Budapest, 1974. (12. évfolyam)

9. szám szeptember - Heim Ernő: A tömeges lakásépítés — és ellentmondásai

Csigó László felvétele Túlzottan sűrű beépítés a Leányka utcai lakótelepen Heim Ernő A tömeges lakásépítés és ellentmondásai Egy város fejlődésének ará­nyait elsősorban lakásépítési te­vékenységének és természetesen az ezzel kapcsolatos járulékos létesítmények — az iskolák, óvo­dák, bölcsődék, az üzlethálózat, valamint a közlekedés- és közmű­hálózat — kiépítésének az ütemén és látható eredményein mérhetjük fel. Fokozottan ígv van ez Buda­pest esetében, ahol az utóbbi negyedszázad alatt annyi lakás épült, amennyi négy legnagyobb vidéki városunk lakosságának ott­honául szolgálhatna. Ez a mennyiségi teljesítmény önmagában is indokolja, hogy most már ne csak az eddig végzett munka mérlegét állítsuk fel, ha­nem abból következtetve — leg­alább elvileg — további legfőbb célkitűzéseinket is meghatároz­zuk. Az elért eredményekről kétség­kívül könnyebb szólni, mint a távlati elképzelésekről. Egyrészt az előbbihez elegendő a tények egyszerű felsorakoztatása; más­részt a már közismert teljesít­ményről beszélni — főképpen, ha az pozitív előjelű — minden­képpen hálásabb feladat, mint a jövő esetleg maximalistának tűnő követelményeit tárgyilagosan megfogalmazni. Lakásépítésünk jelenlegi szint­jének helyes értékelhetése végett tekintsük végig mindenekelőtt a fejlődés alakulását, a felszabadu­lás utáni időktől fogva a mai napig.

Next

/
Thumbnails
Contents