Budapest, 1975. (13. évfolyam)

1. szám január - Bibó István: A Tündérlak

A Tündérlak képe 1895 körül. (Dr. Tichy Kálmán tulajdona, Bibó István reprodukciója) Bibó István A Tündérlak és az istenhegyi kert 1847-ben tartották azt a „dűlőkeresztelőt", ahol — Döbrentei Gábor javaslatára — Istenhegynek nevezték el a mai Szabadság-hegy délkeleti részének azon vonulatát, melynek tetején a Diana utca vezet, alján pedig az Istenhegyi út kanyarog. A tetőn és a hegyoldalon épült házak legtöbbjéből csodálatos kilátás nyílik a városra, a csöndes kertek és utcák pedig még annak is pihenést jelentenek, aki csak negyedórákra jár ezen a vidéken. Kevesen tudják, hogy ez a környék műemléki szempontból is különleges jelentőségű: a hely hangulata és szépsége már a múlt század első felében megfogta a zöldbe vágyó tehetősebb pesti és budai polgárokat, s az 1840-es évektől kezdve egyre sűrűbben épültek itt a villák és nyaralók. Közülük nem egy ma is fennáll, s néhányuk — kiemelkedő építészeti és történeti értéke miatt — műemléki védettséget is élvez; így pl. a Diana utca és Óra út sarkán álló ún. Óra-villa, vagy a Diana utca 17. számú, Hild József által épített villa. Feljebb, a Diana utca elején áll az istenhegyi kápolna, az 1854—60 között épült s mai formájára 1886-ban átépített gótizáló kis templom. S több hasonló korú, de igénytelenebb külsejű ház is található a környéken. Mindezek az épületek a múlt századi nyaraló-villanegyed ma is hiteles képét rajzolják elénk. * Ezt a képet azonban a Tündér utca felől nagyon szomorú látvány rontja meg: a mélyen vezető út magas északkeleti partján, a 17. sz. telken romos épület áll, melynek eredeti alaprajzáról, beosztásáról és jelenlegi állapotáról a gyanútlanul arra sétáló csak úgy tudna közelebbi fogalmat alkotni, ha bemerészkednék az életveszélyes falak közé. Ha ehelyett illetékes helyen érdeklődik, meglepő választ kap: az épületben, mely a Diana utcára átmenő telken áll, s onnan a 15/b. házszámot viseli, 1960 körül még laktak, s 1962-ben „műemlékjellegű" minősítéssel védetté nyilvánították. A hagyományosan Tündérlaknak nevezett épület egy része azonban már korábban életveszélyessé vált; a lakók egy részét 1960-ban kiköltöztették. A védetté nyilvánítás után az amúgy is régóta elhanyagolt épület állapota tovább romlott, anynyira, hogy 1968-ban teljesen ki kellett üríteni. Ezt megelőzőleg a korábban kiürített épületrészen a Budapesti Műemlékfelügyelőség tudta és engedélye nélkül bontási munka kezdődött, mely az épület további romlásának közvetlen oka lett. Erről csak egy véletlenül arra sétáló s az épület értékéről tudomással bíró budapesti pedagógus bejelentése alapján szerzett tudomást a Műemlékfelügyelőség, 1968 őszén. A bontást azonnal leállíttatták. Ám ekkorra az épület már igen rossz állapotba került, elsősorban azért, mert a tető és a csatorna egy részének elbontása miatt az időjárás viszontagságainak is ki volt téve. Az életveszély-elhárítási és a felújítási kötelezettség közül az előbbi a Tündér utca felőli támfal aládúcolásával hamar teljesült, s így az a veszély, hogy az épület az útra omlik, elhárult. Az eső, a szél és a fagy azonban a magukban álló falakon tovább végezte munkáját; az őrizetlen és őrizhetetlen állapot pedig az épületet az illegális magánbontóknak is szabad prédájává tette. A Tündérlak mindezek ellenére még nem menthetetlen. Éppen ezért nem fölösleges történetét végigkövetni. A levonható tanulságok talán megakadályozhatják hasonló esetek megismétlődését. 1911-ben az épület akkori tulajdonosa, Hindy István a Svábhegyi Értesítőben rövid cikket írt a környékbeli nyaralókról, elsősorban a Tündérlakról, Jókai Mór szóbeli közléseire hivatkozva. Ezek szerint az épületet 1800 körül a helytartótanács elnöke építtette, s 1849-ben a Budát ostromló honvédsereg vezérkarának főhadiszállása volt, az Óra-villával együtt. Tornácának falára Petőfi állítólag verset is írt. Siklóssy László a Svábhegyről írt könyvében az épület történetével foglalkozva, idézi Hindy István cikkét, s annak adatait kiegészíti azzal, amit szájhagyományként Hegedűs Lóránttól hallott: Kossuth Lajos a magyar kormánynak Budapestről menekülésekor a Tündérlak falai között rejtette el a bankóprést. Siklóssy a továbbiakban megpróbálja kikövetkeztetni, hogy ki lehetett az a személy, akit Jókai a helytartótanács elnökeként említett. Feltevésszerűen az idősebb vagy ifjabb Ürményi Józsefet nevezi meg, akik a Diana utca északi oldalán elterülő, akkor Raitzenkopf-nak nevezett terület nagy részének tulajdonosai voltak. Mivel azonban a villa mai formájában csak a XIX. század közepén épülhetett, Horler Miklós Budapest műemléki topográfiájának második kötetében feltételezi, hogy az épület alatt húzódó pince korábbi eredetű, illetve, hogy helyén már a XIX. század elején is állott valamilyen ház. A Tündérlakra vonatkozó — egyébként igen kevés — levéltári adat alapján az biztosra vehető, hogy az Ürményiek itt nem építkezhettek; az a terület ugyanis, melyen ma a Tündérlak áll, soha nem volt tulajdonukban. Karczag József Ferenc pesti gyártulajdonos — a Karczag családot, mint a ház birtokosát, Hindy is említi — 1844-ben vette meg ezt a területet 950 négyszögölnyi telekként, s a korábbi tulajdonosok között 33