Budapest, 1975. (13. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Radnai Lóránt: Zenetudományi Intézet a Várban
A középiskolai tanulók száma az 1951. évi 33396-ról az 1964 65-ös tanévig 60 135-re emelkedett. Ettől kezdve számuk kisebb-nagyobb ingadozásokkal változott. Az 1973/74-es tanévben 52 642-én jártak középiskolába; közülük 29 046 volt a leány. (A leányok aránya a felszabadulás óta állandóan meghaladta a fiúkét.) Egy osztályra átlagosan 31,2 tanuló jutott. Az elmúlt két évtized során a szakközépiskolák egyre népszerűbbek lettek; ennek tulajdonítható, hogy itt többen tanultak, mint a gimnáziumokban. Az 1973 74-es tanévben az összes középiskolai tanulók 54'V-a szakközépiskolába járt. Szakmunkásképző iskolák A felszabadulás után gyökeresen megváltozott a munkásosztály utánpótlását szolgáló szakmunkástanuló-képzés is. Az 1949. évi IV. törvény a szakmunkásképzést új alapokra helyezte; a későbbiekben pedig az egész oktatást a gyakorlati követelményeknek megfelelően korszerűsítették. A szakmunkásképző iskolák tanulóbázisát az általános iskolákban végző fiatalok adják, kisebb részét (10—15%-ot) az érettségivel rendelkezők. Az érettségizett fiatalok képzési ideje itt egy évvel rövidebb. A fővárosban beiskolázott szakmunkástanulók 14 —16%-a leány. A mai szakmunkásképző iskolákban a tanulók nemcsak a szakma műveleteit sajátítják el, hanem a vele kapcsolatos műszaki tudomány elemeit és a középfokú általános műveltség alapjait is. Szakmunkásképzésünk, különösen az utóbbi években, igen sokat fejlődött. A szakmunkásképzés egészén belül egyre erőteljesebben teret hódít a közelmúlt éveiben bevezetett úgynevezett „B" típusú, emeltszintű képzés; ezzel több elméleti oktatás jár együtt. Ez az oktatási forma lehetőséget teremt arra, hogy a szakmunkásvizsga sikeres letétele után a munkába álló fiatal szakmunkás beiratkozzék a dolgozók középiskolája III. osztályába, és két év alatt — a munka mellett — érettségit szerezhessen. A budapesti szakmunkástanulók száma az 1949 50-es tanévben 25 502 volt, s az 1969/ 70-es tanévig, állandó gyarapodás mellett, 55 330-ra emelkedett. Közülük az érettségivel rendelkezők száma 4054, a leányoké 12 276 (16%) volt. A demográfiai hullám levonulása után, 1971 óta a szakmunkástanulók száma fokozatosan csökkent, és ma már nem fedezi a szakmunkás-utánpótlás szükségletét. Az 1973/74-es tanévben számuk mindössze 36955 volt; ebből az érettségizettek száma 3680, a leányoké 10 591 (27,8 %). Budapest népességéből 1970. január i-én 460 ezren rendelkeztek szakmunkásbizonyítvánnyal (közöttük a nők aránya: 29%). A dolgozók iskolái Kultúrforradalmunk egyik legkiemelkedőbb eredménye az, hogy létrejött az iskolai rendszerű felnőttoktatás, mind az általános, mind pedig a középfokú oktatás valamennyi iskolatípusában. A dolgozók iskoláinak megnyitása óta igen jelentős azoknak a száma, akik munkájuk mellett folytatják tanulmányaikat, gyarapítják műveltségüket. A dolgozók általános iskoláiba beiratkozottak száma 1962 közepéig évről évre emelkedett. A csúcsot az 1961/62-es tanév jelentette, amikor a beiratkozottak száma 17 876 volt. Ettől kezdve — lényegében az alapműveltség általánossá válásával — nagyarányú csökkenés kezdődött. Az 1972 73-as tanévben a hallgatók száma már csak 5060 volt. 1973-ban létrehozták a dolgozók általános iskolájának rövidített, szakmai képzéssel öszszehangolt tanfolyamát, amelyre az 1973 74-es tanévben 1702-en iratkoztak be. Ezzel növekedett az esti és levelező tagozatra beiratkozottak száma; így abban a tanévben a hallgatók összlétszáma 7339 volt. A dolgozók középiskoláiba beiratkozottak száma 1966-ig nagy ütemben gyarapodott. Az 1965/ 66-os tanévben az esti és levelező tagozatos hallgatók száma 64 035 volt, 44 703-mal több, mint az 1954/55-ös tanévben. Ezt követően létszámuk mérséklődött; de jelenleg is évenként 45—46 ezer körül mozog. Egyetemek, főiskolák A felszabadulás után megindult társadalmigazdasági fejlődés jelentős számú magas képzettségű, új szakembert igényelt. Az egyetemeken és főiskolákon a háború előttinél több hallgató oktatására kellett lehetőséget biztosítani. Ezért szükségessé vált a felsőoktatás intézményhálózatának fejlesztése, befogadóképességének növelése. A fővárosban működő felsőoktatási intézmények száma — a felsőfokú technikumok, illetve főiskolák szervezésével — 1974-ig több mint a kétszeresére növekedett. Míg 1946-ban 10, addig jelenleg már — a MSZMP Politikai Főiskoláján kívül — 22 felsőoktatási intézmény működik a fővárosban. Ebből 6 egyetem, 16 pedig főiskola. Felsőoktatásunk újjászervezésével lényegesen megváltozott a hallgatók szociális összetétele is; többségben a fizikai dolgozók gyermekei kerültek az egyetemekre és főiskolákra. Az Orvostudományi és az Állatorvostudományi Egyetem, valamint a Zeneművészeti Főiskola kivételével, valamennyi egyetemen és főiskolán esti és levelező tagozat is működik. Az esti és a levelező tagozatokra beiratkozott hallgatók száma megközelíti a nappali tagozatos hallgatók számát. Az 1953/54-es tanévben összesen 40 589 hallgató iratkozott be a budapesti egyetemekre és főiskolákra, másfélszer annyi, mint az 1950/51-es tanévben. Az összes hallgató közül 26 457 nappali tagozatos volt. 1954 és 1960 között a hallgatók száma fokozatosan csökkent; számuk az 1959/60-as tanévben már csak 22327 volt, 45%-kal kevesebb, mint az 1953/54-es tanévben. Ettől kezdve a hallgatók száma — főleg a felsőfokú technikumok, illetve főiskolák létrehozásával — ismét fokozatosan emelkedett. Az 1973,/74-es tanévben a budapesti felsőoktatási intézmények nappali tagozatain 29 937, az esti tagozatokon 6961, a levelező tagozatokon 10 476 — összesen 47 374 hallgató tanult. (Közülük 19 211 volt a nő.) Az összes hallgató közül 28007 (59>! %) l z egyetemeken tanult, a többi pedig főiskolákon. Az egyetemi hallgatók közül 20 267 volt a nappali, 7740 pedig az esti és levelező tagozatos hallgató. Az egyetemi hallgatók között a nők száma 11 468 (41 %). Az összes nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatónak több mint 30"„-a diákotthonokban lakott. Az iskolázottsági színvonal növekedése A budapesti népesség iskolázottsági színvonalának ugrásszerű emelkedését akkor tudjuk csak érzékelni, ha az 1941. évi népszámlálás adatait egybevetjük az 1970. évivel. Míg 1941-ben Budapesten a 15 éves és idősebb népességnek csak a 36,6 %-a rendelkezett legalább az általános iskola 8 osztályának megfelelő végzettséggel, addig 1970-ben már 68,1 ",,-a. A 18 éves és idősebb népességben a legalább érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők aránya 1941 és 1970 között 10,9%-ról 28.6 %-ra, a 25 éves és idősebb népességen belül a felsőfokú tanintézeti oklevéllel rendelkezők aránya pedig 4%-ról 9,3 %-ra nőtt. A népességen belül a két nem iskolázottsága között a felszabadulás előtt rendkivül nagy volt a különbség. A nők iskolázottsági színvonala lényegesen alatta maradt a férfiakénak. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint Budapesten a 18 éves és az annál idősebb férfiaknak 18,5 %-a legalább érettségi bizonyítvánnyal rendelkezett; a 25 éven felüli népesség között a férfi diplomások 7,4%-os arányt képviseltek. Ezzel szemben a hasonló korú nők között az érettségizettek aránya csak 4,3%, a diplomásoké pedig mindössze 1,1% volt. 1945 után a nők iskolázottsági színvonala fokozottabb ütemben emelkedett, mint a férfiaké, s a különbségek jelentősen mérséklődtek. 1970-ben a 18 éves és az annál idősebb nők 23,8 %-a legalább érettségi bizonyítványnyal rendelkezett; a 25 éves és annál idősebb női népesség között 5%-os arányt képviseltek a felsőfokú tanintézeti oklevéllel rendelkezők. * Az előzőkben ismertetett iskolázottsági adatok magukban foglalják a felszabaduláskor már felnőttkorban levő — a jelenleginél lényegesen alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező — népesség adatait is. Valóban reális képet akkor kapunk a fejlődésről, ha az iskolázottsági színvonal növekedését a felszabadulást követő években iskolaköteles korba lépők adataival szemléltetjük. Az 1970. évi népszámlálás adatai szerint a 15—29 éves budapesti népesség 94,9%-a elvégezte az általános iskolát; a 18—29 évesek 43 %-a szerzett legalább érettségi bizonyítványt; s a 25—29 évesek 12,6%-a rendelkezett felsőfokú tanintézeti oklevéllel. A 18—29 éves nők 46.7 %-a szerezte meg az érettségi bizonyítványt; arányuk tehát meghaladta a férfiakét. Felsőfokú tanintézeti oklevelet azonban az azonos korú férfiak nagyobb arányban szereztek: míg a 25—29 éves férfi népesség 14%-a végzett valamelyik felsőfokú tanintézetben, addig a hasonló korú nőknek csak 10,6 %-a. 35
