Budapest, 1975. (13. évfolyam)
4. szám április - Dr. Fodor László: Az agglomerációról támadt vitához
ja is eléri a szakmunka színvonalát; kár, hogy ebben a beosztásban nem lehet képesítést szerezni. Pedig szükségünk volna friss erőkre, mert gyönge az utánpótlás; valószínűleg azért, mert a munka télen-nyáron a szabadba kényszeríti az embereket, meg aztán a sínszerelés fizikailag nagyon megerőltető. A kereset viszont nem rossz: a betanított dolgozók 13—15 forint körüli órabért kapnak, akárcsak a szakmunkások. Borgula Pál csoportvezető közbeszól : — A fizetésre tényleg nem panaszkodhatunk, az én borítékomban minden hónapban ott van a négy darab ezres. Igaz, ebben már a túlórapénz is benne van. Havonta átlagosan 40 túlórát nyomunk le, ez persze sok, ha a szabad szombatot kell feláldozni, kevés, ha az érte kapott pénzt nézzük ... Én, öreglegény lévén, kijövök a fizetésemből, sőt a javát odaadom a faternak, de a többieknek, a családosoknak bizony nem könnyű. Németh János mondja: — Monorról járok be, Palival együtt. A feleségem és a fiam szintén Pesten dolgozik. A fizetésemmel én is elégedett vagyok. Otthon már mindenünk megvan, ami kell: mosógép, hűtőszekrény, televízió — minden. Megkérdem: ha egy jó tündér teljesítené három kívánságukat, mit kérnének tőle ? Borgula nem tudja, mit feleljen; azt mondja, gépkocsira nem vágyik, mert szereti a sört, és a vezetés mellett — ugye — nem ihatna egy kortyot sem. Németh Jánosnak sincs semmilyen különös kívánsága; talán ha a házát bepucolná az a jó tündér . . . Autóra ő sem gondol. Minek, amikor ott a kerékpár ? Szabadidejükben galambásznak, nyúltenyésztéssel foglalkoznak. Nem annyira a pénz miatt, inkább csak passzióból. Hiszen kell valamiféle kikapcsolódás is az embernek, nem lehet a hétvégét csak a képernyő előtt vagy a kocsmában eltölteni... Gyallai Imrével egy másik munkásszálláson találkoztam. — Negyvenhárom esztendős vagyok, 1957 óta gürcölök a pályamunkán — mondja. — Négy gyerekem van, egy a feleségem első házasságából. Két-három hetenként jutok haza, sír is eleget az asszony, meg a két kisebb kölyök. De megértik, hogy azért járok ilyen messzire, mert kell a pénz. Elégedett vagyok, miért ne lennék ? Megvan mindenem: otthonom, családom, kosztom, ruhám, minden, ami csak a magamfajtának kell. A munkával, az itteni körülményekkel sincs bajom, egyedül ezzel a sárga mellénynyel nem tudok kibékülni. . . — Most kötöttük meg az idei brigádszerződést, azzal volt egy kis hercehurca — folytatja. — Mert a szerződésbe föl volt véve mindenfajta kötelesség, felajánlás, a jogainkról viszont egy betű se. Hát hogy van az, hogy az ember vállal ilyen pluszmunkát, olyan fejtágítást, s cserébe úgyszólván semmit sem kap, csak a fizetését ? Nemcsak én morogtam, a többiek is. A szocialista cím vállalását nem is írtuk alá. Minek? Szocialista brigád úgysem lehetünk, a tagok többségének nincs meg a nyolc általánosa. A mostohafiam hamarosan kitanulja a géplakatos szakmát, aztán már ketten fogunk keresni — meditál tovább. — Talán akkor majd jut szórakozásra is, mert egy-egy pohár sörön kívül én nem költök magamra. Nehéz kenyér ez, higgye el, de már megszoktam, nem is tudnék mást csinálni. Talán a gyerekeknek nem kell majd Pestre járniuk, mire felnőnek, tán találnak munkát, jó pénzt odahaza is . .. 0 Pénteken a szokásosnál korábban, egy órakor fejezik be a munkát. Szótlanul szívják az utolsó szál cigarettát, szótlanul hordják helyre a szerszámokat. Csak akkor jön meg a hangjuk, amikor a lakókocsihoz vonulnak átöltözni, tréfálkoznak, ugratják egymást.. . Fél kettő, mire elkészülnek. Sorra elbúcsúznak a művezetőtől, és elsietnek. Ki a Keleti pályaudvar, ki a Nyugati irányába, ki a távolsági buszhoz. A pestiek még egy kicsit téblábolnak a sarkon, meginvitálják egymást egy korsó sörre, aztán ők is szétszélednek. Az utcán csak a kőhalmok maradnak, a betongerendák, a felszakított rozsdás sínek. Meg a szürke lakókocsi — üresen . . . Siklós Péter felvételei 33