Budapest, 1974. (12. évfolyam)

12. szám december - Barkoczi Péter: Séta a Rákóczi út páros oldalán

tem — amihez pedig még két gyakorlati év, u.m. patvaria és juratoria kívántatott, — szintén csak a magántanítással fogom kenyeremet megkeresni. Hogy mielébb tanonczokhoz juthassak, egy hirdetvényt szándékoztam nyomtatni, s e czélból Beimel József nyomdatulajdonost kerestem fel. E férfiú azonban, mindjárt első találkozásunk után, a helyett, hogy hirdetményemet kinyomatta volna, arra hívott föl, hogy vállalnám el az általa kiadott ,,Merkur" czímű ipar s kereskedelmi hírlap szerkesztését. Ez ajánlat nekem tetszett s azt azonnal el is fogadtam (1844). Kiskorúságomnál fogva nevemet nem nyomtathatta ugyan Beimel a ,,/Vlerkur"-ra; de én azért büszke reményekkel tekintettem jövőm homálya felé szerkesztői önérzetemben. E hiú önérzetet azonban szerkesztői silány fizetésem épen nem engedte felmagasulni. Egész honoráriumom ugyanis havonként mindössze 12 ezüst forintból, reggeliből s ebédből állott. Pedig munkatársaim sem voltak. Magam voltam egy személyben szerkesztő, czikkíró, javítnok (corrector), fordító s kiadó (expeditor). És a lap, napilap volt! Dr. Rumy Károly és Lencsés Mihály, egykor hírneves írók és tudósok, segítettek ugyan néhány dolgozattal néha rajtam, de csak igen gyéren, mivel már maguk is elöregedtek, s nem is laktak Pesten, munkadíjuk pedig — ha jól emlékszem, — havonkint 5—5 forint volt. . . (1845-ben Hunyady Lajos házánál lett nevelő:) Egy asztrológiai munkám által azonban, melynek czíme ,,Az emberismeret elemei" (1845), jó véleményt ébresztvén magam iránt a fiatalság körében is, gyakrabban kezdtem megfordulni annak gyűlésezésein, melyeknek akkori helyiségeül a ,,Privolszky" — később „Pilvax" — nevezetű kávéház szolgált volt. Sok dolog kellemetlenül hatott itt reám, és sok mindenféle szélsőséggel kelle találkoznom. Az eszmék, melyeket magammal hoztam, nem állottak összhangzásban azokkal, melyeket itt találtam; kor- és pályatársaim gyakran fönnakadtak az én népelmű gondolkodásom s ezzel ellentétben bölcseimi rideg criticismusomon, mint ki különös előszeretettel ragad mindent értelme kérlelhetetlen bonczkése alá; de mindent összefoglalva mégis, eszmeink és szokásaink ezen különválása érdekessé tett sok ifjú pályatársam előtt, s tudván, hogy én szintoly őszintén szeretem a szabadságot s ragaszkodom az emberi értelmiség tiszteletéhez, mint ők, új s valami független egyéniséget láttak bennem; vonzalmat és becsülést éreztek irányomban. E vonzalom és becsülésnek csakhamar fényes tanúságát is adta irányomban a fővárosi ifjúság többsége. Történt ugyanis, hogy a Lipthay Sándor vezetése mellett, az lllucz Oláh János által szerkesztett clericalis irányú ,,Nemzeti Újság"-ban egy kemény tartalmú czikk jelent meg a fővárosi ifjúság ellen. Az volt a czikkben különösen kiemelve, hogy: „az ellenzék hamis ,,közvéleményt'' erőszakoskodik előteremteni; mystificalja az egész országot, s e bűnös merényletben részint a tudatlan pórnépet, részint a nemzet léha, könnyelmű s kártyaasztalok és bordályházak nyoszolyáinál rothaszkodóifjúságát használjaföl eszközül." Ezek voltak ama banalis czikk legszurdalóbb fullánkai, vegyítve némely Ancillon periphrasisaiból lopott olcsó ,,paterna monita"-kkal. E czikk rendkívüli ingerültséget, zúdulást és zajgást támasztott, különösen a fővárosi fiatalságban. Többen mint ezeren, azonnal a Pilvaxba siettünk, gyűlést tartottunk, a ,,Nemzeti Újságot" megégettük, s elhatároztuk, hogy szerkesztői ellen fényes elégtételre van jogunk. Sokan egyenesen agyon akarták őket verni; a józanabb nagyobb rész ellenben azt végezte, hogy: miután sajtó útján történt a fiatalság méltatlan beszennyezése s rágalmazása, az incriminált czikkre vonatkozólag, elégtételt is a sajtó útján kell először szereznünk. Elhatároztuk tehát, hogy a hírlapokban mindenek előtt egy hatalmas ,,reclamatiót" közlendünk. E „reclamatio" fogalmazásával engem bízott meg a fiatalság, mint írót s bölcsész tekintélyt. S e megtisztelő bizalmat én, őszintén mondom, nem kevesebb remegéssel, mint örömmel fogadtam. Ismertem az ifjúkor túllángoló szenvedelmeit, melyeket enmagamban korán megtanultam fékezni; de felfogtam azt is, hogy a megbízásban reám nézve nagy megbecsülés is fekszik. Választanom kellett; de választani nem tudtam: mivel politikai elveim még nem voltak, s a viszontagságos élet jellememet inkább lággyá, mint keménnyé gyalulta. Megbízatásom tárgyát s habozásom okát közöltem tehát Hunyadyval s barátaival. Ezek engem ezidétte állandóan támogattak rokonszenvükkel s befolyásukkal, s eszökbe sem jött eltérő nézeteimben támogatni. En különösen tőlük tanultam meg: mint lehet átvinni a gyakorlati életbe azon férfias méltányosságot, és mások szabadságának azon tiszteletben tartását, melyek a valódi szabadelvűség jellemét viselik. Hunyadi ó conservativ s aristocraticus szellemű férfiú volt. Semmitől sem iszonyodott annyira, mint a mozgalmas élettől. Ő nekem azon tanácsot adta, hogy írjam meg ugyan a kívánt reclamatiót, de távol minden kihívástól, inkább mentegetődző s békülékeny szellemben. Én követtem a jó szándékú tanácsot s megírván a kérdéses ,,reclamatiót" — saját nevem aláírásával a ,,Nemzeti Újság" szerkesztőihez küldöttem, kik azt rendkívüli készséggel s örömmel fogadták, és azonnal számos glossariumok kíséretében ki is nyomatták. De bezzeg nem ily hatást tett az a juratus-világban! Sokan politikai apostasiát s kétlelkűséget olvastak ki czikkemből s azért szerfölött bosszankodtak, hogy miért nem a „Pesti Hírlap-ban" közöltem azt. Megrendült egész reputatióm, s e tettemnek kihatása volt egész politikai életemre, melyet sok oldalról még mai nap is érzek. Én meggyőződésből írtam és cselekedtem, de belátom, hogy megbocsáthatatlan hibát követtem el. Többre kellett volna pályatársaim bizalmát becsülnöm s vagy úgy cselekednem, mint ők kívánták, vagy mit sem tennem és írnom. Belátom, hogy különösen az ifjúkorban, az elvhiányt jellemszilárdsággal kell pótolni, különben kortársainkra minden hatást elveszítünk. 41