Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - Farkasinszky Lajos: Az ifjúság- és gyermekvédelem időszerű kérdései

a nevelést segítő intézmények hálózata egyre bővül, sokhelyütt — sajnos — ez még mindig nem elégséges. Be kell ismernünk, hogy a szabadidő korszerű, kulturált kitöltésére kevés feltételt, szervezett programot biztosítunk felnőttnek és fiatalnak egyaránt. Ezért elsősorban miénk a felelősség. A fiatalok természetes igénye, hogy keresik egymás társaságát, és egyéb híján a lakónegyed parkjaiban, spontán csoportosulásokban találják meg egymást. Több igényes sport-, szórakoztató és kulturális programot kell biztosítani számukra! A társadalmi javakból nem egyformán részesül mindenki. Vannak budapesti családok — nem is kis számban —, ahol az egy főre jutó kereset jóval az átlag alatt van. Gondoljunk az alacsony keresetű, többgyermekes házaspárokra, vagy azokra a családokra, ahol sok az eltartott és különböző okokból csak az egyik szülő dolgozik. Az új Családjogi Törvény lehetővé teszi, hogy arra illetékes szerveink differenciáltan, az egyes családok speciális problémáit figyelembe véve, a legmegfelelőbb, a legcélszerűbb segítséget tudják nyújtani. Ahol csupán anyagi segítségre van szükség, mert a szülők a nevelési követelményeknek képesek eleget tenni, ott anyagilag kell segíteniök. Ahol viszont az anyagi szükség a szülők helytelen életmódjának a következménye, ahol a gyermeket lelki és fizikai károsodás, rossz hatás éri — de csakis ott! —, emeljék ki a gyermeket előnytelen családi környezetéből. Ilyen problémákról hallva, némelyekben könnyen megfogalmazódik a kézenfekvőnek látszó megoldás: azért vannak a törvények, a hatóságok, hogy a törvény szigorával, súlyával, keménységével lépjenek fel a családjukat nem becsülő, felelőtlen szülők ellen, nemkülönben a csavargó vagy bűnöző gyermekekkel, fiatalokkal szemben. Különösen, ha az úgynevezett cigánykérdésről van szó, ragadtatják el többen magukat. Pedig indulattal itt sem lehet messzire jutni. Igaz, a törvények alkalmazása, a társadalmi felelősségrevonás elengedhetetlen. De ha már itt tartok, hadd említsem meg, hogy jogszabályilag szankcionált felelősségrevonásra 1974-ben a tartási kötelezettségek elmulasztóival szemben csak 310, ifjúság elleni bűntett miatt 38, egyéb, a család és ifjúság ellen elkövetett bűncselekmény miatt pedig 6 esetben került sor. A felelősségrevonás nyilvánvalóan csupán a legszembetűnőbb, a „felszínre jött" esetek kapcsán történt, a problémák más része — sajnos nagyobbik hányada — a törvény elől rejtve maradt. De kizárólag a törvény szigora itt sem elég. A szocialista humanizmusra szeretnék hivatkozni, amely alapeszméje, mozgatórugója, egyedüli jó eszköze a gyermek- és ifjúságvédelemnek. Az új Családjogi Törvény is ezen az elvi alapon fogalmazza meg a cennivalókat. De a történelem számos példája is meggyőz bennünket arról, hogy csak ezen az úton lehet valódi megoldáshoz jutni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy elnézőek legyünk azokkal a szülőkkel szemben, akik saját igénytelenségükkel, felelőtlenségükkel gyermekeiket, környezetüket, s ezáltal a jövő generációját fertőzik. A humánum a vezérlő eszménk, de csak addig, amíg ereje a jó példákat szaporítja. Ezért a szigorúbb felelősségrevonást sem helytelenítjük — ha elkerülhetetlen. De nem törhetünk pálcát ostoba előítéletek alapján azok felett, akiket a szerencsétlen körülmények megfosztottak a családi harmóniától, akik közül többen tévútra jutottak; még akkor sem, ha tudjuk, némelyikük már-már megváltoztathatatlan. Következetesen vezet utunk a megjelölt cél, a fejlett szocialista társadalom felé. De éppen a cél közelsége miatt, gyorsuló ritmusú életünk sodrásában, száz számra adódnak olyan ifjúságvédelmi problémák, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül, s amelyekkel valószínűleg még sokáig, a jövőben is foglalkoznunk kell. Attól, hogy nem veszünk tudomást róluk, azok még léteznek — sőt talán éppen ettől fokozódhatnak! Ezért kell a gyermekvédelem problémáit őszintén feltárnunk és megoldásukra az eddiginél is hatékonyabb utat találnunk. Ha kevesebben is, mint a múltban, de még ma is élnek közöttünk emberségükben megsértett Nyilas Misik, akik nemcsak szeretetre vágynak, hanem ennél jóval többre: segítséget várnak a szocialista emberré formálódáshoz. A gyermek- és ifjúságvédelem csak akkor válhat hatékonyabbá, ha az arra hivatott személyeken és intézményeken túl az egész társadalom, az egész város szívén viseli a megkülönböztetett segítségre szoruló családok és gyermekek sorsát. A Fővárosi Tanács elé terjesztett jelentés alapján elfogadott határozatok csak mindannyiunk hétköznapi tetteivel valósíthatók meg. Mi az oka annak, hogy nem érvényesül eléggé a kifogásolható magatartású családfenntartók társadalmi elítélése? És másfelől: mi az oka annak, hogy a hasonló vagy éppen szerényebb jövedelmű, esetleg rosszabb lakáskörülmények között élő, de szülői feladatukat példásan, emberhez illően ellátó családfenntartók anyagi és erkölcsi megbecsülése nem mindig kielégítő? A sokfajta tényező közül elsőként a közönyt említem. A közöny az oka, hogy a kellő segítség nem érkezik meg időben; hogy szemünk előtt sokszor olyan tragédiák játszódnak le, melyeket megelőzhettünk volna; hogy egyes kötelességüket mulasztó, brutális, oktalan szülők emberi sorsokat tehetnek tönkre. Ezért oly fontos, ha az óvónő sebet lát a kisgyermek testén, érdekelje, kutassa, hogy kitől és miért került az oda? A tanítóknak, a tanároknak és szakoktatóknak legyen mindig idejük arra, hogy a szomorú szemű fiataltól, gyermektől megkérdezzék és megtudják bánatuk valódi okát. A munkahelyi kollektívák tartsák rajta szemüket sokgyermekes dolgozóik sorsának alakulásán. Keressék, ismerjék, hogy milyen emberi problémák torlódnak munkatársaik életében. A szocialista brigádoknak — mint a legfejlettebb munkásközösségeknek — legyen arra is gondjuk, hogy a nehézsorsú, gondokkal küzdő családanyák, családapák olyan közösségben érezzék magukat, amely segít megosztani terheik egy részét. A szakszervezeti bizottságok érdekvédelmi tevékenysége erre is irányuljon. Az ifjúsági és gyermekvédelmi feladatok megoldásának alappillére — az új Családjogi Törvény értelmében is — a szocialista szellemű harmonikus életű család. A társadalmi céljaink megvalósítására irányuló törekvésekben is a családé a vitathatatlan elsőbbség. Ezt figyelembe veendő, jobban kell apellálnunk a közvéleményre, hogy a szülő szerepe és felelőssége még erőteljesebb legyen minden családban. Jobban fel kell használnunk a gyermeküket becsületesen nevelő családok és szülők sok szép példáját. Ugyanakkor tervszerű és hatékony felvilágosító munkával többet kell foglalkoznunk azokkal a családokkal, amelyek bár képesek és alkalmasak is gyermekük nevelésére, de hibás nevelési elveket vallva, helytelen nevelési eljárásokat alkalmazva, akaratlanul is ártanak gyermeküknek. Kiváltképp azokra kell az eddigieknél jóval tcbb figyelmet fordítanunk, akik nemtörődömségből, vagy más hasonló okokból nem tesznek eleget szülői kötelességeiknek. Egységesen kell elbírálnunk azokat a családokat, akik érdemesek rá, hogy rendszeres nevelési segélyt — tehát anyagi támogatást — kapjanak, mert képesek, eleget tudnak és akarnak is tenni feladataiknak. A családok nagyfokú felelősségének ébrentartásához erőteljesebb együttműködésre és átgondoltabb munkamegosztásra is szükség van a művelődésügyi szervek — mint e terület állami felelősei —, a Hazafias Népfront bizottságai — mint a szülői munkaközösségek gazdái —, és a munkahelyi, az állami, a gazdasági vezetők és a szakszervezeti bizottságok között. Ma például sajnos még távolról sem általános — talán a tartásdíj levonást kivéve —, hogy a munkahely lép fel a veszélyeztetett gyermek, vagy ifjú érdekében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tanintézetekkel közösen a gyermeknevelés eszményi formája a családi nevelés. Elsősorban ezt erősítjük, ezt támogatjuk. Ugyanakkor számoljunk napjaink jogos társadalmi igényeivel is, azzal hogy levegyünk, csökkentsünk a családok vállaira nehezedő gyermeknevelési terhekből. Egyre fejlődő, korszerűsödő, gyarapodó intézményhálózatunk is segítse jobban a gyermekek fejlődését, előrehaladását, szocialista emberré válását. Ezek az intézmények mind szakszerűbben segítik a szülőket gyermeknevelési feladataik jó ellátásában, s erősítik a család és a gyermek közötti érzelmi kapcsolatot. Azokban az esetekben tehát, ahol a gyermek és a szülő érdeke egyaránt azt kívánja, intézeti elhelyezéssel is segítséget tudunk nyújtani. Az új Családjogi Törvény korszerűsége abban rejlik, hogy úgyszólván az egyes családokra és gyermekekre szabottan a legmegfelelőbb megoldás lehetőségét adja. A Fővárosi Tanács határozatai arrafelé egyengetik az utat, arra ösztökélnek mindnyájunkat, hogy a differenciált állami gondoskodással bővíthető legyen az az eszközrendszer, amely minden gyermek számára egyenlő lehetőséget teremt személyisége teljes kibontakoztatásához. így épül egybe az állami gondoskodás a párt programnyilatkozatában megfogalmazottakkal, amely 6