Budapest, 1975. (13. évfolyam)

1. szám január - Bibó István: A Tündérlak

A Perger-villa képe a Vasárnapi Újság 1865-ös évfolyamából (Bibó István reprodukciója) 1790-ig visszamenőleg nem szerepel az Örményiek neve. Az, hogy a telken 1844 előtt komoly épület állott volna, nem kizárt, de igen kevéssé valószínű. Ezt a tényt ugyanis az akkori gyakorlat szerint a telekátírási bejegyzésben meg szokták említeni. Ám az 1844-es telekátírásban, amikor Karczag a saját nevére íratta a megvásárolt területet, épületről nincs szó. Ismerünk két térképet ugyanebből az időből, melyek az Istenhegyi út és a Diana utca környékét ábrázolják, s a Tündérlak helyén ezek sem jelölnek épületet. Mindez nem zárja ki pince, esetleg présház vagy szerényebb más épület fennállását; de az bizonyos, hogy komolyabb építkezésre csak az 1844-es vétel után, az új tulajdonos megbízásából kerülhetett sor. Ennek közelebbi időpontjára és tervezőjére vonatkozólag nincs adatunk, mivel ebben az időben a budai külterületi építkezésekhez rendszerint nem kértek engedélyt a tulajdonosok a tanácstól, s terveiket sem nyújtották be jóváhagyásra. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Jókai-féle közlés alapján az épületnek 1849-ben már állnia kellett, s hogy az ugyancsak svábhegyi Perger-villát, mely csipkés-fűrészeit fadíszítményeivel épületünknek igen közeli stílusrokona, 1847-ben építette Ybl Miklós és Pollack Ágoston — akkor szinte biztosra vehetjük, hogy a Tündérlak 1844—1849 között épült. S talán az sem lehetetlen, hogy szintén Ybl és Pollack terve szerint... Sajnos arról sincs írásos emlék, hogy mikor kapta az épület a máig is használatos elnevezését. 1895 körül készült legkorábbi ismert fényképein a két középső tornácoszlop között már jól kivehető a „Tündérlak" felirat. Az épület nemcsak a környék egyik legszebb kilátású nyaralója, hanem építészetileg és építészettörténetileg is értékes emléke. A tájban való elhelyezkedésével, a terepviszonyokhoz való ügyes alkalmazkodásával és az ebből adódó különös belső elrendezéssel, végül jellegzetes díszítményeivel azok közé a korai romantikus nyaralóépületek közé tartozik, melyek a régi Svábhegyen a múlt század közepétől nagy számban épültek. Közülük napjainkig csak igen kevés maradt meg. Épületünk ezért került be a budapesti műemléki topográfia 1962-ben megjelent második kötetébe, s ezt az értéket ismerte el az Építésügyi Minisztérium is, amikor az épületet 1962-ben védetté nyilvánította. Eredeti megjelenését alig csorbították a több mint 100 éves fennállása alatt történt kisebb változások; pl. az, hogy az egykori fazsindely tetőt századunk elején cserépfedésre cserélték, vagy az, hogy a Tündér utca felőli támfal eredeti csipkés-fűrészeit fakorlátját kőfaragást utánzó vasvázas műkő korláttal helyettesítették. Az eredeti korlát egyébként az épület említett legrégebbi fényképein jól látható. Ugyanezen fényképek tanúsága szerint a Tündér utca felől mindkét oldalrizalit ikerablakainak csúcsíves, gótizáló záródása és közös, fából készült csipkés szemöldökpárkánya volt. Ma ezek az ablakok egyenes záródásúak, roszszul illeszkedő, vakolatból húzott félköríves szemöldökdísszel; átalakításuk időpontját nem ismerjük. Az épület szabadságharc alatti szerepének szájhagyományként fennmaradt emlékéhez a Tündérlak XX. századi történetében valóságos irodalomtörténeti vonatkozások is kapcsolódnak. Az 1910-es évektől kezdve Radnóti Miklós feleségének szülei bérelték a nyaralót, s a költő feleségével együtt gyakran töltötte a nyári hétvégeket a Tündérlak falai között. Sok verse született itt, s a Tündérlak kertje volt az, melynek nyárvégi alkonyi hangulatából saját jövendő sorsának látomását bontotta ki egyik legszebb korai versében (Istenhegyi kert, 1936). S ez az a kert, melynek képei az erőltetett menet gyötrelmei közé is elkísérték. Radnótiék baráti körének tagjai is gyakran voltak a Tündérlak s az istenhegyi kert nyáresti vendégei, köztük Bálint György és József Attila, a „csodálatos kedvességű fiatal férfi" — ahogy Radnóti nevezte kiadatlan naplójában. Ezek a Tündérlakhoz kapcsolódó irodalomtörténeti emlékek is gazdagítják az épület történetét, s talán hozzájárulhatnak a sorsáról való kedvező döntéshez! Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy épület műemléki értéke nemcsak korából és művészi szépségéből adódik, hanem a vele kapcsolatos összes történeti, irordalomtörténeti, művelődéstörténeti vonatkozásból is: mindezek együtt alkotják a „műemléki érték" fogalmát. 34