Budapest, 1974. (12. évfolyam)

11. szám november - Vargha Balázs: Németh László változatai a Budapest témára 2.

Csígó László reprodukciója (A felvétel eredetije a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona} IRODALMI VÁROSKÉPEK Vargha Balázs Németh László változatai a Budapesttémára 2. Bajnok utca A bajnok név budai utcát illetne meg hangulata alapján, valahol a Vár alatt, az Ostrom és Roham utca környékén. Pedig a Bajnok utca, amely Németh Lászlóékat a vízivárosi öreg házból elcsábította, kevésbé romantikus vidéken húzódott meg: a Terézvárosban, de ott is inkább a Nyugati pályaudvar füstjének, mint a Sugár út fényeinek körzetében. (A mai térképen már nincs is itt Bajnok utca. Új nevét Bokányi Dezsőről kapta.) Lujza néni budai házának befogadottjaiból pesti háziurakká léptek elő. Egy legendás és titokzatos keresztapa hagyta rájuk a házat. De mire beköltözhettek a háromszobássá átalakított és megkomfortosított elsőemeleti lakásba, jócskán el is adósodtak. Az átköltözés napja többszörösen nevezetessé lett. Aznap járta ki Németh László a negyedik elemit, akkor kapott öt koronát az igazgató bácsitól, Petőfi A rab című versének elszavalásáért, s akkor ment először felnőtt kíséret nélkül Budáról Pestre. „Zsebemben volt az öt korona... s most csendesen ügettem a Málna- és Főutcán, majd a Lánchíd jobboldali gyalogjáróján a Bajnok-utca felé. Utcán az volt a sportom, hogy kiszemeltem egy járókelőt: a következő sarokig azt kellett elérnem. Most az omnibusszal versenyeztem így. Ha el is hagyott, a megállónál beértem. Átlucskosodva érkeztem meg, húsz perc alatt, a Szív-utca sarkára. Ott a patikánál be kellett fordulni s az Aradin tovább. A sarkon volt egy pékbolt, azontúl a Bajnokutca 2/b." Itt megy végig a sugárúton Ágnes is, az Irgalom Ágnese, mikor még csak reméli apjának hazaérkezését a hadifogságból. Nem rohanva, inkább imbolyogva, s gyerekkorára emlékezve, amely természetesen Németh László gyerekkorával azonos. Ágnes elindult a homályba vesző sugárúton, amelyen mintha valami ködfolyó ömlött volna a város belsejébe, az ívlámpák köré szorítva a küszködő kékes fényességet. Azon az útsávon ment, amelyre gyermekkorában az volt kiírva, hogy „Lovasok részére". Akkoriban még látott is lovasokat; azóta vagy kivesztek, vagy más utakon zötyögtették pepita nadrágos combjaikat. A hajdani útjuk azonban üres volt, s ő a járdák népétől elszigetelten haladt a Liget felé, hóna alatt a nyúzott irattáska, mely vele került a gimnáziumból az egyetemre. Ez az út már kislány korában is a megkönnyebbülés útja volt számára, a viaszosvászon kottatekercsével erre jött haza a zeneiskolából. Menet a párhuzamos mellékutcán rohant, hogy időben odaérjen ... visszafelé azonban rendesen kikanyarodott az Andrássy útra, s ilyenféle imbolygásban késleltette a hazaérkezést. Az egyetemi és otthoni gondjaiba belegabalyodott Ágnes a mellékutcába befordulva duplán látja lakásuk környékét: úgy, ahogy van, téli esti elhagyatottságában, és ahogy szokott lenni: tele a nappal mozgalmasságával. ,,A főút villanyai alatt a Köröndig még elég sok ember szája írt a ködbe világosabb kört, a mellékutcák azonban, melyekben napközben fütyülő inasok, futballozó fiúk,