Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Vargha Balázs: Németh László változatai a Budapest témára 1.

Az ifjú Németh László arcképe (A Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona) Csigó László reprodukciója Irodalmi városképek Vargha Balázs Németh László változatai a Budapest témára 1. A „sötét szellem" Ágnes, az Irgalom két kötetének hősnője beleolvas apjának naplójába. Annak a szerelemnek elemzésébe, amelyből ő született. S ezt olvassa egy helyen az anyjáról: „Irmának to­vábbra is alanyi kitörései vannak, leg­nagyobb hibája az a sötét szellem, amely mindenben gyanakvólag a rosszat keresi." Nem tudom, hogy az Ágnest meg­gyötrő és megvilágosító, dőlt betűs mondatokat valóságos családi erek­lyéből másolta-e át a regénybe Né­meth László, vagy ő maga stilizálta. Ágnes ugyanis — ez csöppet sem ti­tok — az ő egyik női alteregója, s a regény az ő szüleiről szól, könyörte­lenül, de irgalmasan. Mindenképpen bámulatos ez a napló, akár a tanár apa írta, akár író fia. Beható ember­ismeret és férfi vakság, szeretet és otrombaság fér meg benne egymás mellett. Miért éppen ezt a mondatot emel­tem ki belőle ? Mert a feleségnek ez a jellemzése, amely ellentmondó megállapítások szövevényébe épül bele, tehát így magában nem is igaz — veszedelmesen ráillik Németh László egész írói módszerére. Ha nem is egyetlen, de nagyon erős sajátsága ez a gyanakvás. Nem rossz módszer. Drámaírónak, regényírónak, történésznek, diagnó­zist felállító orvosnak egyformán ajánlható. Népének jövőt álmodó próféta is csak az lehet, akiben műkö­dik ez a sötét szellem, amely gyanak­vólag mindenben a rosszat keresi. A roszszat is. Ennek az ellenőrző, gyanakodó automatizmusnak híján nem képes emberek és irányzatok mögé nézni az író, s hamarosan meg­eszik az illúziók. Németh László önmagára is kiter­jesztette a „sötét szellem" módsze­rét. S ezzel át is fordította valami mássá. „Alanyi kitörései" mindenek­előtt maga ellen fordulnak. Minden­ki gyanús, aki él, de ő maga a leg­gyanúsabb. Ez adja neki az erőt — amit őszintén csodálok —, hogy ugyanazt az életrajzi csomót három­szor-négyszer is kibogozza : regény­ben, esszében, önéletrajzban, s min­dig találjon új terhelő adatokat. Jó Péter, az Utolsó kísérlet című regénysorozat hőse parasztgyerek, akinek az első kötetben beteljesedik a vágya: gimnáziumba mehet. A tanu­lás igényét Imre bátyja hevíti fel ben­ne, ő oltja bele a latin varázsigét: maiora catiamus. Jó Péter gyerekkora nem azonos Németh Lászlóéval. Nem is hasonlít hozzá. Legfeljebb unokatestvérek lehetnek. Imre bátyja viszont és Ottika néni, az ellentétek sistergésében élő házaspár, minden lényeges vonásukban egyeznek a mo­dellel: Németh László szüleivel. 1940 körül, mikor már négy regény, hét kötet megjelent az Utolsó kísér­letből, ezt írta a tervezett kötetek vázlatában: „Az a család, melyből származtam, rendkívül alkalmas volt, hogy a magyar mélységeket a magas­ságokkal, a magyarság közepét pere­meivel összekösse. Apám hatalmas családjában . . . zsellérfélétől püspö­kig minden találkozott — anyámék halódó budai udvarán pedig a magyar-

Next

/
Thumbnails
Contents