Budapest, 1975. (13. évfolyam)

7. szám július - Fekete Gábor: Veszprém

vész tette tönkre. S hogy a százéves pangásért ne csak a hiányzó közlekedés okoljuk: éppen a múlt század utolsó két évtizedében, a gyáripar kezdeti időszakában három földrengés, és ugyanennyi tűzvész pusztított a városban. Veszprém balszerencséje azonban még akkor sem ért véget, amikor megépült a balatoni vasút. Röviddel utána tört ki az első világháború, végetvetve az ipari, a társadalmi és a kulturális fejlődés reményeinek. A Horthy-rendszer urbanizációjából Veszprém édeskeveset profitált, iparilag jóformán semmit, s még a háborús konjunktúra sem hozott számára fellendülést. 1945 tavaszán a fasiszták ádázul védték a várost, amelynek gazdasága csak azért nem sínylette meg a harcokat — mert nem volt gazdasága. A lakóterület annál inkább szenvedett kárt: a házak, intézmények hetven százaléka pusztult el, rongálódott meg súlyosan. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a felszabadulást követően Veszprém lankadatlan energiával vetette magát a fejlődés kínálkozó lehetőségeire, s irtózása a lassú tempó rossz hagyományaitól mindmáig a megkülönböztetett fejlesztés követelésében nyilvánul meg. A mohó sietség mindenesetre jól kamatozott: az 1945-ig feudális városként, hivatalnokvárosként, egyházi városként nyilvántartott Veszprém — iparváros, egyetemi város, dinamikusan fejlődő város lett. Ezen az sem változtat, hogy — a szó rosszalló értelmezése nélkül — még mindig kisváros maradt, s olykor vitatkozni kényszerül a megye többi becsvágyó városával, a megyei költségvetés összeállításakor is. Agglomeráció nélkül Veszprémben csupán a legutóbbi másfél évtized alatt megkétszereződött az iparban dolgozók aránya; minden második keresőnek afc. ipar ad kenyeret. A Bakony Művek egymaga 5 és félezer embert foglalkoztat, s tulajdonképpen a fűzfői iparóriás, a Nitrokémia is veszprémi vállalat. Fokozatosan felnőtt mellettük a Videoton itteni gyáregysége, amely a színes televíziók növekvő keresletére készül. Az ország kilencedik házgyára is alig néhány hónapja mutatkozott be a városban. Kevésbé dicsekedhet Veszprém azzal, hogy a helyi nagykereskedelmi vállalatoknál, a Tüzépnél, a sörlerakatoknál és a hulladékgyűjtő telephelyeker - valamennyinek igen nagy a jelentősége a 15 kilométerre levő Balaton-part miatt — igencsak korszerűtlen munkakörülmények között dolgoznak. Ami a munkaerőt illeti, Veszprém oly sokat emlegetett földrajzi sajátossága — a vadregényes, vagy kopár környék — miatt a városnak nincs agglomerációja. A bejáró dolgozók népes tábora mintegy ötven faluból, harminc-negyven kilométerről utazgat veszprémi munkahelyére és viszsza. Az agglomeráció nélküli vonzáskörzetben egyetlen kivétel található, mégpedig Fűzfő-Litér, a maga hét és félezer lakosával és milliárdos évi ipari termelésével. Veszprémben joggal tartják indokolatlannak, hogy a megye egyik legnagyobb munkásbázisa egy községben legyen, ugyanakkor Fűzfőnek sem mindegy, hogy lakosai városban, vagy faluban éljenek-e. fgy hát lassan megindul a folyamat az egyesítés felé; a Nitrokémia lakásokat építtet Veszprémben, amely „urbanizál" Fűzfőn. A közigazgatási egyesítés feltehetően egykét éven belül jogilag is bekövetkezik, a hét kilométeres távolságot pedig előbb-utóbb áthidalja az összeépülés. Agglomeráció hiányában Veszprém nem számolhat azzal, hogy a bejáró dolgozók a környéken letelepednek, legfeljebb abban bízhat, hogy mielőbb helyet tud szorítani számukra a városban. A lakásigénylők aránya majdnem eléri a város állandó népességének 10 százalékát, viszont minden második lakásigénylő család nem is veszprémi lakos. Veszprém fejlesztési terve a legutóbbi években — éppen az infrastruktúra lemaradása miatt — igen nagy feladatokat rótt a tervezőkre, beruházókra, kivitelezőkre. Sajnos, egyik sem állt a feladata magaslatán. A koordinálásra még a városi tanács sem készült fel megfelelően. A legtöbb panasz azonban Budapest felé irányult, pontosabban a LAKÓTERV címére. Az idei, márciusi városi pártértekezlet beszámolója minden tapintat nélkül tette szóvá, hogy a LAKÓTERV^ monopolhelyzete már szinte bántó; irreális, költséges, műszakilag nehezen kivitelezhető programjai miatt a beruházások egész sora drágán valósul meg és átnyúlik az ötödik ötéves tervre. Ráadásul a város általános rendezési terve is elavult, s ez a fejlesztéseknek sem válik előnyére. A kivitelezés bajait a tanács radikálisan, de eléggé drágán kényszerült megoldani: amellett, hogy a helyi építőipari vállalatot hatalmas költséggel modernizálta, igénybe vette a nem éppen közeli Tolna megyei Építőipari Vállalat szabad kapacitását is, ezen kívül lengyel építőcéget bízott meg munkálatokkal, végül pedig az NDK-tól vásárolt könnyűszerkezetes épületeket, óvodák, bölcsődék céljaira. A toronyház és tanulságai A legnagyobb port nem a híresnevezetes és örökös veszprémi széljárás verte fel — erről még szó lesz az alábbiakban —, hanem az a húszemeletes, 130 lakásos toronyház, amely a város közepén magaslik az ég felé, nemrég óta. Vidéki városaink általában büszkék az efféle építményekre; Veszprémben azonban úgy hírlik, nem annyira a telekhiány, hanem a kivagyiság emeltette a mammutházat. Rengeteg időt — éppen hat esztendőt — és temérdek pénzt emésztett fel az építkezés; a végtelenbe nyúló határidők és az utólagos toldoz -gatások-foltozgatások nemcsak a lakókat, hanem az egész várost bosszantották. A helyi kivagyiság — amely még több ilyen toronyház építésének szorgalmazásában nyilvánult meg — végül is vereséget szenvedett, de a tanulópénz drága volt. Kiemelnénk még a fejlesztések egyik mozzanatát, mégpedig azért, mert van valamelyes fővárosi vonatkozása. A veszprémi Várról van szó, amely — kisebb méretben — fekvésével, épületeivel, utcáival, ódon hangulatával igencsak hasonlít budapesti rokonához. Még a tervek is hasonlóak : a rekonstrukció után itt kap otthont az akadémiai bizottság, valamint egy elegáns szórakozóközpont. Említésre méltó, hogy Veszprém lakosságának átlagos életkora feltűnően alacsony: harmincöt év alatti. Öt és félezer óvodást, kilencezer általános iskolást számlálnak a városban, ahol a demográfiai hullámvölgy nem volt olyan mély, mint általában az országban. A tanulók nagy száma és a fejlesztések elmaradása miatt létrejött ellentmondás megnyilvánul abban is, hogy míg megyei átlagban 28 gyermek jut egy tanteremre, a városban több mint 34, s a becslések szerint 1980-ban ez az átlag túlhaladja a harminchatot. A helyzetet jól illusztrálja az a tény is, hogy minden egyes új könnyűszerkezetes tanterem egymillió forintjába kerül a tanácsnak. A veszprémi egyetemen az elmúlt negyedszázadban kétezer mérnököt képeztek ki; a diákok 96 százaléka kollégista. Ok is hozzájárulnak a bevándorlók, az ideiglenes veszprémi lakosok nagy számához. Egyébként Veszprém egyik jellegzetessége a sok közül, hogy az 1945-ben még alig 14 ezer lakosú város három évtized alatt csaknem 50 ezer lakosúra nőtt, de kétharmad részben az ország minden tájáról ide települők jóvoltából. Sokan ennek a népvándorlásnak is tulajdonítják, hogy a lokálpatriotizmus nehezen bontakozik ki a városban, habár legutóbb, a harmincéves felszabadulási évforduló emlékpark-építési és tisztasági kampányai ezt cáfolni látszanak : hét-nyolcezer társadalmi munkást tudtak rendszeresen mozgósítani. Sok vendég, kevés vendéglátó Veszprém nem a viszonylag alacsony lélekszám miatt — 65 ezer lakost 8 A Felszabadulás úti lakótelep csupán az ezredfordulóra terveznek — kisváros. Sokkal inkább azért, mert az ipar fejlődési ütemétől eléggé lemaradt az infrastruktúra, a kereskedelmi és az egészségügyi ellátás, a gyermekintézmények hálózata, a vendéglátás színvonala. Csak a példa kedvéért: alighanem egyedül a veszprémiek mondhatják el városukról, hogy ugyanannyi mozija van, ahány színháza: egy. A színház országos hírnévre tett szert, de a moziépület bauxitbetonos. A fiatalok városában egy uszoda sincs, de hát enyhítő körülmény, hogy közelben a Balaton. Az is bizonyos, hogy errefelé a A Bakony Művekben A püspöki palota