Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Vizy László: Utolsó lehetőség egy műemlék megmentésére

védelmi képessége fokozatosan elavult. A városfalakról Ottendorf Henrik hadmérnök így számol be útleírásában: „A túlsó parton Pest város erődítése elég gyenge: rozoga falakkal, egyes helyeken tornyokkal és félkörű rondellákkal.'''' A városfalat a török kiűzése után változadanul fenntartották, egészen a XVIII. század közepéig. A XVII-XVIII. századi metszetek és térképek a város keleti oldalán két azonos jellegű kapuépítményt és félrondellát ábrázolnak: a Hatvani és Kecskeméti kapukat, valamint rondelláikat. (Mátyás király korában ezeket a falak és tornyok elé utólagosan épített rondellákat Európaszerte „nadrágos bástyáknak "nevezték. A sarokrondellának ezt a típusát Leonardo da Vinci is ismerteti 1482-ben megjelent művében.) A város fejlődése, növekedése azonban fokozatosan a középkori erődítményrendszer pusztulásához vezetett, amint ezt az 1750 körül készített Mattheiféle térképen a Hatvani rondelláról látni lehet. Az 1790. évi Balla Antal-féle térképen pedig a Kecskeméti és Hatvani rondella már nem található. A Kecskeméti kaput 1794—96 között bontották le, míg a Hatvani kaput 1808-ban. A középkori erődítményrendszer legutolsó jelentősebb építménye, a Duna-parti rondella — a pesti magyar színjátszás első otthona — József nádor korában, 1815-ben jutott ugyanerre a sorsra. A XIX. század első felében a Kiskörút szakaszán a házak mindkét felől a régi városfalhoz épültek. Rómer Flóris a városfalak eltűnésének végső óráit írja le „A régi Pest" című művében: „E napokban Pest városának utolsó szabadon álló bástyadarabja is földig lerombol tátik ... valami mégis maradjon régi erődítésünkből . . . legyen legalább egy lap, mely talán a nagyobb pietással bíró utókor által felkerestessék . . ." * Az utóbbi negyven évben az épületek avulása, majd a háborús sérülések miatt szükségessé vált bontások következtében a városfalnak mintegy háromszáz méter hosszúságú, egymással közvetlenül össze nem függő darabjai kerültek elő. Ezek konzerválása és bemutatása a várostörténeti muzeológia szempontjából alapvetően fontos, közérdekű feladat. Először 1937-ben került erre sor, a Királyi Pál utca 13. számú telek beépítésekor, amikor is az itt kibontott városfalszakasz sértetlenül megmaradt és hozzáférhetővé vált. Az akkori Technika folyóiratban, egy 1941-ben megjelent ismertetés kiemeli a műemléki hatóságok szerepét: „Hogy a pesti városfalak műemlékvédelmi vonatkozásairól is szóljunk, meg kell említeni azt a páratlan és a múlt gyakorlatához képest szokatlan áldozatkészséget, amellyel a székesfőváros műemlékvédelmi szervei, karöltve a Műemlékek Országos Bizottságával, a városfal megmentését megoldották. Különösen nehéz volt a fenntartás kérdése a Királyi Pál utcai új bérház esetében. Az épület tűzfala ugyanis a városfallal újból összeesett volna; hogy ezt elkerüljék, tűzfalát vasbeton állványra helyezték. A bérháznak a városfallal közvetlenül érintkező részén a földszinti és emeleti helyiségeket elválasztották a többi helyiségektől, valamint külön utcai bejáróval tették hozzá 33