítette a kórházi be­rendezéseket. Több lépcsőn kel­lett lemenni a ház alá. Piszkos, kormos falak, a hegesztőláng vakító fénye, sistergő hangja, karbidszagú, áporodott ízű levegő — és egy jól megtermett műveze­tő fogadott. Ridegen közölte ve­lem, hogy itt kezdődik az orvosi műszerész pálya, legalább egy évig itt kell dolgoznom és tanul­nom. Eltitkoltam csalódásomat. El­végre megszoktam én a kemény és nehéz munkát odahaza. Fogam összeszorítva, az első nap meg­fogadtam magamban: ha törik, ha szakad, akkor is kitanulom a szak­mát. Inkább a vigasztalan kör­nyezetben végzendő, piszkosnak látszó munka, mint a meghátrá­lás. . . Minden kezdet nehéz, mormol­gattam magamban — és végez­tem a munkám. A kb. három szo­ba nagyságú pincehelyiségben 3—4 segéd és 5 inas dolgozott. A piszkos falakat a kis pinceablakok és a gyenge fényt árasztó villany­körték csak gyéren világították meg. A vasporos, szennyes mű­helylevegőtől, az olajos vasanya­gok fogdosásától estére olyanok lettünk inastársaimmal, mint a kéményseprők. De mint sok min­dent, ezt is meg lehetett szokni. 32

Next

/
Thumbnails
Contents