Budapest, 1975. (13. évfolyam)

6. szám június - Fekete Gábor: Kaposvár

A Május 1. út lasz meleghangú volt, de természetesen nem igenelhette a mandátumot.) A Tanácsköztársaság idején szinte órák alatt fogott fegyvert egy ezrednyi kaposvári vörös katona. Fejeződjék be a korabeli történelem 1931-gyel, amikor egyetlen év alatt néhány híján 1300 kivándorló levelet gyűrtek zsebükbe a somogyiak. A kivándoroltak nagyrésze Kanadában próbált szerencsét, s megalakította a maga települését — Kaposvár néven. Dinamikus fejlődés Kaposvárnak a század első évtizedeiben nem sok szerencséje volt vezetőivel. A poros, vályogházas, földszintes s feltűnő összevisszaságban épült város vezetői saját tehetségtelenségük leplezésére hosszú ideig nem találtak más eszközt, mint a nevetséges versengést — Péccsel. Ady Endre írta mély megvetéssel a városról, vezetőinek címezve a következőket: „Ez az ország legporosabb városa . . . ahol az eseménytelenség és az aluszékony nemtörődömség órái századok lassúságával kullognak." Nos, ha volna különleges kaposvári értelmező szótár, abban maaligha lenne megtalálható az „eseménytelen" és a „kullogás" kifejezés. A város sajátossága még a 40-es években Részlet a városból is az volt, hogy ipara ugyan majdhogynem falusi szinten állt, nyomorúságos munkásnegyedei azonban már megütötték a nagyvárosi mércét. A megyeszékhelynek mindenestül együtt kétezer ipari munkása volt, s még a felszabadulás után egy ideig is csak a lassú ébredés állapota jellemezte a várost. Jóllehet már az első ötéves terv időszakában felépült a kaposvári textilgyár (ma a Pamutfonóipari Vállalat üzemegysége) s már egymaga annyi dolgozót foglalkoztatott, mint korábban az egész kaposvári ipar — a dinamikus fejlődést a 60-as évektől számítják. Akkortól, amikor a párt Politikai Bizottsága külön foglalkozott Somogy fejlesztésével. Az első fecske ebben a periódusban a ruhagyár volt, amely az államosításkor húsz emberrel dolgozott, ma pedig az ország legnagyobb gyermekruhagyára, évi másfél millió öltözéket gyárt, két és félezer dolgozójának kezemunkáját Líbiától az NSZK-ig dicsérik. A hajdani vágóhíd húskombináttá nőtt: évente 90 ezer sertést, 16 ezer szarvasmarhát, 700 vagon baromfit dolgoznak fel benne. Aztán jöttek a budapesti ipar küldöttei; az Egyesült Izzó, a VBKM, a Finommechanikai Vállalat és a Híradástechnikai Vállalat itt épült gyáregységei jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a kétezerről 30 ezerre növekedjék a kaposvári A Városi Tanács épülete munkások tábora, s ilyenformán az ezer lakosra jutó ipari dolgozók száma felülmúlja az országos átlagot. Elektroncsőgyár, gépgyár, kenyérgyár, gépjavító vállalat, nyomda — mindeht összevéve 40 jelentős üzem, tanácsi vállalat, ipari szövetkezet működik a városban, s döntő többségük a legutóbbi 10—15 év fejlesztésének eredménye. Aki Kaposvár szélsőséges múltját ismeri, annak különösen értékes és jelentős a felismerés: az indusztralizációé a legdöntőbb érdem, hogy ennek a feudális atmoszférának a nyomait, amelyeket még az elmúlt évtized közepén is kénytelen-kelletlen őrzött a város, végképp sikerült történelemmé tenni. A kaposvári „köpködő" országos vonatkozásban is a hírhedtek közé tartozott, s errefelé az úri dölyfösség is leplezetlenebb volt; a hajdani városvezetők egyike, egy Vétek nevű polgármeter nyíltan hangoztatta, hogy tudatosan, megfontoltan tartja távol az ipart a munkanélküliek ezreivel terhelt várostól, mert az ipar munkást jelent, márpedig nem akar munkást látni . . . Ilyen körülmények között érthető, hogy önmagában a régi világ összeomlása még nem adott egycsapásra új arculatot a városnak. Az iparnak kellett idejönnie, hogy energikus, lendületes lökést adjon az anya-A Megyei Tanács épülete a Latinca téren ííirom