Budapest, 1975. (13. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Pest-budai asszonyok a régi világban

Árpádházi Erzsébet egy XIII. századi falképen Zolnay László Pest-budai A nők középkori története felderítetlen területe a régi kutatásnak. Külföldi várostörténészek már régebben felfedezték azt, hogy a városokban a rövid átlag-életkor, s ennek következtében a rövid időtartamú házasság miatt igen sok nő kényszerült kenyérkeresetre. S ráadásul mindig kisebb bérért, mint amennyit ugyanezért a munkáért a férfiak kaptak. Nálunk jobbára nagyasszonyokról beszél a história. A szépirodalom pedig nem egy esetben — Dobó Katica, Szép Ilonka, Corvin János anyja, Cinka Panna — olyan hősnőket kreált, amilyenek vagy sose éltek, vagy sorsuk egészen más volt, mint regénybeli, színpadi alakjuké. Buda és Pest esetében a nők ismeretlenségéhez még az is hozzájárul, hogy mindkét város levéltára elpusztult. Csak itt-ott esik szó kofaasszonyokról, dajkákról, mosó- és főzőasszonyokról. De más, alapvető oka is van a nők — úgy mondhatnánk, rossz szóval — történet-alattiságának. Ez pedig az, hogy a középkor hűbéri, apajogú társadalmában a nő — látszólag —nem volt történetformáló erő. (Valójában — mint ez a kis gondolatfutam is láttatja —: nagyonis az volt.) De nézzük meg jobban ezt a „történet-alatti" állapotot, a középkori férfi és nő jogi alapállását 1 Korunknak a nő egyenjogúságát valló elvei, vagy az arra irányuló törekvései a középkorban fel sem merültek. A modern és a középkori nő társadalmi helyzete között egy alapvető különbség van, a középkor morálja egyet nem ismer: a férfival egyenjogú asszonyt. (Bár ma is akad, aki azt vallja: az egyenjogúsítással éppen a nők vesztik el uralkodó helyzetüket.) Közvetve, áttételesen a nő — mint szerető, mint anya, de mint háziasszony, a házatája gazdaságának igazgatója, s mint manufaktúrák nyers munkaereje — nagyon is jelen van a középkor társadalmában. Természetes azonban, hogy a középkor merev osztálytársadalmában más a kiváltságos-nemes és megint más a kizsákmányolt-jobbágynő helyzete. Azonban még a kiváltságos, nemesi rendű nő is „másodrendű állampolgár"; a jobbágylány kétszeresen az. A nemesi leány sem egyenjogú a fiúval. Ennek jó tükrei örökösödési szokásaink: a leány atyja vagyonának csak negyedét kapja. A „leánynegyedet". Hát a jobbágylányok? A középkorban még házasságkötésükhöz is a földesúr hozzájárulása szükséges! Hiszen a máshová házasuló legény, vagy a más földesuraság területére férjhez menő jobbágyleány a földesúri gazdaság munkaerejét csökkenti. Ezt a jogot ugyanúgy meg kellett váltani, mint ahogyan a szabad jobbágyköltözés korában (1514 ősze előtt) is csak akkor változtathatta lakhelyét a jobbágy, ha földesura elbocsátotta. S hogy ki mindenki nem sanyargatta a jobbágylányt! Ismeretes a — szerencsére nem gyakorolt — ius primae noctis, a földesúr elsőbbségi joga a jobbágylány megszeplősítéséhez. De nemcsak a földesúrnak, néha még a papnak is kiszolgáltatottja a jobbágynő. 1428-ban egy falusi plébános erőszakot akart elkövetni egy jobbágyasszonyon. Mint a pápához írt feloldási folyamodvány latin szövege diplomatikusan írja: „testileg akarta megismerni . . ." (carnaliter cognosci). A mezőn dolgozó asszony segélykiáltására férje odasietett. Ám amikor a papot halállal fenyegették, az késével olyan súlyosan megsebesítette a jobbágynőt, hogy az asszony nyomban meghalt. A plébános a pápától írásban kérte bűne bocsánatát. A középkori nő sorsát Budán, Pesten, Európa-szerte szélsőségek határolják. A lovagvilágban a nő bestiális megalázása és a korlátlan nőimádat (a Minnesingerek Ehrendienst-je) ragyogóan megfér egymás mellett. 1296-ban — az Árpádok királyi családjával rokon, Budán is háztulajdonos — Mois ispán a templom elől, vőlegénye mellől ragadja el az esküvőjére igyekvő jobbágylánykát. És csak akkor bocsátja el, amikor már erőszakot követett el rajta. Egy félszázaddal utóbb viszont Nagy Lajos királyunk — a lovagkirály — haddal ront IV. Károly német-római császárra (a mi Luxemburgi Zsigmond királyunk atyjára), mert a király anyját a császár sértő szavakkal illeti. Ugyanakkor Nyugaton a lovagi szeszerelem — az amour courtois — az imádat bálványaivá teszi a nőket. \