Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Schmidl Tibor: A Duna Csokoládégyár

Ambrus Zoltán írása (1926) Malthus doktor naplója SZEREPLÖK: Berzsenyi Magda, 19 évesl • .r^. ( Berzsenyi Jacques báró unokái Imhof Tibor grof, 20 eves J ' (Történik: Berzsenyi Zoltánéknál, a nagy szalonban. Idő: délután négy óra.) TIBOR (egyedül egy karosszékben. Bal kezében kis kézitükröt tart, jobb kezével monokliját illesztgeti szeméhez vagy veszi le innen és hosszan nézegeti, hogy a monokli új meg új elhelyezése hogyan változtatja meg arcának a kifejezését. Úgy játszik a monoklival, mint kis macska a gombolyaggal). MAGDA (belép): Szerbusz, Csibi. TIBOR (miután az ajtónyílásra gyorsan eltüntette a tükröt, sikerülten mímeli Austen Chamberlain karikatúráját): Szerbusz. MAGDA: Miért vagy olyan ünnepélyes? TIBOR: Nem vagyok ünnepélyes, csak . . . MAGDA: Csak? TIBOR: Csak egy kicsit meglepődött. Három évvel és egy hónappal ezelőtt, pontosan a tizenhatodik születésnapodon, azt mondtad, hogy most már vége köztünk mindennek . . . MAGDA: Én? Ki van zárva. Tizenhárom évvel és egy hónappal ezelőtt se mondtam soha ilyen bárgyúságot. Hogyan lehetne köztünk vége mindennek, mikor köztünk sohase volt semmi? TIBOR: Mondjuk. MAGDA: Micsoda mondjuk! Semmi mondjuk. Egész egyszerűen nem volt semmi. TIBOR: Lényeges nem volt, de ez nem lényeges. MAGDA: De még mennyire lényeges! Annyira, hogy erről nem érdemes beszélni. Szóval, csodálkoztál rajta, hogy hivattalak. TIBOR: Én soha semmin se csodálkozom. Kivált, ha nőkről van szó. MAGDA: 0, ó! Csibikém, egy kicsit korábban kelj fel, hogy ha nekem imponálni akarsz! De hát jól van. Mondjuk, hogy nem csodálkoztál, csak egy kicsit meglepett a dolog. Talán meg is ütköztél rajta. TIBOR: Nem. Hanem azt mondtam magamban ... de nem akarok megbántani egy idegen úrhölgyet, akihez sohase volt semmi közöm, egész egyszerűen semmi. MAGDA: Csak mondd el bátran! TIBOR: Nos hát, azt mondtam magamban: ez a nő bizonyosan akar tőlem valamit. . . MAGDA: Ördögöd van, hogy kitaláltad! No és egyebet nem mondtál magadban? TIBOR: De igen. Megmondjam, hogy mit? MAGDA: Ki vele! TIBOR: Azt mondtam magamban: ez a nő . . . mondjuk: ez az idegen úri hölgy... most már lesheti, ha azt hiszi, hogy engem felhasználhat, nem tudom mire!. . . MAGDA: Azt majd meglátjuk. Csibikém, ne szaporítsuk sokáig a szót! ... Te meg fogod szerezni nekem Malthus doktor naplóját! . . . TIBOR: Ez megint valami afféle könyv legyen? MAGDA: Csibikém, derék öreg Csibézerem, hol élsz te?! Két hét óta egész Pest erről beszél. TIBOR: Hát, kérlek alásan, én, tudtommal, megfordulok, úgy-e, mindenféle társaságban, affélében is. De biztosítalak róla, soha életemben nem hallottam ezt a nevet. Hogyan is mondtad? Malthus? MAGDA: Malthus. Pedig te már tanultál közgazdaságtant. TIBOR: Tanulni nem tanultam, csak vizsgát tettem belőle. MAGDA: Gratulálok a tanáraidnak. Hát, hogy tanulj is valamit a nemzetgazdaságból, felvilágosítalak, szegény öregem, hogy Malthus — mint a nagypapa mondaná — a közgazdák legjelesebbjei közé tartozott. Ő volt az, aki a legtöbbet töprengett azon, micsoda bajok származnának belőle, ha a világ nagyon elnépesednék. TIBOR: És te ennek a vén szamárnak a naplóját akarod elolvasni? MAGDA: Mi jut eszedbe?! Az én Malthusomat a valóságban Doktor Kinizsi Pálnak hívják, de az egész Pest Malthus doktornak hívja. Vagyis inkább hívta, mert most már sehogyse hívja, vagy ha hívja, hiába hívja. TIBOR: Ez nekem igen magas. MAGDA: Hát kérlek, öregem. Doktor Kinizsi Pált azért hívták Malthus doktornak, mert hazánkban ő vigyázott rá legjobban, hogy a túlnépesedésből nagyobb bajok ne származzanak. Senki se volt olyan zseniális annak megokolásában, hogy az anya életének megmentése céljából a gyermeknek mért kell elmennie, el, el, a fenébe, hiszen értesz engem! Persze, ennek szüksége csakis olyankor merült fel, ha a biztoskezű s majdnem egészen veszélytelen műtétért őnagysága meg tudta fizetni az igen magas honoráriumot. TIBOR: Ahá, valami rémlik... MAGDA: No, ha máris kezd derengeni előtted, hogy kiről beszélek, akkor hamarosan meg fogsz érteni. Elég az hozzá, ennek a Doktor Kinizsinek a tevékenységben nem volt párja, azaz dehogy is nem volt! . . . Délután kettőkor hozzálátott, hogy Budapestet megszabadítsa a fölösleges és veszélyes gyermekektől, közben szorgalmasan gyógyítgatta azokat az idegbajos hölgyeket, akiknek orvossága nem a patikában, hanem magában az orvosban rejlik, aztán nyolckor, kilenckor újra megborotválkozott és átöltözött, mert mindennap kétszer beretválkozott és kétszer váltott inget. Ekkor egy titokzatos óra következett, amelyre csak most vetődött némi világosság. De tízkor már, vakítóan fehér ingében és gyönyörű nyakkendőjében hatalmas gyémántokkal, ott volt a klubban, mindig abban, amelyikben a legnagyobb pénzbe megy a játék; mingyárt az első blattra föltette az aznap kivégzett gyermekek vérdíját és fáradhatatlanul kártyázott reggelig, amíg ki nem dőlt mellőle az utolsó partner is és a takarító öregasszony végre az ő asztala körül is összesöpörhette a néhányszáz cigarettacsutkát. Aztán a gőzfürdőbe kocsizott, onnan haza. de tizenegy órakor az első ember, aki a börzén ordítozni kezdett, hogy: „adok" vagy „veszek", Doktor Kinizsi volt. Azt mondják, attól kezdve, hogy a diplomáját megszerezte, nem olvasott egyebet, csak árfolyamot, nem evett mást, csak játékközben sonkát vagy tojást és sohasem aludt, csak a kocsiban, mikor a gőzfürdőbe vagy a börzére ment. Ez a lázas munkásság mindenesetre megérdemelte volna, hogy a doktor áldásos működése és fáradhatatlansága még ebben a világrészben megnyerje illő jutalmát, de mit tesz Isten? A doktor elbörzézett hatodfél milliárdot és — ami a legkellemetlenebb volt a dologban — ennek a hatodfél milliárdnak a legnagyobb része nem volt az övé . . . TIBOR: Várj csak! . . . Nem arról a doktorról van szó, aki . . .? várj csak, hogy' is volt? . . . Szóval, aki azt mondta a pasinak, hogy: „Hohó, komám, maga bizalmatlan velem szemben?! . . . Hát kinek néz maga engem?!. . . Akkor köztünk vége minden üzletnek, rögtön hozom a pénzét!" ... És ezzel, ott hagyva a kalapját, a botját, meg az aktatáskáját, elsietett, azután autótaxi, garázs, Rolls-Royce, országhatár, kukoricás, Ausztria, repülőgépállomás ... És a pasi a kalap, a bot meg az aktatáska mellett még akkor is nyugodtan várakozott, amikor a doktor már hetedhétországon is túl járt. . . pedig az aktatáskában nem volt egyéb, csak Csókos Piroska regénye: „A ringó csipő", dedikációval . . . MAGDA: De kizárólag erről a Doktor Kinizsiről van szó, aki kalap és mellény nélkül, jóformán csak finom dollárokba öltözötten, a lehető legangolosabban távozott hazánkból. Látod, Csibikém, nem vagy te olyan tudatlan, amilyennek tetteted magad! . . . TIBOR: Sőt talán többet tudok, mint te, mert én tudok az eset egy variánsáról is. Esszerint a doktor éppen turbékolt hölgyével és a szerelmi duett után a hölgy cuppogó csókok közt így szólalt meg: „Dudus, drága kutyám, mi van a pénzemmel?" A ( doktor nyugodtan azt felelte: „Netalán látni akarod?" Aztán, mintha át akarná hozni a másik szobából, pizsamában, ahogy volt, kipenderült az ajtón és örökre elszelelt. MAGDA: Hát ez a verzió alighanem legenda. De azt el lehet hinni, hogy ez a jó pofa hajadonfővel és teniszcipőben pályázott el Newyorkba. A fér-20