Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Vita a Fővárosi Levéltár „Források Budapest múltjából” című kiadványáról

nia a kötet szerkesztőjének. A nehézség abból fakadt, hogy fél évszázadról kellett keresztmetszetet adnia, válogatva a várospolitika, a városfejlődés szerteágazó nagy kérdései között, és meghatározott terjedelmi korlátok közé szorítania a rendkívül nagy mennyiségű anyagot. Ráadásul, e kötet ad képet az 1918— 1919-es forradalmak időszakáról is, amely különleges helyet foglal el Budapest történetében. A szerkesztő szerencsés kézzel válogatott, jól oldotta meg feladatát. Az olvasó képet kap a város fejlődéséről, építkezéseiről, gazdagodásáról, az ipar, a kereskedelem, a hitelélet fejlődéséről, a várospolitikáról, a kultúra és közművelődés alakulásáról, a munkásmozgalomról. E kötet kapcsán aligha lehet felverni periodizációs problémákat, mert itt a korszakok tagolása ténylegesen is megfelel a város belső fejlődésének, a várospolitika korszakainak; s a köztörténeti időhatárok (1914, 1918, 1919) is összhangban állnak ezekkel. Lehetetlen vállalkozás lenne méltatni a kötetben közölt teljes anyagot, valamennyi ott tárgyalt kérdést. Csak néhányat emelek ki, mintegy ízelítőül. Elsőnek mindjárt azt, hogy a kötet jelentőségének megfelelően foglalkozik azokkal az esztendőkkel, amikor a polgármesteri tisztet Bárczy István töltötte be, s a városvezetés, a várospolitika irányát a liberális, részben demokratikus polgári törekvések szabták meg, amikor a polgári Budapest mintegy fénykorát élte. A Bárczy-korszakot bemutatva helyet juttat az oly fontos községesítési politikának, a maga korában is úttörő kezdeményezésnek, a korszerő urbanisztika elveinek, feladatainak kidolgozásával kapcsolatban. A kötet iratai alapján is képet alkothatunk arról a pártról s programról (Vázsonyi Vilmos Demokrata pártjáról), amely Magyarországon először szervezte a városi polgárságot, mint politikai tényezőt, amely a városi polgárság sajátos érdekeinek önálló képviseletét vállalta s amely először függetlenítette magát a közélet tradicionális, parlamenti pártjaitól. A szerkesztő erényeit mutatja, hogy e valóban alkotó, produktív időszakot s annak vezetőit reálisan ítéli meg. Nem hallgatja el azokat a gyengéiket, fogyatékosságaikat sem, amelyek polgári létükből, politikai koncepciójukból fakadóan, különösen az első világháború esztendeiben fékezték vagy meg is állították a korábban még lendületesen felfelé ívelő gazdasági, szociális, de főként politikai tevékenységüket. Minden irat, amit a kötet közread, olvasmányként is érdekes, lebilincselő. Nagyon örülök annak, hogy helyet kaptak közöttük olyanok is, amelyek egy modern metropolis mindennapi s máig sem elavult problémáit mutatják be, a lakáshiánytól a közlekedésen, közművesítésen át egészen a Városliget funkciója feletti vitáig. A terjedelmi határok, a már rendelkezésre álló művek, korábbi iratpublikációk nem könnyítették meg az 1918 —1919-es forradalmak Budapestjének bemutatását. E fejezetben már nem lehetett a korábbihoz hasonlóan szisztematikus a városvezetés munkájának bemutatása, s elkerülhetetlenül közölni kellett már korábban is megjelent iratokat (ilyenek például az 500-as tanács jegyzőkönyvei). Ennek magyarázata azonban jórészt a korszakban is rejlik. A Tanácsköztársaság idején ugyanis, mint ahogyan azt a szerkesztő is hangsúlyozza, Budapest vezetőtestülete egészen rendkívüli szerepet játszott: a Budapesti Munkás- és Katonatanács jórészt a Parlamentet helyettesítette. Ez a tanács nemcsak a fővárost érintő kérdésekben döntött, hanem országos horderejű problémákban is. Az intervenciós támadás, a májusi válság éppúgy a budapesti tanács elé került, mint ahogyan a Forradalmi Kormányzótanács lemondásának, a Tanácsköztársaság katasztrofális helyzetének ügyét is a tanács történelmi, 1919. augusztus i-i ülése tárgyalta. Rendkívül tanulságosak a kötetben publikált kerületi munkástanácsi jegyzőkönyvek. Ezekből tárul fel talán a legjobban, milyen gondokkal küszködött a Tanácsköztársaság helyi vezetése, hogyan éltek tovább, sőt ütköztek is a régi politikai-harci követelések az új viszonyok teremtette kívánalmakkal (például az autonómia értelmezése a Tanácsköztársaság idején). Az egyes iratcsoportokat bevezető szerkesztői tájékoztatók rövid, de pontos összképet festenek egy-egy szakaszról, kérdéskörről. Nem egyszer rámutatnak olyan összefüggésekre is, amelyekre korábban a korszak kutatói talán nem kellően figyeltek fel. Csak sajnálni lehet, hogy e kötet — akárcsak a megelőző — még nem ad olyan részletes jegyzeteket, kiegészítő magyarázatokat, mint a sorozat további munkái. A bővebb jegyzetelés lehetőséget adott volna arra, hogy az iratokat kiegészítve újabb ismereteket, adatokat adjon a kötet az érdeklődő, nem szakember olvasóknak. A sorozat egésze, s így annak 2. kötete a széles közönségnek készült, de a korszak kutatói számára is nélkülözhetetlen. Nemcsak közölt anyaga miatt, amelyben eddig nem ismert, nem publikált források is vannak, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a Fővárosi Levéltár rendkívül gazdag és eddig kiaknázatlan iratanyagára. A kötet jelentőségét, fontosságát abból a szempontból is szeretném hangsúlyozni, hogy végre kézbe vehet egy jól sikerült „olvasókönyvet" Budapest történetének e szakaszáról az a fiatal generáció, amelynek az Operaház, a Keleti pályaudvar felépítése stb. épp olyan messzi homályba vesző történelem, mint a Zsigmond-kori építkezések a Várban. Végül, a szakmai érdeklődésen túl, mindazok, akik a lokálpatriotizmus budapesti felvirágoztatását is szorgalmazzák, örömmel üdvözölhetik a sorozatot. Nagyon is, kívánatos volna, hogy a Fővárosi Levéltár folytassa iratközlő munkáját, a jövőben már egy-egy kérdéskörre, egy-egy iratcsoportra vonatkozó kiadványokkal. SZABÓ ÁGNES: Olvasókönyv jellegű forráskiadványokat általában minden érdeklődő azzal a kíváncsisággal vesz kézbe: megtalálja-e benne az őt éppen foglalkoztató témához a legjobban felhasználható anyagot. Ritka az az eset, hogy forráskiadványt elejétől végig olvassanak, jóllehet az ilyen egyhuzamú olvasás nagyon sokat mond el egy témáról és sűríti a korszak levegőjét. A jól szerkesztett forráskiadvány dokumentumai szinte felelgetnek egymásnak, saját kifejezési módjukon közvetítik a kor gondolatait. A „Források Budapest múltjából" 3. kötete ilyen, lényegében jól összeállított forráskiadvány. A szerkesztőnek természetesen nem kis gonddal kellett megküzdenie, hiszen a főváros az ellenforradalmi rendszerben — a korábbi időszakokhoz mérten talán még inkább — az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének középpontja. A két világháború közti periódusban nehéz elválasztani a város történetét az országos politika történetétől. Az ellenforradalmi rendszer ellentmondásai sűrűsödnek Budapesten, mivel a főváros központja az ellenforradalmi erőknek, egyszersmind szinte egyetlen gyülekező helye a társadalom progresszív csoportjainak, valóságos fellegvára a munkásosztálynak, a legális és illegális munkásmozgalomnak egyaránt. A kiadvány mindezt figyelembe véve, elsősorban a kormányzat várospolitikáját követi nyomon. Periodizációja a fővárosi törvényhatóságban végbemenő politikai változásoknak megfelelően alakul, de dokumentálja a progresszív erők várospolitikai koncepcióit és várospolitikai harcait is. A kormányzat várospolitikájával kapcsolatban bemutatja, miként veszi azt át a konzervatív, liberalizmusellenes, jobboldali Wolff Károly vezette Keresztény Községi Párt; miként süllyeszti a „tiszta vidék — bűnös város" koncepció a korábban dinamikusan fejlődő világváros vezetését sivár provincializmusba. A dokumentumkötet nyomon kiséri azokat az erőfeszítéseket, ahogyan a Városházáról kiszorítják a liberális ellenzéket, valamint a 20-as évek közepétől a közgyűlésbe bekerült szociáldemokratákat. Az ellenforradalom hatalomra kerülésível, majd a fővárosi törvények következtében többszöri őrségváltás megy végbe a főváros különböző intézményeinek és vállalatainak politikai és gazdasági pozícióiban. A változásokat a dokumentumkötet sajnálatos módon csak a felső szinten követi nyomon. Talán nem lett volna haszontalan megvizsgálni a tisztogatások mérvét és hatását pl. a főváros hatáskörébe tartozó vállalatoknál, vagy tantestületeknél. Mivel az ellenforradalmi Magyarországon fővárosi alkalmazottnak lenni szerény, de tisztességes megélhetést, bizonyos tekintélyt, társadalmi rangot jelentett, nyilvánvaló, hogy ez a réteg az ellenforradalom nem elhanyagolható társadalmi bázisát képezte; az „őrségváltások" hatására fokozatosan formálódott, alakult és ennek megfelelően „házon belül" is nehezítette a liberális-polgáriszociáldemokrata ellenzék munkáját. A kötet igen jó anyagok tükrében mutatja be az egyes törvényhatósági bizottsági választások eredményeit. Találóak azok az iratok, amelyekben az egyes politikai csoportok egymás eredményeit vagy kudarcait vizsgálják. Talán kevés az olyan dokumentum, amely a liberális ellenzék vagy a szociáldemokrata párt valóságos tévedéseinek, az elmulasztott lehetőségeknek az elemzését adja. Viszont sokat megismertet a munkásmozgalom legális szárnyának, a szociáldemokrata pártnak községpolitikai elképzeléseiből. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot azok a dokumentumok, amelyek az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának várospolitikai elképzeléseivel ismertetik meg az olvasót. Míg a szociáldemokrata párt a fővárosi törvényhatósági bizottságban tényleges munkát is kifejthetett, a KMP lehetőségei csak annyiban bontakoztak ki, amennyiben a törvényhatósági választásokat is felhasználták arra, hogy áttörjék az illegalitás korlátait; hogy politikai célkitűzéseiket és azok részeként községpolitikai követeléseiket megismertessék a dolgozókkal. Olyan forrásanyagoknak, mint pl. a KMP folyóiratának, az Új Márciusnak ilyen témakörű cikke, valamint néhány kommunista röpiratnak a közreadásával hozzájárult a kötet ahhoz, hogy az e kérdésben kialakult korabeli munkásmozgalmi álláspontokat alaposabban lehessen tanulmányozni. A kötetről tehát elmondhatjuk, hogy a kormányzat várospolitikáját és az ellenzék várospolitikai elképzeléseit jól dokumentálja. 30