Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Vizy László: Utolsó lehetőség egy műemlék megmentésére

FÓRUM A fővárosban dolgozók táppénzes helyzete A Mező Imre úton, a Kerepesi temetővel szemben áll a SZOT Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság székháza, amely régebben az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) központja volt. A székház Kállai Éva utca felé eső része az I. világháború előtt épült, alj emeletes „felhőkarcoló" és a Szántó Kovács János utca — Mező Imre út által határolt, egy emelettel magasabb épületrész 1933-ban készült el. A felhőkarcoló felső részét a közelmúltban lebontották, mert a bauxitbeton felhasználásával készült épületszerkezetek már nehezen bírták az óriási terheléseket. Az öreg épületben rendkívül fontos szociálpolitikai tevékenységet folytatnak: a többi között a fővárosi lakosok társadalombiztosítási ügyeinek intézését, nyűg díjmegállapításokat, a nyugdíjak megállapításához szükséges nyilvántartások tárolását, őrzését, a társadalombiztosítás körébe tartozó segélyek folyósítását. A táppénzre jogosultak létszáma, illetőleg a táppénzes létszámmutató (ez jelzi, hogy 1000 táppénzre jogosult dolgozó közül naponta átlagosan mennyien vannak táppénzes létszámban) mindig tükrözi a meglevő egészségügyi, foglalkoztatottsági, munkahelyi és települési viszonyokat. 1938-ban az OTI-nál országosan 850000 táppénzre jogosult keresőt tartottak nyilván. A múltban az OTI-n kívül még számtalan társadalombiztosítási intézmény működött, de együttesen is csak a népesség 31%-ára terjedt ki tevékenységük. A társadalombiztosításba bevontak száma mindössze 2,8 millió volt. 4,1 millió igényjogosult Az 1945 óta történt társadalmigazdasági változások következtében a társadalombiztosítás jelenleg az egész lakosságra kiterjed. Már 4,1 millió a táppénzre jogosult munkások, alkalmazottak, ipari szövetkezeti tagok száma; közülük naponta átlagosan 210— 220 ezer (influenza járvány esetén még több) dolgozó van keresőképtelen létszámban. A táppénzes létszámmutató a kedvezőbb társadalmi-gazdasági helyzet ellenére emelkedő tendenciát mutat. 20 évvel ezelőtt minden 1000 dolgozó közül átlagosan 36, ma pedig 52—54 a táppénzes létszám. Ugyancsak megfigyelhető, hogy a főváros közigazgatási területén dolgozók táppénzes létszámmutatói gyakran magasabbak, mint a vidéki, a főváros területén kívül levő munkahelyeken dolgozóké. Budapest és a vidék között a táppénzes helyzetben mutatkozó eltérést jól szemléltetik az 1973. évi táppénzes létszámmutatók: Időszak Táppénzes létszámmutató Budapest Vidék január 66 60 február 66 66 március 54 53 április 51 49 május 50 48 június 52 49 július 51 49 augusztus 50 48 szeptember 54 51 október 53 51 november 57 54 december 53 53 A fővárosban dolgozók táppénzes helyzetét több, sajátos tényező befolyásolja. Zsúfoltság — baleseti veszély Elsősorban az, hogy a főváros közigazgatási területén helyezkednek el az ország legrégibb nehéz-, könnyű- és élelmiszeripari üzemei. Angyalföld, Csepel, Ferencváros, Kőbánya ipari üzemei jórészt a századforduló táján épültek, és ma már korszerűtlennek számító üzemépületekben, terjeszkedési lehetőségek nélkül, ám jelentősen nagyobb dolgozói létszámmal működnek. Az egy dolgozóra jutó üzemi terület tehát csökkent, viszonylag nagy a személyi és tárgyi zsúfoltság, ennek következtében nagyobb a baleseti veszély és az egyéb munkahelyi ártalom. Ezen túlmenően, amikor a dolgozó munkaideje lejár, és kilép a kapun, rendszerint másik — munkahelyen kívüli — zsúfoltságba kerül. A kereskedelmi, a közlekedési, a kommunális hálózat, az egészségügyi stb. intézmények túltelítettek, mind kevesebb a mozgástér, a zöld terület és a jó levegő. Pár évtizede, ha sötétedéskor a pesti Duna-partról átnéztünk a budai hegyekre, alig láttunk fényforrást. Ma már esténként a budai hegyek szinte fényárban úsznak, lassan az egész hegyvidéket beépítik, mind kevesebb zöldterületet, éltető, jó levegőt hagyva. Fővárosi sajátosság a munkahelyek igen magas aránya is. Egyéb hátrányos körülmények Budapest közigazgatási területén 1 millió lakosra hozzávetőlegesen 680000 betöltött munkás, alkalmazotti, ipari szövetkezeti tagi munkahely jut; vidéken 320 000. Ez az egészségtelen munkahely (és lakosság) — koncentráció kedvezőtlenül hat a dolgozó munkahelyen kívüli mindennapi életére, egészségi állapotára is. Következő ok gyanánt említhetjük a bejáró (ingázó) dolgozók napi 180—200 ezerre tehető, igen magas számát. A bejáró dolgozók táppénzes létszámmutatója rendszeresen nagyobb, mint a helybenlakóké. Ez indokolt is, hiszen a mindennapos utazás több fáradással jár, kevesebb a pihenőidő, a szervezet ellenállóképessége csökken, így nagyobb a megbetegedésre való hajlam. A táppénzes létszámot növeli továbbá, hogy a nődolgozók általában hosszabb ideig és gyakrabban vannak táppénzes létszámban. A nőket nagyobb arányban foglalkoztató intézmények, valamint a híradástechnikai-, műszer-, textil-, élelmiszeripari üzemek és kereskedelmi vállalatok száma pedig viszonylag igen magas Budapesten. Speciális táppénzes létszámot növelő tényező a fővárosban a dolgozók kedvezőtlen kormegoszlása is. Vidéken több a fiatalabb korosztályokhoz tartozókat foglalkoztató új üzemek száma, ennélfogva táppénzes helyzetük is kedvezőbb. A fővárosban a régi üzemek vannak túlsúlyban, több az idős dolgozó; az idült, hoszszan tartó betegségek pedig főleg az idősebb korosztályokhoz tartozókat sújtják. összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a fővárosban dolgozók táppénzes helyzete, más szóval egészségi állapota kedvezőtlenebb, mint a vidéki dolgozóké. A főváros nyújtotta előnyök — a vidékhez képest jobb egészségügyi, kereskedelmi, kommunális ellátás, a viszonylag magasabb kereset stb. — nem hatnak a táppénzes létszám alakulására oly mértékben, hogy ellensúlyozzák a felsorolt rontó tényezőket. Dr. Fodor András A volt OTI központi székháza (A bal oldali rész 1913-ban, a torony és a jobb oldali rész 1933-ban épült) 35