Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Vizy László: Utolsó lehetőség egy műemlék megmentésére

Látta-e már Budapestet nappal? Lázár István A BAZILIKA PINCÉI Mellékutcák között. . . „Bazilikája mellékutcák között, háttal mindennek ..." — ennyi volt a kiindulás, Melocco Miklós és Makovecz Imre már idézett centenáriumi emlékmű-tervezetének e félmondata. Hogy ti. a magyar fővárosnak nagyságra is, egyházi rangra is első; még „lipótvárosiként" épült, hamarosan azonban, jelzőtlenül, csak a Bazilikaként emlegetett; az államalapító István nevére felszentelt; Hild József által klasszicista stílusban elkezdett, Ybl Miklós által a megsüllyedéstől és a kupolabeomlástól megmentett, neoreneszánsz ízlés szerint átformált, Kauser József által befejezett; 1845-ben már megrendelt, 1848-ban munkába vett, de végül 1851-től 1905-ig épült templomára tűrhetően rálátni legfeljebb igen kedvezőtlen szögből, a Bajcsy-Zsilinszky útról lehet. Máshonnan csak nyaktekerve, rossz perspektívából. Úgy fordul el a mellette elvezető főútvonaltól, mintha XVIII. századi református templom volna: azokat szabadott csak így, az utcának hátat vetve elhelyezni. Esztergom, Eger, Pécs, Szeged, Vác katolikus főtemplomai, Debrecen református Nagytemploma mind téres, méltó helyen. Az ember nézőpontot, az épület távlatot nyer — együtt alkalmat arra, hogy a monumentális forma és földi szemlélője találkozzanak. A Szent István Bazüika nem rendezi maga köré környezetének többi épületét, nem alkot súlypontot. Szükséges távlatát elvitte a telekspekuláció, meg annyi szépen elgondolt városrendezési tervünk két másik akadálya: a pénz és a nagyvonalú elhatározásokra való készség hiánya. Mint annyi más értéket, amit a puszta tér, a szükséges „semmi", az épületeket, utcafrontokat éltető, megemelő „üres" keret adhatna fővárosunknak. Nézzünk csak a térképre. Legszebb, sőt szinte egyetlen sugárutunk, a Népköztársaság útja sem egyik, sem másik irányban nem