Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - A címlapon: Varga Imre Zeusz szobra a Budaörsi úti egyetemi kollégium udvarában (Csigó László felvétele)

Csigó László felvétele Veszprémi Miklós A Ferenczy utca tikákkal, látványos kirakatokkal, vonzó világítással, térszerűen burkolt útfelülettel, zöld növényzettel, szükség szerint ülőbútorokkal stb. A Belvárosba tervezett nagy közlekedési létesítmények és az üzletközpont megvalósulása során aluljárók s belső fedett vásárlóutcák (passzázsok) hálózata is létesül. Ezekkel egyidejűleg és a passzázsrendszerhez kapcsolódva a jelenlegi sétálóutcához (Váci utca) további gyalogos-vásárló utcák csatlakoznak. Távlatban a 2-es villamos pályájának lesüllyesztése — esetleg megszüntetése — után a Lánchíd és az Erzsébet-híd között a felső rakparton látványos sétány kialakítására kerülhet sor. A gyalogosforgalmi rendszer érdekében célszerű a Városháza tömbjén belül egy észak-déli (a mai földszintes üzletsor helyére tervezett Tanács körúti áruház és a Semmelweis utca között) és egy keletnyugati (a Párizsi utca—Madách tér között) gyalogoskapcsolatot teremteni. Mindezen intézkedések nyomán várható, hogy átalakul a belváros forgalmi struktúrája. A munkahelyi forgalom zömmel a tömegközlekedésre helyeződik át, a parkolóhelyeket pedig csak azok veszikigénybe, akik a Belvárost ügyintézés, bevásárlás és szórakozás céljából keresik fel. A kereskedelmi-idegenforgalmi negyedben összefüggő gyalogos-úthálózat keletkezik. A Deák Ferenc utca—Galamb utca— Haris köz—Petőfi Sándor utca által határolt terület csaknem kizárólag a gyalogosok részére fenntartott bevásárló- és szórakozó központtá alakul. A városközpont a gyalogosoké A világtörténelemben nem egyedülállóak az olyan — az emberiség szempontjából jelentős — találmányok, civilizációs eredmények, melyek átmenetileg veszélyt hordoznak magukban. Az automobilizmus a századforduló óta egyre inkább nélkülözhetetlen része lett életünknek. S olyannyira elárasztotta városainkat, hogy manapság már fő veszélyként emlegetik. A közlekedés, a motorizáció valóban egyre több áldozatot követel — ugyanakkor hozzátartozik a modern életformához. A városok széles körében keresik a megnyugtató megoldást. Mi is számot adtunk terveinkről. De hogyan tovább? Meg kell válnunk a gépkocsitól? A tudomány és a gyakorlat már eddig is sok nehéz kérdésre adott megnyugtató választ. Most hasonló a helyzet. A közlekedés, ezen belül az automobilizmus aktív hatásai ma már nélkülözhetetlenek életünkből. így hát csak egyetlen járható út áll előttünk: a passzív hatások (levegőszennyezettség, zaj, baleset, egyéb ártalmak) folyamatos felszámolásával élnünk kell a korszerű közlekedés, az automobilizmus előnyeivel. Belvárosunk közlekedésének fejlesztésekor is ez az alapelv irányít bennünket: ellensúlyozni a passzív hatásokat, s a tömeg-, a közúti és a gyalogosközlekedés új munkamegosztása révén az aktív hatásokat kihasználva, kialakítani egy embercentrikus belvárosi közlekedést — végső soron visszaadni a gyalogosoknak a Belvárost. Akár a Múzeum körútról, akár a Kecskeméti utcából fordulok be a Károlyi kert mellett haladó kis utcába, furcsa érzés támad bennem. Valami ahhoz hasonló, amely akkor ébred az emberben, amikor gyermekkora színhelyén jár. Csakhogy az én gyermekkoromnak semmi köze a Ferenczy István utcához. Az ötvenes években, egyetemistaként ugyan néhányszor errefelé lógtam el az unalmasnak ígérkező laboratóriumi gyakorlatokat, de ebben semmi rendkívüli sem volt. Alighanem ma sem ritkaság, ha egy hallgató az analitikai tanszék helyett inkább a szomszédos Károlyi „tanszéket" választja. A lombikok, kémcsövek vonzereje — főleg tavasztájt — nagyon is eltörpül a téren reggeltől estig dúló focicsaták, ádáz sakkpartik és rózsaszínű idillek csábítása mellett. Az én figyelmemet azonban nem a Károlyi kerti látnivalók vonzzák. Nem állit meg az utca jellegzetes kiugró falrésze sem, rajta a sziklaszerű emléktábla: valaha itt húzódott a Budapestet körülfogó városfal. Nem torpanok meg a szemközti kiskocsma előtt, pedig tudom, annak idején a bölcsészhallgató Juhász Gyula, később Krúdy, majd a korán elhalt Gerelyes Endre is szívesen borozgatott itt társaival. Megyek tovább, mind kíváncsibban és türelmetlenebbül. Szeretnék minél hamarabb az utca közepetájt lenni. Ott, ahol csak az egyik oldalon vannak házak, a másikon a Károlyi kert térdmagasságú vaskorlátja áll. Sietősségem értelmetlen és megmagyarázhatatlan. Többnyire dühös vagyok miatta. Hiszen semmi kétségem sem lehet: amire kíváncsi vagyok, annak már írmagja sincs. Régies macskakövek sorakoznak a helyén. Jellegzetes félkör alakú ívük helyenként megtörik, úgy látszik, a mai kövezők a „foghíjak" pótlásánál fütyülnek arra, szabályosan illesztik-e a régi kövek közé az újabbakat. Ilyesmit úgyse igen vesz észre senki. A macskakövek fölött különben is eljárt az idő. Idestova teljesen átköltöznek az úttestről az irodalomba. A Ferenczy István utcai szakasz alighanem egyike a legutolsóknak, ahol még másként koppan a cipő, másféle zajt üt az autó, mint a simaflaszteron. Húsz évvel ezelőtt azt figyeltem, miként növekszik a macskakő-rengeteg, mind kisebbre zsugorítva maga meltett a sajátos, parkettára emlékeztető tölgyfaburkolatú útszakaszt. Elsőéves koromban még három vagy négy ház előtt tartotta makacsul magát a múlt század. A járdát ugyan már birtokba vette a beton, az úttest azonban ellenállt. Ha egyegy fahasábja megrepedt, bitumennal öntötték körül. Ha végleg kikopott, kőkockákat faragtak helyére. Annak idején sokszor nézegettem az évről évre szaporodó fekete bitumencsíkokat, a mind terjengősebb kőfoltokat. Tudtam, a tölgyfaburkolat napjai meg vannak számlálva. Idő kérdése, meddig őrzik még Bajza, Vörösmarty lépéseinek nyomát. A följegyzések tanúsága szerint mindkettőjük útja gyakran vezetett erre az egyik közeli irodalmi szalonba. Néhány esztendővel később Haynau járt nap mint nap itt. A negyvennyolcas szabadságharcosok hírhedt vérbírája Buda eleste után a mai Károlyi palotában rendezkedett be, s délutánonként a legszívesebben errefelé sétált. Minderről egyetemistaként fogalmam sem volt. Bajza és Vörösmarty lépteinek hangja, Haynau csizmájának csikorgása az évszázados messzeségből csak most ért el hozzám, amikor a tölgyfaburkolatnak már nyoma sincs. 5