Budapest, 1974. (12. évfolyam)

11. szám november - Mesterházi Lajos: Félig feltárt tartalékok

vannak: a törzslakosság joggal követel elsőbbséget, de a parcellázással is kénytelenek kötelezettségeket vállalni, így állandóan lyukat-lyukkal foltoznak. „Községi szinten" nem is várható megoldás. Véleményem szerint bizonyos területeken csak a lakótelkek parcellázását szabadna községi kézben hagyni; az üdülőterületek tervezését, közművesítését és eladását alkalmas közp9nti szervre kellene bízni. Ahhoz, hogy a kedvező területi adottságokat jól ki^ használhassuk, a közlekedést is javítani kell. A széles pályán kiépülő 11-es út a belső Duna-kanyarnak elegendő. Sőt, némelyek szerint sok is. Félő, hogy Visegrádot és környékét egy-egy hétvégen balatoni méretekben szállják majd meg. Viszont ez az út alkalmas lehetne a Börzsöny megközelítésére is, ha megfelelő méretű és sűrűbb járatú komp lenne Nagymaros és Visegrád között, s talán még másutt is. (Különösen tekintettel arra, hogy a 2-es kivezető út korszerűsítésére még várni kell.) Kiránduló területről lévén szó, jobban előtérbe kerülhetne az a közlekedési lehetőség, amit a Duna kínál. Csakhogy nincs elég vízijármű, főként gyors vízijármű. Aki ma hajón menne a Börzsönybe: mire Nagymarosra ér, jóformán fordulhat vissza. A ráckevei Duna-ágban nem lenne jó sűríteni a hajójáratokat, de az ottani községek legtöbbje is megközelíthető volna a Nagyduna felől. Hétvégeken ugyanis már nemcsak a Soroksári és az 51-es út, de a HÉV is elviselhetetlenül zsúfolt. És ne feledjük: aki hajón megy, az a kirándulást már a pesti rakparton megkezdi. Sokminden történt már — különösen a Pilisben —, de nem kevesebb a további tennivaló a helyi forgalom javításában is. Az úttest megerősítése és parkolóhelyek létesítése után meg lehetne nyitni a közforgalom számára — például — a nagyon szép vezetésű Pilismarót—Dobogókő autóutat. Két kilométer híján autóutat lehetne nyitni a Börzsönyben Kóspallag és Nagybörzsöny között. (Fölmerült olcsó, keskeny hegyiutak építésének gondolata, de az útügyi hatóságok elvetették. Szerintem, ideiglenesen a semminél az is több volna.) Nem mindenki tud hoszszú kilométereket gyalogolni, és gondoljuk meg: még a kártyázás és sörözés is egészségesebb az erdőben, mint egy városi szobában vagy gangon. Belső autóutak építése ebben a két, szorosan Budapesthez tartozó hegydik Balatont teremteni a Kiskunságon. És máris csak annak megfelelően parcellázni. A rendezési terv a Duna-ág mentén külön-külön minden községben elkészült. (Mellesleg: végrehajtásuk során adódnak majd nehézségek a korábbi anarchikus telekgazdálkodás és építési állapotok miatt.) De éppen a legnépesebb és legfontosabb part menti igazgatási egységeknek, Csepelnek és a XX. kerületnek a rendezési terve még hiányzik! Ugyancsak bizonytalan még a sziget nagydunai oldalának a rendezési terve. most újra el kell gondolkodnunk azon, amiből kiin-Lm dultunk: hogy az országnak ezen a központi 2%-nyi területén a lakosságnak 25%-a él. Nem volna-e érdemes és szükséges ezeket a holnapra létfontosságú tájegységeket, a Pilist, Börzsönyt, Duna-ágat külön törvénnyel védeni, a törvény végrehajtására valamilyen — koordináló, vagy akár közvetlenül igazgató — főhatóságot létrehozni? Szabó Pál valamikor 1954-ben, vagy 55-ben fölvetette a Művelt Népben, hogy a Balatont kiemelt, külön közigazgatási egységgé kellene nyilvánítani. Nem lett volna rossz megfogadni a tanácsot! Ez idő szerint, olykor az a baj, hogy túlságosan sok a gazda. Vegyük a kavicsbányákat, ahol lényegbevágó elvi döntésre volna szükség, s ahol már az eddigi 43 tó is harmincezer ember üdülését biztosíthatná megfelelő hasznosítással. Gazdája: a Bányafelügyelőség, az Építésügyi Minisztérium, a Vízügyi Főigazgatóság, valamelyik termelőszövetkezet és helyi tanács. Ki döntsön? Ráadásul éppen az üdülő-A békásmegyeri bányató területi hasznosításra egyiküknek sincs pénze. Különleges gonddal kellene felülvizsgálni a telekgazdálkodást, és mielőtt további egyéni parcellázások történnének, alaposan és sokoldalúan számba venni, milyen közintézmények elhelyezését kell majd előbbutóbb biztosítani. Nyilvánvaló, hogy például a Börzsönyben, amelynek magassága pár méter híján eléri a Mátráét — és amely ráadásul az ország legjobb hótartó hegysége —, gondolnunk kell klimatikus gyógyhelyek területének biztosítására, csakúgy, mint a téli sportlehetőségek távlati fejlesztésére. De fekvése következtében mindkét erdőség nagyon alkalmas volna úgynevezett éjszakai szanatóriumok létesítésére. Ahol jobban és olcsóbban lehetne ellátni azokat az embereket, akiket most ki kell kapcsolni a termelésből és távoli gyógyhelyekre beutalni. A ráckevei Duna-ágban jól beváltak a kollektív telkek: horgászegyesületek és vállalatok olyan, nagyobb méretű, közös telkei, amelyeken az egyes tagok külön is építkezhetnek és a közös intézményeket is igénybevehetik. Az ilyen jellegű parcellázásoknak kellene mindenekelőtt zöld utat nyitni, és csak alapos megfontolás után engedélyezni a további egyéni telekvásárlásokat ezen a területen. (Még azt is megfontolnám, ne irányítsuk-e az egyéni nyaraló-parcellázásokat a „metropolitan area" határain túlra, például a mostanság még alig fölfedezett, pedig közeli és igazán szép Vértesbe. Valamint a néptelenedő falvakba. Mint amilyen a csodálatos fekvésű Nagybörzsöny is. És nem egy van ilyen, Budapesttől egyórás autóúton belül!) Az övezet községei krónikus dilemmában Márianosztra Az Ipoly ségben nem azt jelentené, hogy az emberek nem fognak gyalogolni, hanem, hogy sokkal többen fognak gyalogolni. Azonfelül, módot adna, hogy ne csak néhány fölkapott peremközséget zsúfoljanak túl a kirándulók, hogy minél több ember, minél jobb eloszlásban üdüljön. Kitűnő ötlet volt a „tanösvények" kialakítása, ahol 1—2 kilométeres sétapályán, tájékoztató táblák segítségével, a kirándulók megismerik a vidék növény- és állatviláát, történelmi nevezetességeit, rdemes volna belőlük többet Az egyik délegyházi bányató, már végig beépített parttal