Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - Farkasinszky Lajos: Az ifjúság- és gyermekvédelem időszerű kérdései

pezik, amelyekkel a sajátos helyzetű, az átlagosnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételek között élő családok helyzetén igyekeznek könnyíteni. Az utóbbi években ezek a feladatok a közéleti érdeklődés középpontjába kerültek. Kiváltképp a népesedéspolitikai, a nőkről szóló határozat, az ifjúsági törvény végrehajtása nyomán történtek megoldásukra erőfeszítések. A Végrehajtó Bizottság elmúlt évi tevékenysége során gondot fordított e kérdések elemzésére is: behatóan foglalkozott a nagycsaládosok, az öregek, a cigánycsaládok, a fiatal házasok helyzetével. Intézkedései közül elsősorban a nagycsaládosok és a fiatal házasok lakásgondjainak enyhítése, a gyermek- és egészségügyi intézmények fejlesztése érdemes a figyelemre. Ugyanakkor az is igaz, hogy komplex, jobban összehangolt családpolitikai tevékenységet sürgetnek a feladatok a fővárosban is. Az önhibájuk miatt vagy más körülmények folytán hátrányos helyzetben élő családok száma Budapesten nem kevés: arányuk mintegy 15—20%. Az alacsony jövedelmű, sokgyermekes, megélhetési gondokkal küszködő családok gondjai a legégetőbbek. Más természetű, de hasonlóképp figyelmet igénylő feladat a lumpen elemek családtagjai és gyermekeik életének rendezése. E családok problémáinak megoldásához — bármennyire alapvetőek is — az anyagi eszközök önmagukban nem elégségesek. Helyzetük érdemi megváltoztatásához az esetek egyrészében, az anyagiakon túl — kiváltképp e családokban felnövekvő gyermekek miatt — egyéb életmód-alakító tényezőkre is szükség van. így például a fenőttek iskoláztatására, hogy a társadalmi munkamegosztásban a jelenleginél kedvezőbb helyet foglalhassanak el. Kedvezőtlen körülményeik megváltoztatására fel kell keltenünk a belső igényt és a fokozott öntevékenységet, mert e nélkül súlyos gondjaik érdemben nemigen oldhatók meg. Mindez sokoldalú társadalmi segítségen alapuló tudatos családnevelő, gondozó munkát igényel, amely megakadályozza, vagy csökkenti az adott kedvezőtlen viszonyok és magatartás-formák újratermelődését. E megállapítások egyúttal azt is bizonyítják: megérett a helyzet arra, hogy talán már a jövő évben a Fővárosi Tanács napirendre tűzze és megvitassa a fővárosban folyó családpolitikai tevékenység eredményeit és tennivalók. Az ifjúság, a gyermekek nevelése, segítése ma már közügy Budapesten is. Elvétve ugyan még mindig hallhatók olyan hangok, amelyek szerint talán túl sokat adunk, túl sokat teszünk a fiatalokért, és nem ennek arányában követelünk tőlük. Az aggályoskodóknak azt kell felelnünk: ha tudunk, ha tehetjük, adjunk még többet, hisz ez olyan „befektetés", amelynek gyümölcsei már érlelődnek, és biztos, hogy bő termést hoznak. Persze, nem feledkezünk meg arról sem, amit Kádár János elvtárs kongresszusi zárszavában oly szépen és figyelmeztetően fogalmazott meg: ,,A neveléssel és a képzéssel el kell érnünk, hogy az új magyar ifjúság képes legyen megérteni azokat a célokat, amelyekről most a kongresszus határoz és kész legyen azoknak megvalósítására. Azt tartom, hogy ennek legfőbb pedagógiai receptje a megbízatás, a feladat, a munka. Mindenki tudja, hogy mára kisgyermek is milyen boldog, ha az édesanyjától bármilyen csekély megbízatást kap és azt teljesíteni tudja. így és ezáltal nő, fejlődik a gyermek, még inkább afiatalember. Bátran és bizalommal adjunk tehát feladatokat a fiataloknak!" Bízvást leszögezhetjük: ifjúságunk megértette a javára hozott határozatok, törvények célját, s elfogadta az azokban foglalt irányelveket. Úgy él, tanul és dolgozik, hogy eleget tehessen kötelezettségének. A fővárosi ifjúságnak azonban van olyan rétege is (mintegy 15%, ebből a súlyosabb esetek 1—2%-ot tesznek ki), amelynek problémáival a tanácsülés foglalkozott. Ha csak két kézen is megszámlálható lenne a fokozott segítségre szoruló gyermek és fiatal, akkor se lehetnénk irántuk közömbösek. De ennél lényegesen többről, mintegy 17 ezer fiatalról van szó! Még figyelmeztetőbb ez a szám, ha végiggondoljuk, hogy minden egyes veszélyeztetett fiatal é' gyermek egy-egy olyan család tagja, amely súlyos megoldásra váró problémák egész sorával küzd. így egy-egy különleges figyelemre érdemes gyermek ügye egyszersmind kétszerháromszor annyi gyermeket és felnőttet érint közvetlenül. Nem beszélve azokról a számoknál lényegesen jobban érzékelhető jelenségekről, amelyek nem vetnek éppen jó fényt szépen fejlődő városunkra. Gondoljunk a piacok környékén felügyelet nélkül ődöngő gyermekekre, a kéregető cigány lurkókra, a szabadidejükkel mit kezdeni nem tudó, „bulit" kereső fiatalokra. Sajnos, nem ritkán adnak tennivalót a rendőrségnek és a gyámhatóságnak. Jogosan merülhet fel a gondolat bárkiben, hogy vajon törvényszerűek-e ezek a jelenségek napjainkban, amikor már belátható közelségbe került a fejlett szocialista társadalom felépítése. Hadd idézzek a Központi Bizottság kongresszusi beszámolójából : „Az utóbbi időben kettős folyamat ment végbe nálunk. A fő irányzat, hogy erősödött, széles körben tért hódított a szocialista közszellem, amely nagyszerűen nyilvánul meg a termelőmunka sikereiben, a szocialista brigádmozgalomban, a szocialista munkaversenyekben, a kommunista szombatokban, a lakóhelyi önkéntes társadalmi munkában, az elemi csapások idején a tömeges és példás helytállásban. Ugyanakkor társadalmunkban egyidejűleg jelen vannak — sőt időnként még meg is élénkülnek — szocialista elveinkkel, céljainkkal, erkölcsi értékrendünkkel össze nem egyeztethető jelenségek. Igen fontos, hogy erről beszéljünk, különösen a mostani helyzetben, amikor az anyagi jólét növekedésével a »miből éljünk« nagy társadalmi kérdése mellett mindinkább szerepet kapa »hogyan éljünk« is." A társadalmi tudat közismerten felépítmény; lassabban fejlődik, mint az életszínvonal, mint az életkörülmények. Szocialista létünk eredményei nem mindenki gondolkodásában, cselekedeteiben tükröződnek egyformán. Pontosan lemérhető, hogy a hatvanas évektől, amikortól az életkörülmények társadalmi méretekben jelentősen megjavultak, kialakult egy olyan réteg is, mely a jobb körülményekből adódó lehetőségekkel nem tudott élni. Pusztán annyit „realizált" a maga és családja számára, hogy többet fogyaszt a társadalom által termelt anyagi javakból, de nem használja ki a szellemi és kulturális lehetőségeket, amelyeket pedig társadalmunk felkínál számára. Sokáig azt hittük — és sokan helytelenül ma is úgy vélik —, hogy az anyagi jólétet törvényszerűen, úgyszólván automatikusan követi a társadalmi méretű pozitív tudatváltozás. Kétségtelen, hogy az anyagi jólét meghatározó feltétele e folyamatnak, és a dolgozók többsége mind jobban él is e feltételekből eredő lehetőségekkel. Ezúttal azonban arról a kisebbségről szólunk, amelynek köréből újratermelődik a veszélyeztetett helyzetű gyermekek száma és aránya. Az urbanizáció világjelenség. Tetézetten jelentkeznek az ezzel kapcsolatos problémák nálunk, ahol a lakosság ötöde él a fővárosban. Budapest szükségszerűen vonzza a munkaerőt, s bár ez a folyamat számos tényező eredményeképp mérséklődött, a főváros szívóhatása még mindig fönnáll. A Pestre kerülő emberek nagyobbik fele képesítés vagy szakma nélküli, s nem rendelkezik kellő családi bázissal. Nagyobbik részük albérletben, szükséglakásban kezdi a családalapítást. A gyermekek sokszor a családi élet feltételeinek megteremtése előtt születnek meg. Emellett természetesen továbbra is jelen van és sajnos újratermelődik az a sokezer hátrányos helyzetű budapesti család, amely — témánk szempontjából — az alapproblémát jelenti. Egyszerű lenne azonban a helyzet, ha az urbanizáció problémái csak abban jelentkeznének, hogy növekszik az igény a lakások, valamint a velejáró szociális és kulturális intézmények iránt. Joggal vagyunk büszkék új lakótelepeinkre. Közismert, hogy a párt politikájának megfelelően államunk, a tanácsok igen nagy erőfeszítéseket tesznek a lakáshelyzet javítására. Büszkeségünk mellett ugyanakkor azt is valljuk: egyáltalán nem törvényszerű, hogy tartósan fennmaradjanak az itt jelentkező újkeletű gyermekvédelmi problémák. De egyelőre mégis jelentkeznek! S legalább olyan hibát követnénk el, ha ezekkel nem számolnánk, mint ha eltúloznánk azokat. Aki új lakáshoz jutott, annak az egyik legnagyobb problémát már sikerült megoldania. De az új lakás új gondokat szül. A lakáshoz jutottak többségénél már van egy-két gyermek. Sőt: éppen a Fővárosi Tanács döntésének megfelelően alapelvünk lett, hogy elsősorban a nagycsaládosok részesüljenek az új lakásokból. Mások egy-két születendő gyermek vállalásának feltételével jutnak új lakáshoz. Tudott dolog, hogy a lakótelepeken élő családok többsége egynemzedékes — tehát nincs nagypapa, nagymama, aki a dolgozó szülők helyett vigyázna az unokákra. Ha a gyermek neveléséhez szükséges intézmények (bölcsőde, óvoda, iskola, napközi) rendelkezésre állnak is, a szabadidő hasznos óráiból a szülőknek kevés jut a gyermekekre. Észrevehető bizonyos bezárkózás, egyfajta befeléfordulás, zártság is, amelynek objektív okai is vannak. Bár a járulékos beruházások összege, 5