Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - A címlapon: Csigó László felvétele

is. A park magyar és szovjet építői összesen csaknem egymillió óra társadalmi munkát végeztek az Óhegyen. A huszonkét hektá­ros parkban elvégzett munka értéke 380 millió forint; ennyibe került volna a park, ha a Főkert építi meg. A park díszterén magasodik Buza Barna szobrászművész al­kotása, a magyar és a szovjet nép barátságát szimbolizáló emlékmű. Az Óbudai szigeten létesített Május 9-e park építésénél is sokat munkálkodtak a budapesti üzemek dolgozói s a fiatalok, a tereprendezési munkálatoknál pedig a Ma­gyar Néphadsereg katonái. A KISZ Budapesti Bizottsága szervezésé­ben folytatódott a „Hot órdt Budapestért" mozgalom. 1974-ben 92 ezer fiatal 555 ezer órát dolgozott társadalmi munkában a vá­rosért; ez tízmillió forintnak felel meg. A „Szép, tiszta, virágos Budapestért" ak­cióban is főként a KISZ-fiatalok vettek részt. A Népfront és a Vöröskereszt aktí­váinak közreműködésével tízezrek dolgoz­tak a közterületek, a lakó- és munkahelyek környékének rendezésénél, a parkosításnál. Az elmúlt évben tovább növekedett a kommunista műszakok társadalmi jelentő­sége. A vállalatok, az intézmények kollek­tívái — mintegy háromszázezren — 1 830 000 óra társadalmi munkát végeztek, mindenekelőtt gyermekintézmények, ifjú­sági létesítmények építésénél. Az összefogás, a város iránti szeretet nagymértékben elősegítette, hogy — gyakran határidő előtt — sorra megvalósulnak a főváros negyedik ötéves tervének fontos célkitűzései. Például ha­táridő előtt átadták a Deák téri gyalogos aluljárót, a 11-es számú főközlekedési útnak a városhatár és a Czetz János út közötti sza­kaszát, az Újpestet és Rákospalotát összekö­tő közúti-villamos-vasúti felüljárót; a Nagy­körúton tizenöt nappal korábban befejez­ték a villamosvágányok korszerűsítését. A XIII. kerületben, a Róbert Károly körúti kórház 250 személyes nővérotthona is két hónappal a határidő előtt elkészült. A Pártkongresszus és a felszabadulás tisz­teletére kibontakozott munkaverseny során az üzemek, vállalatok nagy jelentőségű szer­ződéseket kötöttek a főváros beruházásai­nak segítésére. Például újabb 38 vállalat csatlakozott a metró összehangolt, terv­szerű építése érdekében korábban megkö­tött szocialista szerződéshez. Az év végéig még jó néhány új létesít­ménnyel gyarapodik a főváros. Júliusban át­adták a Batthyány téri új önkiszolgáló élel­miszer-áruházat. Határidőre elkészült s már két műszakban termel a Csepeli Ke­nyérgyár. A tervek szerint az év végére be­fejeződik a Százados úti kenyérgyár korsze­rűsítése. Megkezdődött a 800 ágyas délpesti kórház építése, valamint egy-egy pavilon építése az óbudai Margit-kórházban és a Tétényi úti kórházban. A pavilonokban ösz­szesen 561 új kórházi ágyat létesítenek. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága köszönetet mondott Budapest lakosságá­nak, az üzemek, intézmények, szövetkeze­tek kollektíváinak a város érdekében kifej­tett értékes segítségért. Szabó Gabriella A Róbert Károly körúti kórház nővérotthonában A Deák téri aluljáró 1L" " i É i Új óvoda a XV. József Attila utcában

Next

/
Thumbnails
Contents