Budapest, 1975. (13. évfolyam)
4. szám április - A címlapon: Hemzö Károly felvétele
bénult a közlekedés. Nagy volt a járványveszély, és fertőző betegségek tizedelték a túlélőket. Használható kórház alig volt, és orvos is kevés. Felbecsülhetetlen művészi és történelmi értékek pusztultak el. Műkincseink nagy részét a fasiszták elrabolták. A felszabadulást közvetlenül követő időszak nagyon bonyolult és sokrétű feladatainak megoldása mindenekelőtt az emberekben a csüggedtség megszüntetését, a nép önbizalmának visszaállítását, a tömegek mozgósítását, a közigazgatás helyreállítását, a demokratikus erők összefogását kívánta meg. Az élet megindulása — aszó szoros értelmében — a Szovjetuniónak köszönhető. Az akkori Budapest aléltságból és rabságból ébredő népét a szovjet emberek segítették talpraállni. Ők segítettek az új világ építésében: a közigazgatás újjászervezésében, az élelmezés megoldásában, a közlekedés helyreállításában, az ipari termelés megindításában és nyersanyaggal való ellátásában. Nélkülük a lakosság élelmezését megoldani, a járványveszélyt elhárítani nem lehetett volna. Ezt a segítő támogatást azóta is érezzük. A Szovjetunióval, a szovjet emberekkel való barátságunk, a politikai, a gazdasági, a kulturális és minden irányú együttműködésünk a szocializmus építése során bővült és erősödött meg, vált tartóssá ésmegbonthatatlanná. Az újjászületés vezetője és lendítő ereje l a Magyar Kommunista Párt volt, amely az összes hazafias erők tömörítését, a társadalom demokratikus átalakításának szükségességét hirdette, és a leghaladóbb társadalmi erőre, a fővárosi munkásságra támaszkodott. A budapesti kommunista munkások, forradalmi hagyományaikhoz híven, az elsők között csatlakoztak az országépítés nagy feladatához. Minden demokratikus és haladó erőt tömörítve, lelkesedéssel és példamutatással szervezték és vezették a forradalom győzelmes kibontakozását. Vállalták mindenütt a munka nehezét, takarították a romokat, építették a fővárost. Élenjártak a demokratikus és szocialista forradalmi célok megvalósításában, a rend, a fegyelem megteremtésében, a munka megindításában és a tervek teljesítésében. Kádár János elvtárs szavaival szólva az akkori időkről: „Volt már vezető erő, amely az építő munka élére állott, volt már egy nagy és önzetlen barátunk, akire számíthattunk az élet újrarendezésében. Népünk a párt hívó szavára hozzáfogott az ország újjáépítéséhez, az új társadalmi rend felépítéséhez." A világsajtó magyarországi csodáról cikkezett, amikor pár héttel a felszabadulás után megtartották az első színházi előadást, s megindult a gázszolgáltatás, amikor 1945 májusában kigyulladtak a villanyfények, amikor 8 hónap kemény munkája révén, a szovjet katonák aktív közreműködésével Pest és Buda között megnyílt az első, ideiglenes híd — ahogy a pestiek hívták: a „Manci". Nem volt csoda, csak az összefogás eredménye, hogy 1945 május elsejére a víz- és csatornahálózat nagyobb része üzemképessé vált, hogy a rádió — amely teljesen elpusztult — a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának ünnepén műsort sugárzott, hogy már 1946-ban létrejött közoktatásunk ma is szilárd alapja: az általános iskola. És ugyanezen év augusztusában megszületett a forint s megnyílt az újjáépített Szabadság-híd. Csak az idősebbek emlékeznek talán rá — közülük is azok, akik itt Budapesten szabadultak fel —, hogy 1945 februárjában zajlott a Duna. Hideg volt, de február 13-án kisütött a nap. Kiderült hazánk s fővárosa fölött az ég .... Valóságosan és jelképesen is. 30 év! Közel 11 ezer nap! Nemcsak könyvtári, levéltári dokumentumok őrzik e három évtized történetét, hanem az emberi emlékezés is. Mégis: ki tudná felsorolni, hogy mi minden történt 30 év alatt Budapesten? Február 13-tól egy minőségében egészen új és nagyszerű kibontakozás kezdődött a város életében. Olyan magasrendű fizikai és szellemi építkezés alapkőletételére, a harc és a munka olyan eredményeire emlékezünk ma, amelyekhez foghatót eddig e száz éves főváros történelme nem ismert, és amely méltán válthat ki elismerést. Pártunk és Kormányunk útmutatásaival, erkölcsi és anyagi támogatásával, barátaink segítségével, és a budapesti dolgozók áldozatos munkájának eredményeként valósággá vált a kommunisták 30 évvel ezelőtti munkára mozgósító jelszava. Budapest újra szép. Szebb, gazdagabb mint valaha! Kicsit zsúfoltan élünk? Nem csoda! 1950-ben hét megyei városnak és 16 nagyközségnek a fővároshoz csatolásával alakult ki Nagy-Budapest, amelynek a felszabaduláskpr alig több mint 800 ezer lakosa volt, ma pedig 2 millió 60 ezer ember lakja. Az elmúlt 25 év alatt fővárosunkban a szocialista iparban foglalkoztatottak száma kétszeresére, a termelés hatszorosára nőtt, és itt állítják elő az ország ipari termelésének 34%-át, az exportnak pedig ennél lényegesen nagyobb hányadát. Az építőipari termelés megháromszorozódott, a foglalkoztatottak száma 47%-kal nőtt. Új vállalatok, üzemek épültek, a régiek bővültek, fejlődtek, korszerűsödtek. És ezzel együtt jelentősen növekedett, öntudatában és felelősségérzetében nagyot fejlődött, általános és szakmai műveltségben gyarapodott a főváros munkássága. Az elmúlt 25 esztendőben 260 ezer lakás épült a fővárosban, és mintegy 800 ezer ember költözött új, modern, a mai élet igényeinek megfelelő egészséges, komfortos lakásba. A szovjet házgyári termékek felhasználásával a felszabadulás óta 17 új lakótelep épült. Miközben elavult városrészeket és szociális szempontból nem megfelelő lakótelepeket lebontottunk, és új, korszerű kerület- és városrészközpontokat építettünk, Budapest klasszikus szépségeit, elődeink értékes örökségét körültekintő gondossággal, féltő szeretettel ápoljuk és óvjuk. Igaz, a budapesti lakáshelyzet még nem kielégítő, a lakások egy része ma még nem felel meg napjaink, még inkább nem a holnap embere igényének. De az is igaz, hogy Kelenföldön és Palotán, Óbudán, Kőbányán, Csepelen, Kispesten, Erzsébeten, Lőrincen és Újpesten már nem a nyomor álmodik, hanem egyre gyorsuló ütemben a várostervező, a városépítő álma, törekvése valósul meg. A fasiszták által felrobbantott és általunk újjáépített hidak ma büszkén ívelik át a vén Dunát. Ki nem gyönyörködik el az eredeti szépségében újjáépített Lánchídban, a fényárban úszó, csillogó Alagútban, a kecses, korszerű Erzsébet-hídban? Nemcsak a főváros, hanem az egész ország büszkesége lett az 1972-ben elkészült kelet-nyugati metróvonal. A tömegközlekedési járművek férőhelyeinek száma több mint két és félszeresére nőtt. Az elmúlt évek erőfeszítései nyomán, szemben egy sor európai nagyvárossal, a zsúfoltság is némileg enyhült. Fejlődő életünkre és az életszínvonal alakulására utal az is, hogy fővárosunkban ma már minden ötödik család rendelkezik személygépkocsival. Jelentősen javult a fővárosi emberek egészségügyi ellátása. Nem fenyeget már a népbetegségek réme, amely elsősorban a dolgozók soraiból szedte áldozatait. Az elmúlt 30 évben a tbc megbetegedések száma tizedére csökkent. A kiépült üzemegészségügyi hálózatnak és az üzemi berendezések korszerűsítésének köszönhető, hogy az elmúlt 10 esztendő alatt egyötödére csökkent a foglalkozási megbetegedések száma. Ma már minden kerületben szakorvosi rendelőintézet működik. Kiépült a körzeti felnőtt- és gyermekorvosi hálózat. 28 ezer kórházi ágyon, közel 10 ezer orvos gyógyítja a fővárosi és jelentős számban a vidéki beteg embereket. Aszocialista humanizmus követelményeiből adódóan mind körültekintőbben gondoskodunk a több évtizedes munkában megfáradt, megrokkant idős emberekről. Önmagát becsüli a város, amikor segít könnyíteni az öregség terhén. Az orvosi ellátottság javításán túl ezért fejlesztjük a szociális otthoni hálózatot, építünk mind több öregek házát és napközi otthont, fejlesztjük a szociális gondozást. Szociálpolitikai célkitűzéseinknek megfelelően széleskörűen kiterjesztettük a gyermekekről való gondoskodást. Ők ügyünk folytatói, a jövő alakításának letéteményesei. Mi sem természetesebb tehát, hogy fizikai és szellemi gyarapodásukat oly féltő gonddal vigyázzuk. Élmúlt az az idő, amikor ezer élveszületett kisgyermekből 1 éven belül csaknem 300 meghalt, és amikor a gyermekintézmények egyes típusaiból kizárták a dolgozók gyermekeinek többségét. A felszabadulás óta közel 15 ezer bölcsődei és több mint 40 ezer óvodai férőhelyet létesítettünk. Ma — széles társadalmi összefogás eredményeképpen — a budapesti óvodáskorúak mintegy 90%-a óvodába jár. Az általános iskolát csaknem minden gyermek elvégzi. A fővárosi lakosság műveltségi színvonala emelkedésének szilárd biztosítéka, hogy az általános iskolát elvégző budapesti gyermekek 96%-a valamilyen 2