Budapest, 1975. (13. évfolyam)
9. szám szeptember - A címlapon: Csigó László felvétele
A kőbányai Magyar—Szovjet Barátság Park Csigó László felvételei A városligeti Közlekedési Park az óvodák építésénél. Tavaly és idén a főváros kerületei társadalmi összefogással 565 bölcsődei férőhelyet is létesítettek. A párt és a kormány népesedéspolitikai határozatainak szellemében a Fővárosi Tanács 1974 januári ülésén egy döntött, hogy 1975 végéig megoldja azoknak a három- és annál többgyermekes családoknak a lakásügyét, akik 1973. december 31-ig nyújtották be lakásigényüket. Az elmúlt év végéig e kétezer családból 1011-en kaptak megfelelő lakást. A többi sokgyermekes család lakásproblémáját az idén megoldják. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága ezen felül még ebben az évben lakást juttat 55 olyan sokgyermekes családnak is, amelyek 1974-ben adták be kérelmüket. A kerületi tanácsok is hasonlóképpen megoldják sok olyan többgyermekes család lakásgondját az év folyamán, amelyek a fenti névjegyzékben nem szerepeltek. A Fővárosi Tanács anyagi támogatásával és az üzemek, vállalatok segítségével a tervezett 40 ifjúsági kis sportpálya helyett tavaly 51 készült el. Az idén további 25 kispályát építenek. A kerületekben tanácsi és társadalmi összefogással ezenkívül még négy tanuszoda, tíz sporttelep, két tornaterem, tíz iskolai sportudvar és egy sporttábor készült el, összesen ötvenhat millió forint értékben. Ebből 8 millió forintot ér az elvégzett társadalmi munka. Megkezdődött az új budapesti sportcsarnok építésének előkészítése, a kitűnő leningrádi sportcsarnok korszerűsített tervei alapján. A 10—12 ezer személyes új sportlétesítmény állami, vállalati, szövetkezeti, intézményi és társadalmi összefogásból épül fel. A fásítási akció keretében 1974—75-ben 500 ezer fa és cserje elültetését tervezték. Ezzel szemben 1974-ben és 75 tavaszán 577 ezer fát és cserjét ültettek el a fővárosiak. Ezt a munkát a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a lakóterületi aktívák szervezték, az üzemek, intézmények dolgozóinak s a fiataloknak a részvételével. Sok új játszóteret építettek, a meglevőket bővítették s új játékokkal szerelték fel. A Városligetben, a Közlekedési Múzeum szomszédságában határidőre elkészült a Közlekedési Park. A Józsefvárosi Ifjúsági Parkban is birtokba vették már a gyerekek a KRESZ-parkot. Folytatódott a parkok építése-bővítése a főváros sok kerületében; összesen 25 millió forintot ér az ennek érdekében végzett társadalmi munka. A társadalmi összefogás szép példája a Kőbányán épített Magyar—Szovjet Barátság Park. A tereprendezési terveket a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia műszaki tanszéke, a vízhálózati, a növényültetési és kertépítési terveket a Fővárosi Kertészeti Vállalat mérnökei készítették, társadalmi munkában. A Csepel Vas- és Fémművek párt- és KISZ-szervezete a parkon belül létrehozta az ország első építő-játszóterét, ahol a gyerekek játékos alkotómunkával, szórakozva ügyesednek. Találhatók itt ezenkívül labdapályák, tekepályák, hinták, tornafalak, sakk-asztalok. A Barátság Park építésében kb. 150 ezer budapesti vett részt, főként KISZ-fiatalok. Kiemelkedő munkát végeztek a szovjet Déli Hadseregcsoport katonái