Budapest, 1974. (12. évfolyam)

1. szám január - Vida Sándor: Táncsics elképzelései az egyesített fővárosról

készíteni, egyelőre csak a pesti oldalra vonat­koztatva. Az építkezéseket elősegítendő, olyan tör­vényjavaslatot kellene készíteni, ami szerint a felépített házak 40 esztendeig adómentes­séget kapnának, hogy ezáltal az építést fel­lendítsék. Mindez az építkezések milyen­ségét, gyorsaságát, nagyságát nem szándé­kozna befolyásolni, csupán egy kikötést kel­lene foganatosítani: „.. .javaslataink össze­vágólag csak oda céloznak, hogy a városnak a levegője legyen tiszta, jó, minélfogva a lakosság tökéletesen egészséges, életvidor lehessen; minden egyéb magától önként kö­vetkezik" — irja. íme, a környezet szeny­nyeződése elleni első határozott javaslat — 110 évvel ezelőttről. A demokratikusan gondolkodó Táncsics nemcsak a fényes palotákra, sőt elsősorban nem is azokra gondol, hanem arra is, hogy „ne legyen fővárosunk bolondító fényűzés­nek, roppant gazdaságoknak és nyomornak tanyája, erkölcstelenségnek, minden gonosz­ságnak fészke". Emellett olyannak kell lennie ennek a fő­városnak, hogy az ország távoli vidékéről ide felutazó hazánkfia is büszke legyen Buda­pestre, amely különbözik minden más fő­várostól: „legyen ennek saját magyar ty­pusa". Táncsics Mihály egy egész fejezetet szen­tel könyvében a főváros tiszta levegője fenn­tartása, illetve megteremtése ügyének. „Tisz­ta levegő nélkül a város népe nem lehet tö­kéletesen egészséges" — vallja. A főváros szépségéhez elengedhetetlen kellék a tiszta levegő. Ennek a feltételét a legszigorúbb in­tézkedések meghozatalával kell megterem­teni. Hol volt pedig még ekkor a számolat­latlanul sok gépjármű, amely percről percre ontja a füstöt, rontja, szennyezi a főváros levegőjét ? Figyelmezteti kora városatyáit arra is, hogy milyen nagy veszélyt jelent a piacok környékén felgyülemlő szemét a fővárosra, írásának ebben a részében egy szemétemész­tő szükségességének gondolata húzódik meg. A levegő tisztaságának megőrzését hangsúlyozza későbbi, konkrét javaslatai­ban is, amikor a város telepítésének távlati tervéről szól. Nemcsak Táncsics korában, de még a századvég táján is tartotta magát az a javaslat, hogy a pesti oldalt két csatorná­val kell körülvenni, összekötve a város feletti és alatti Duna-szakaszt. Nemcsak Táncsics vetette fel ezt az ötletet, hanem a századfor­duló legnagyobb magyar vízügyi szakembere, Kvassay Jenő is. ő dolgozta ki a konkrét terveket, de Táncsics elképzeléseit is minden bizonnyal ismerte. Táncsics szerint a mai Nagykörút vonalában csatornát kellene léte­síteni úgy, hogy mindkét végén kikötőt is építenének. A csatorna partján fasort kell ültetni, sétautat és sportpályákat építeni, hogy ezek elsősorban a jó levegő megőrzését se­gítsék elő. Az ő szavaival: „Ez lenne főképp az ifjúságnak magát futásban, sebes járás­ban gyakorló iskolája, pályája." A déli kikötőnél épülne meg a Duna két partját összekötő híd és itt lenne a szolnoki vasút végállomása. Ez az elképzelés oly so­káig tartotta magát, hogy még e század köze­pefelé — 1942-ben — is foglalkoztak (az első metró-tervek elkészültekor) a délpesti nagy pályaudvar megvalósításának tervével. A Bo­ráros tértől délre tervezték volna, ahol ma a csepeli gyorsvasút végállomása van. Egy külső csatorna tervét is vázolta Tán­csics. E két csatorna között erdők, ligetek, szórakozó helyek kaptak volna otthont; de hangsúlyozta, hogy nem londoni — vagyis nem nyugatias — stílusban. A csatornák he­lyén kiásott földből pedig oly mértékben szán­dékozott feltölteni a pesti oldalt, hogy az egyenletesen lejtsen dél felé. E naiv elkép­zelés lényege az, hogy a csatornavégeken megépített zsilipek kinyitása után az észak­ról dél felé folyó mesterséges csatornavíz végigmossa a város utcáit. Korántsem ilyen megvalósíthatatlan a kö­vetkező javaslata. Arról ír, hogy olyan vízi alkalmatosságot kellene szerkeszteni, amely­ről a Duna két partján elterülő kerteket, réte­ket és sétányokat öntözni lehetne. Ilyen ön­töző hajók ma már szép számmal vannak hazai folyóvizeinken. A javaslatok megvalósításához szükséges anyagi fedezetről szólva, Táncsics gunyoro­san jegyzi meg: évente néhány jófutó lovat, könyvet, drámát díjazatlanul kellene hagyni, s ebből az összegből lehetne fedezni ezeknek a terveknek a megvalósítását. És irónia nélkül: „... minden külföldi művész, kötéltáncos s bármely komédiás is, ha Budapesten előadást kíván tartani, az elsőnek egész jövedelme a fentebbi összeghez csatoltassék, így adóz­tatván meg a főváros szépítésére". A következőkben a városrendezés fontos elveként említi meg, hogy széles, fákkal, virá­gokkal övezett utcákat kell kiépíteni a Bel­városban, hogy a Duna felől beáramló szél friss levegőt vigyen a város belsejébe. És hogy: „... a Dunapart hosszában múlhatat­lanul sétánynak kell lennie, ott vásárok nem tartathatnak". Könyve ötödik fejezetének d) pontja pedig így kezdődik: „A pinceféle földalatti lakások építtetése keményen meg legyen tiltva." Ma már mosolyogtató a következő javas­lata: a hatóság parancsolja meg „az egész város területén naponként kétszer bizonyos órákban, reggelenként és estelenként erre alkotandott törvény értelmében minden szo­bának kiszellőztetését..." írása későbbi fejezeteiben kifejti nézeteit a budai oldal rendezéséről. Különösen hang­súlyozza a fürdők jelentőségét. Szociális, demokratikus gondolkodásmódjára szintén jellemző a következő javaslat: „A Rudas- és Rácfürdőket az államnak kellene átvennie, hogy abban az ország minden részéből jövő szegényebb sorsú betegek különbség nélkül egészséges lakszobát jutányos díjért kaphat­nának. Ez intézetben 7—8 száz lakszobának is kellene lennie." Ma is megszívlelendő lehetne az az elképzelése, hogy a Margitszigethez ha­sonlóan pihenőpark céljára kellene felhasz­nálni a ma Hajógyári sziget néven ismert kisebb szigetet. Óbuda és a Császár—Lukács fürdők közé erdősávot álmodott, s a városrész újjáépíté­sét: „Óbudának tervszerinti újra építését kellene eszközölni, hová a Császárfürdőből az erdőn át a gyalog vándorlás felséges leen­dene." Ha erdősáv nélkül is, de a városrész végre újjászületőben van! Táncsics a könyv kétharmad részét vita­iratként alkalmazta a város akkori vezetői ellen. S nemcsak a városatyákkal, de az osztrák uralkodó házzal együttműködő ma­gyar főurakkal is perlekedik könyve utolsó fejezeteiben. Történelmi, statisztikai áttekin­tést ad az ország állapotáról. Bécs ellen, Ausztria ellen lázad. Vizsgálja a költségvetést, s kimutatja a deficitről, hogy ezt a város urai idézték elő a nép meghallgatását mellőző intézkedéseikkel. Egy új 1848 víziója is előtte lebeg, de azt is tudja, hogy „Pestváros taná­csát, bármi kárhozatost, gonoszt követett el a város és közvetve az ország ellen, a hatalom szuronyai védik. Csak közakarat segíthet a bajon." Könyve 22 fejezetéből hetet a költségvetés deficitjének vizsgálására fordít. így az egész fővárossal foglalkozó munka tulajdonképpen országos problémák felvázolására is vállal­kozik, azért, hogy bizonyítsa: a fővárost az egész országnak kell támogatnia. Sőt: az ország fizesse ki a főváros deficitjét, mert az később úgyis az egész ország javára fog megtérülni. „Polgártársak! mind a községek, mind a megyék, mind pedig országos pénztárak fölött őrködjetek, azokra mint szemetek fé­nyére vigyázzatok; ne engedjétek, hogy azokból bármi csekély rész haszontalansá­gokra fordíttassák; ellenben ne kíméljétek azt, mit a főváros nagyszerűsítése és fejlődése követel, mert az fog a hazának legdúsabban kamatozni. De a fővárosnak valódi nagyszerűsítése csak úgy történhetik, ha előbb Buda és Pest eggyé olvad össze és mint ilyennel az ország­gyűlés is egy czélra működik." Vida Sándor 35

Next

/
Thumbnails
Contents